GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy gondolat, és örülök, hogy Tállai képviselő úr ezzel fejezte be, hogy a változatlan adókulcsok kiszámíthatóvá teszik.
Igen, kedves képviselő úr, csak azzal is kellene számolni, hogy ha ez az adótábla így marad és nem valorizálunk, mekkora nyomás helyeződik majd a munkáltatókra a munkavállalók részéről annak érdekében, hogy az egyébként mindannyiunk által tudott és ismert inflációs hatást megpróbálják valamilyen körülmények között semlegesíteni.
Mit jelent a gazdaság számára az, hogy 7-8-9 százalékos bérköveteléssel fognak majd előállni a versenyszférában és mindenütt a munkavállalók? Én azt hiszem, hogy ez nem lehet közömbös!
És annyit hadd tegyek hozzá, én azt gondolom, hogy a kormány még a kormánypárti képviselőkben sem bízott, és azért nem nyitotta meg azt a paragrafust, amely arról szól, hogy milyen adómértékek és milyen adósávok legyenek, hogy véletlenül se lehessen ehhez módosító indítványt benyújtani.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem