ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP frakciója számára kedvezőtlen időbeosztás miatt most a délelőtti felszólalásomban általánosságban kívánok véleményt mondani a törvénycsomaghoz adott általános előterjesztői indokolás alapján, és délután, igaz, a televíziós közvetítési időn túl, ismertetem a MIÉP-frakció álláspontját a személyi jövedelemadóról, illetőleg a biztosítási adóról, és igyekszem néhány tippet is adni a pénzügyi kormányzatnak.
Hölgyeim és Uraim! Zavaró számomra az, hogy az anyag a kényszert egy program részeként aposztrofálja, vagyis a szükségből erényt kovácsol, és közben arról beszél, hogy cél például a jövedelemcentralizáció csökkentése, miközben gyakorlatilag a fordítottja történik. Aztán érdekes: egyszerre a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás értékeinek megszilárdítása, megőrzése fontosabbá vált, mint az adórendszer ígért, radikális átalakítása. A harmadik, említésre érdemes gondolat pedig az, hogy a terheket egyértelműen növelő módosítások esetében pedig kényszerről beszélnek, jogharmonizációs kötelezettségről, EU-irányelvekről, és valamiféle homályos nemzetközi tapasztalatokról. Az indoklásból általam az előzőekben kiemelt elemek egymással összefüggő gondokról, félfelismerésekről és azok tüneti kezeléséről szólnak, és számomra egyértelműen azt jelzik, ez a kormány apróbb hangsúly-eltolódásoktól eltekintve, de lényegében egész pénzügyi rendszerünket, a jelenlegi csődhelyzetet, és egyéb súlyos társadalmi-gazdasági károkat okozó pénzügyi rendszerünket változatlanul kívánja továbbvinni a kitaposott úton.
Ezen az úton ölelkezik a liberál-bolsevik új elit és a globalizáció cápáinak érdeke, a modern gyarmatosítás. Ez lenne a mai felelős kormány igazi célja? Nem hiszem! De akkor miért nem indul el a nemzeti érdekek hangsúlyosabb védelme irányában? Mert vagy nem tud, vagy nem mer, vagy - de erre gondolni se kívánok - nem is akar szembenézni a valósággal.
(10.40)
Világosan kell látni ugyanis, hogy a változatlan neoliberális monetarizmus eszmeiségébe burkolt nemzet- és népellenes pénzpolitika csak az önfeladáshoz, a gyarmati státusz mielőbbi kialakulásához vezet. Szükséges volna a jövedelemkoncentráció csökkentése? Fontos volna a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás? Jó volna a tisztességes és átlátható közteherviselés? Szükséges volna új alapokra helyezni pénzügyi, költségvetési, államháztartási rendszerünket? Természetesen igen. Bár - meg kell jegyeznem - éppen a közölt nemzetközi adatok alapján nem tudom, hogy a jövedelemkoncentrációt és a költségvetés újraelosztási szintjét miért kellene mindenáron csökkenteni. De erről már sokszor beszéltem, úgy tűnik, hiába. Bár, azt szokták mondani, a süketség betegség.
Csakhogy egyik oldalról, amikor ezekről a követelményekről beszélnek - és hallottuk sokan beszélnek erről -, leginkább azok, akik megakadályozzák azt, hogy ebben az országban bármit is lépni lehessen. Hiszen egyik oldalról, amikor ezekről a követelményekről van szó, akkor a ki nem mondott, de valódi cél az, hogy az arctalan nemzetközi finánctőke és globalizmus teljes térnyerését szolgáló további deregulációval züllesszünk szét mindent, ami még van - mert hiszen nem kormány kell ide, hanem helytartói apparátus -, a másik oldalról pedig ott van a kőkemény realitás, a mesterségesen, gondos munkával kialakított tények, kiépített adottságok sokasága, amibe tudatosan ágyaztak be és tartanak fogva bennünket. Kiváló elvtársak és neoliberális, libertariánus ügynökök dolgoztak ezen igen eredményesen Fekete Jánostól napjainkig.
De ezt a mesterségesen kiépített csapdarendszert és a benne rejlő szándékot végre egyszer fel kellene ismerni - és ez sem elég! -, térnyerését meg kell állítani, fel kell számolni. A Magyar Igazság és Élet Pártja erre kívánja biztatni a tisztelt kormányt, ha önmagát komolyan akarja venni, ha valóban a népét kívánja szolgálni. Ezt úgysem lehet megúszni, ez a választóvonal! Kérdés: nekiveselkedünk vagy befekszünk? És itt, ebben az esetben nincs harmadik út. Dönteni kell! Mert példának okáért ha nyilvánossá téve átvilágítjuk az adósságszolgálatot, beleértve az MNB által áttestált 1750 milliárd forintos tételt is, és a terhek felszámolására teszünk lépéseket, ha átvilágítjuk a magyar bankrendszer egészét, s nemcsak a Postabankot, ha a tulajdonos jogán a Magyar Nemzeti Bank működését is ellenőrzi majd az állam, és újraszabályozzuk a pénzintézetek működését - beleértve a Nemzeti Bankot is -, ha a pénzkibocsátás monopóliumát visszaszerzi az állam, ha a monetáris politikát nem idegen kibicek sugallatára alakítjuk ki, és sorolhatnám a szükséges lépések hosszú-hosszú sorát, akkor megvalósítható a jövedelemkoncentráció optimális szintjének - ha kell, esetleg csökkentésének - feladata, méghozzá a költségvetés újraelosztó szerepének csökkentése nélkül is.
