DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy folytatjuk a vitát a kormány állásfoglalásáról az adó- és járuléktörvények változtatása kapcsán, egyre-másra elővesszük azokat a témákat, amelyek nyilvánvalóan vonatkoznak, sőt, egyre-másra kiválogatjuk azokat a témákat, amelyeknek kulcsszerepük van ennek a kérdésnek a tárgyalásához és megértéséhez.
Az egyik kulcselem az, hogy az adóalapot növeljük. Sokféleképpen lehet több adót begyűjteni, legalábbis megkísérelni begyűjteni; egyik sikerülhet, másik nem. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, mert hiszen mindnyájan tudjuk, hogy úgy begyűjteni több adót a kincstár számára, hogy az adórátát emeljük, erről előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy csőd. Mert hiszen ha az adóalap emelkedik, az nyilván jelzés lesz a vállalkozóknak és az ország népének, hogy kevesebbet dolgozik vagy elkerüli az adóbeszedőt. Tehát végül is az adórátaemelés kevesebb adójövedelemmel jár.
Ezt az utat ne is feszegessük tovább, jó ha ezt mindnyájan tudjuk, sőt, jó, ha időnként emlegetjük, emlékeztetjük magunkat erre a, mondjam azt, igazságra. Bár mint közgazdásznak, azt hiszem, kötelességem megemlíteni azt, hogy a közgazdaság-tudományban az a tézis vitatott, hogy az a bizonyos - szaknyelven - Laffer-curve létezik-e vagy nem, vagy mikor van negatív reláció az adócsökkenés és az adójövedelem emelkedése tekintetében. Érdekes téma, mégis azt hiszem, elfogadhatjuk az alapigazságot, amit az előbb próbáltam elmondani.
Ha így van, akkor továbblépünk a tekintetben, hogy hogyan is várható, remélhető, művelhető az adóalap emelése. A válasz megint magától értetődik, azt hiszem, hogy közvélemény-kutatások egész kedvező véleményt adnának nekünk, hogy mennyire tudott, tudatos ez a magyar társadalomban. Nyilván sokan, a magyar nép nagy többsége azt mondaná, hogy igen, akkor lesz több adóbevétel, ha jobban működik a gazdaság, ha a javakból több termelődik, több szolgáltatás termelődik, nevezetesen: ha emelkedik az összes nemzeti termék, ha emelkedik a GDP.
Tehát ezzel a meggondolással szándékozom egy kicsit részletesebben szólni a növekedés témájáról. Könnyű erről a témáról itt, ebben a Házban beszélnem, mert hiszen csak folytatom azokat a megjegyzéseket és szólásokat, amelyek itt már elhangzottak többektől, és nem volna igazságos, ha most leltárt készítenék arról, hogy ki mindenki tette ezt helyesen vagy egy kicsit eltorzítva, mert hiszen a kép nem lehetne teljes, és úgysem az a cél, hogy most könyvjegyzéket vagy leltárt készítsünk róla.
De egy tegnapi, igen ékesen és elokvensen elhangzott megjegyzésre utalok: Tardos Márton képviselő úr megjegyzésére, aki úgy közelítette meg ezt a témát, hogy a társasági adó kulcsával kellene foglalkozni, azért is, hogy a társasági adó méltányosabb legyen, de azért is, hogy a társasági adó inkább segítse, inspirálja a gazdasági növekedést. Tehát ez a két cél: méltányosság és növekedés.
Az, hogy jelenleg - ahogy Tardos képviselő úr figyelmeztetett rá - a hazai vállalkozók hátrányban vannak a külföldi vállalkozókkal összehasonlítva a társasági adók szférájában, erre jó emlékeznünk, és jó ezt vagy ebben a költségvetésben, vagy hosszabb távon tekintve számba venni. Az, hogy a külföldi vállalkozók eljöttek Magyarországra, és tőkét hoztak, managerial-képességet hoztak, marketing kapcsolatokat hoztak, ez mind pozitív és sokat ér a magyar gazdasági életnek.
Azonban már többéves, többé-kevésbé 8-10-12 éves múlt van mögöttünk, és ezek a nemzetközi vállalatok már annyira hazaiak is lettek olyan értelemben, hogy begyökereztek a magyar valóságba a magyar termelőeszközök, természeti források, a munka és legfőképpen persze az emberi tudás folytán, hogy ezen nemzetközi vállalatok számára igazán nem szükséges már az a pozitív megkülönböztetés, ami 8-10-12 évvel ezelőtt szükséges lehetett.
Ha nem képesek ma sem, 8-10-12 esztendő után a magyarországi valóság versenyében úgy megállni a piacon, hogy versenyezni tudjanak a magyar vállalatokkal, akkor ezt majd ők újragondolják. Nem fognak elmenni, hanem a hatásfok témájával fognak foglalkozni. Kétségtelenül előnyben vannak a nemzetközi vállalatok a technológiai tudás, tőkeforrásaik, egyéb kapcsolataik tekintetében. A probléma nem is ott van, hiszen látunk sikerhistóriákat Nagykanizsától Ózdig és végig az országban, ahol ezek a vállalatok jól működnek, termelnek, hozzájárulnak az ország exportjához, magasabb munkabért fizetnek, mint a helyi munkabér és így tovább.
Ugyanakkor a magyar vállalkozók, a magyar vállalkozások el vannak maradva. Persze, hogy el vannak maradva, mert megörököltük azt a sok évtizedes hátramaradottságot. De hogy hosszú távon ebbe belenyugodjunk, és a törvényhozó ne kontemplálja az ezen való segítést, erről beszélek én. Tehát arról, hogy a magyar vállalkozások ma már ne legyenek - idézőjelben - hátrányos helyzetben a nemzetközi vállalkozásokkal szemben Magyarországon. Vagyis a magyar vállalkozások, a magyar részvényesek által tulajdonolt vállalkozások ne adózzanak nagyobb rátával, mint a nemzetközi tulajdonban lévő, Magyarországon működő vállalkozások.
A közös nevezőre jutást emlegetem én, igen tisztelt képviselőtársaim! Közös bázisra, közös nevezőre hozni minden vállalkozást, amelyik Magyarországon termel. Ez szerte a világon elég jól bevált, hosszú története van, Dél-Amerikától Dél-Ázsiáig és Afrikáig, és Európában is. Azon kívül, hogy méltányosságról és termelékenységről beszélek, megint visszatérek a fő témámra. Ugye, tetszenek érteni, hogy növekedésről beszélek? A növekedés a témánk azért, hogy az adóalapot emeljük.
Ezzel kapcsolatban, az adóalappal kapcsolatban eszembe jut - régóta eszemben van; gondolom, sokunknak - egy másik téma, amiről nem sokat beszélünk, különböző okokból kifolyólag. Mégis úgy érzem, hogy az Országgyűlés fóruma az, ahol olyan témákat is előhozunk, előhozhatunk, amelyek - hogy is mondjam, óvatosan kívánok fogalmazni - nem igazán beszélgetés tárgyai, és különösképpen nem a gazdaságpolitika szférájában.
Mire gondolok? Arra, hogy az államháztartás több mint 15 százaléka az államadósság kamatterhe - olvassuk a kormánytól jött irományban. Az államháztartás terhének 15 százaléka az államadósság kamatterhe.
(14.20)
Ennek az államadósságnak jelentős része külföldi kölcsön, és ezt külföldi nehéz valutában fizetjük. Ennek kapcsán hozok ide az Országgyűlés fóruma elé egy kérdést, igen tisztelt Ház, egy kérdést. A kérdés önmagunkhoz, a kormányhoz, a parlamenthez, a koalícióhoz, az ellenzékhez, az akadémiai közösségekhez, mindenkihez; íme a kérdés: meddig tart még a nemzetközi bankházak részéről Magyarország hátrányos megkülönböztetése a csődbe ment kommunista rezsim által felvett kölcsönök kezelése tárgyában? Értem én azt, hogy a szerződés, az szerződés, az köt, a ma Magyarországának kormánya, Országgyűlése, népe megörökölte a csődtömeget, mint a szamár a fülét. Ez az ára az évtizedekkel ezelőtti szemfényvesztésnek, a Kádár Jánosék manipulálta gulyáskommunizmusnak.
A kérdés része az is, hogy meddig marad még ez a perverz nemzetközi eladósodás tabu Magyarországon - ismétlem: tabu Magyarországon. Miért ez a kicsavart szemérmesség részünkről? Féltjük hitelképességünk besorolását? De akkor nem használhatnánk Lengyelország példáját és más országok példáját? Nem szükséges nekünk kitalálni a spanyolviaszt, más országok ezzel a témával szembenéztek, és több-kevesebb sikerrel, majdnem minden esetben több sikerrel jártak, mint Magyarország, az a Magyarország, amelyik olyan jelentősen járult hozzá az elmúlt 10-15 évben a világ stabilizálódásához.
Stabilizálódás, a vasfüggöny ködbemenése, az atomháború közvetlen veszélyének feloldása, mert a szuperhatalom, a Szovjetunió csődbe ment - és így tovább, mondatnánk az érdemeinket. Nem dicsekvésről van szó, hanem arról, hogy Magyarország talán megérdemli... - azt hiszem, nem kell feltételes mondatban használnunk. Az a nyugati világ, ahonnan a kölcsön annak idején jött Magyarországra, talán azért is, hogy segítse feloldani annak a kommunista világnak a merevségeit, az a költség, beruházások, kölcsönök úgy is tekinthetők a nyugati világ részéről, mint egyfajta befektetés. Igen sikeres befektetés részükről 10-20-30 évvel ezelőtt, mert valóban szétoldódtak annak a merev világnak az alapjai. Magyarország nem kapott a Marshall-tervből, mert amikor 1947-ben - én itt voltam ebben az Országgyűlésben - felajánlotta ezt nekünk a nyugati világ, a magyar kormány ezt elutasította; már úgy értettem, hogy Rákosi Mátyás elutasította a végtelen bölcsességével.
Most azonban Magyarország sokkal kedvezőbb helyzetben van, és valahogyan mégse kerül abba a helyzetbe, hogy ajánlanának kölcsönt nekünk. Sőt, magunk is olyan szemérmesek vagyunk, hogy nem is tartjuk ildomosnak beszélni róla.
Nincs nekem, igen tisztelt képviselőtársaim, igen tisztelt Ház, igen tisztelt államtitkár úr, most semmiféle módosító indítványom ebben a kérdésben, azonban úgy érzem, hogy ez előbb-utóbb ilyen vagy olyan formában téma lesz számunkra. Ha ezt mi ébren tartjuk, és beszélgetünk róla, és írunk róla, és konferenciázunk róla, elképzelhető az is, hogy az a nyugati világ, amelyiknek ezt már régen meg kellett volna tennie, belenéz a tükörbe - tetszik érteni, a nyugati világ belenéz a tükörbe! -, és azt fogja mondani, hogy: ó, ezt már régen fel kellett volna ajánlanunk Magyarországnak.
Igen tisztelt Ház! Gazdasági növekedésről beszélek, mert ha az ország nemzeti jövedelmének jelentős hányada és a kormány évi kiadásainak 15 százaléka nem megy el arra, hogy olyan kölcsönöket fizessünk, amelyeknek a tartalmát éppen most kérdőjeleztük vagy magyaráztuk meg... De ha azok a kölcsönadók úgy tartják, hogy nincs módjuk Magyarország számára elengedni, mert a bankok könyveiben ott szerepel a követelés oldalon, és hogyan írják le, akkor olyan példára lehet hivatkozni, ami igen gyakran megtörtént: ezek a nagy bankok olyan tartalékokat képeztek évek, évtizedek során bizonyos kétes kölcsönökre, hogy onnan fedezhetnék. Továbbmenően: ha nehezükre esik az első státusban, az első lépésben ezeknek a kölcsönöknek a leírása bizonyos hányadban, talán koncessziós megoldások találhatók, nevezetesen a kamatok nem fizetése egy vagy két évig, türelmi időt kapni a kamatfizetésre, vagy valami más átprogramozását nem szükségképpen a kölcsönnek, de a kamatnak, persze, végső sorban az egész kosárnak.
Tisztelt Ház! Ha más eredménye az én mostani felszólalásomnak nincs is ebben a pillanatban most, amikor költségvetést írunk, de annyi van - ebben bizonyos vagyok -, hogy az Országgyűlés naplóját olvassák emberek, akik nincsenek itt jelen, és azok is, akik nem is hallják most a mi tanácskozásunkat (Varga Mihály: A rádió közvetíti!), azok számára is, akik rádión hallják, de azok számára, akik olvassák holnap, holnapután, egy hónap múlva, egy év múlva, hogy a Magyar Országgyűlés mivel foglalkozik, és hogyan áll hozzá az ország nagy kérdéseihez. Ezt a gondolatot ismétlem: felszólalásom light-motive-ja a gazdasági növekedés.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