Egyébként, miután ebben az országban évtizedek óta semmire se jut pénz, ami magyar érdekeket szolgálna, és már minden le van rohadva, nem tudom kezelni ezt a rögeszmeszerűen ismételt lózungot, hogy csökkenteni kell a költségvetés újraelosztó szerepét. Ebben a magántőke mobilizálását tekintve sem osztom az előterjesztők véleményét. Dehogy is ez segíti a tőke behatolását, kibontakozását, hiszen nem sztálinvárosokat, leninvárosokat kérünk mi számon. Ellenkezőleg! Pont fordítva van ez egy olyan helyzetben és olyan szinten lévő országban, mint Magyarország. Amit a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank rögeszmeszerűen hirdet, csak és kizárólag a gyarmatosítás térnyerését szolgálja, automatikus átvétele a gyarmatosítók hazug, félrevezető ideológiájának. El kellene felejteni sürgősen! Ugyanakkor végre valóban fel kellene számolni azt az elképesztő méretű pénzherdálást, amit idegen érdekek kedvéért gáláns dzsentriként engedünk meg magunknak.
Mindez hogy függ össze az adópolitikával? Hát úgy, ha a kormány nem nekiveselkedik, hanem befekszik, akkor törvényszerű, hogy nem lehet radikális adóreformot, sőt semmilyet sem lehet végrehajtani. Ennyire egyszerű ez! Az átfogó reform tehát annak szemléleti egyoldalúsága bukott meg, nem pedig az év közben történt rendkívüli események miatt. Erre hivatkozik az előterjesztő. Ezek legfeljebb megkönnyítették a felismerést.
Persze leghangosabban most azok kérik számon a radikális változásokat, akiknek köszönhetően alakult ki a mindent megbénító csapdahelyzet. Ez már így szokott lenni, ezt hívják bolsevik taktikának. Ismerjük lassan idestova ötven éve. És ne feledjék azt sem, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a libertariánus szemlélet és a bolsevizmus édestestvérek, minden látszólagos ellentétük ellenére. Amikor egyértelműen terheket növelő intézkedésekről esik szó az anyagban, akkor az EU-ra hivatkoznak, nemzetközi tapasztalatokra, jogharmonizációra és egyéb hasonló érvekkel próbálják indokolni tervezett lépéseiket. S ez valószínűleg részben igaz is. Meg kell azonban jegyeznem, ha a magasan fejlett gazdaságokhoz igazodó terheket hazánkban minden kritika nélkül vezetjük be, valójában nem közeledünk, hanem távolodunk Európától. Ugyanis megtörtént a jövedelmek hozzáigazítása a lakosság körülbelül 20 százalékánál, no de mi van a 80 százalékkal, igen tisztelt képviselőtársaim? Meg hol van az a társadalmi-gazdasági, ha úgy tetszik polgári környezet, ami kialakulhatott, mondjuk, Németországban vagy más vezető ipari hatalomban.
Aztán azt is világosan látni kell, hogy a költségnövelő intézkedések a költségoldali inflációt táplálják, amit aztán zseniális monetaristáink keresleti infláció elleni eszközök bevezetésével kezelnek. A következmények pedig egyre katasztrofálisabbak. Ezt nem akarják önök észrevenni?! Az évtizedek óta gyakorolt restrikciós pénzügypolitika valamennyi borzalmas következményét nem akarják észrevenni? Ezt már csak az nem látja, aki nem akarja.
Csak példaként vessünk egy pillantást a betegellátás területére. Mit gondolnak, meddig lehet elmenni? Mit gondolnak, végül is ki fizeti meg ezt az egész mókát, ami itt történik? És ki sínyli meg? Milyen biztosítási rendszer az és hol a vége? Ha nem a bőrünkről lenne szó, azt mondanám, hogy kezd az egész nevetségessé válni. Azért, mert felelőtlen korábbi kormányaink idegen és aljas indítékú tanácsok nyomán az államilag kifosztott társadalombiztosítási intézményeket nem helyezték tisztességes, új alapokra, most a többszörösen kifosztottak ennek is igyák meg a levét?
(10.50)
Akinek pénze van, azt ez nem érdekli! Na de hát te meg, buta magyar, dögölj meg?! Hát milyen biztosítási rendszer ez? Mi köze van ennek már a biztosításhoz?
De itt is az a helyzet, hogy ez a kormány ezt örökölte szakértő elődeitől - ezt a helyzetet alakították ki nekünk, bennszülötteknek! Nem is ezt kérjük számon ettől a kormánytól, hanem azt, hogy semmit sem tesz annak érdekében, hogy véget vessen ennek az aljasságnak. Vagy akkor már legyenek nagyvonalúak, tisztelt kormány! Ne fizessenek egyáltalán táppénzt! Mit kell itt elaprózni a dolgokat?
Ezt mindenképpen el kellett mondanom elöljáróban, és délután a szakmai résszel kívánom folytatni. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
