SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2000. évi adó- és járuléktörvény-módosítások, de különösképpen azok indoklásai - az általános és a részletes indoklások - egy munkájára büszke és a munkájával elégedett kormány képét tükrözik. Kétségtelen, hogy vannak erényei is ennek az előterjesztésnek, hiszen az adózási egyszerűsítéseket célzó technikai módosítások jelentős része elfogadható és támogatható. Ugyanakkor a megmaradt tartalmi változásokat illetően már korántsem lehet ilyen megértő az érdeklődő állampolgárok, de a politikusok jelentős része sem.
És itt nem arról van szó, amit a vita során több fideszes képviselő is megemlített, hogy szegény kormány, csinálhatna bármit, a feje tetejére is állhatna, az ellenzéket ez akkor sem elégítené ki, hiszen íme, miközben drasztikus adóreform körvonalazódott - legalábbis a színfalak mögött -, mi azt már előre támadtuk, majd amikor kiderül, hogy ebből semmi sem lesz vagy ennek csak a romjai kerülnek elénk, akkor azt támadjuk. Ez nem így van, hiszen a drasztikus beavatkozás és a közel nem beavatkozás között a fokozatoknak jelentős tárháza létezhet még. Így tehát nem azt állítom - bár lehet, hogy a Fidesz nyolcéves ellenzéki tapasztalata velük ezt mondatja -, hogy egy ellenzéknek más irányelve eleve, abszolút nincs is, mint hogy támadja a kormányt, és ezért történik most is ez, ami történik a vita során a parlamentben - én másra gondolok, mert másról van szó!
A kormány - a megértő, a jóságos, a polgárok irányába megfelelő empátiával rendelkező, magát polgárinak nevező kormány - a szükségből erényt igyekezvén csinálni, azt állítja, hogy átgondolt, tudatos és koncepciózus opust tett le a parlament asztalára, hisz egyrészt az árvizek, a belvizek és a szomszédos háború miatt már eleget szenvedett magyar választók kímélése, másrészt a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás régóta hangoztatott és hiányolt szempontjai miatt szabad akaratából és józan belátásából döntött úgy, hogy ez évben csak mértékletes jelentőségű és kis számú módosítást kíván végrehajtani az adó- és járulékvonzattal rendelkező törvényeken; nem akarja újabb teherpróbának kitenni az amúgy is sokat szenvedett népet.
Ez a magyarázat azonban több szempontból sem állja meg a helyét, mert több szempontból sem igaz, s nekünk ezzel a szemforgató farizeussággal van vitatkoznivalónk. Három dolgot említenék: egyrészt jól tudjuk, hogy hónapokon keresztül, de egészen pár héttel ezelőttig - a kormány háromszor elhalasztott döntését követő augusztus közepi döntésig - kifejezetten drasztikus módosításokra készült a kormány, legalábbis annak fideszes fele. Ezt jól tudjuk, hiszen többségünk olvasta a Pénzügyminisztérium által elkészített 2000. évi adó- és járulékreform tervezetét. Hogy ebből nem lett semmi, hogy ennek csak a romjai, egy kusza és koncepciótlan maradék került most elénk, ahhoz semmi köze nincs sem árvíznek, sem belvíznek, sem Koszovónak, hiszen ezek az események mind augusztus előtt történtek vagy befejeződtek, azaz másként fogalmazva: hatásuk augusztusban sem volt másként értékelhető és mérhető, mint most, szeptemberben.
Az utolsó pillanatban derült azonban csak ki, hogy nem történik semmi igazán lényeges. A változás oka tehát nem a természeti csapások sora, nem a háború, nem a hirtelen jött megvilágosodás a társadalom teherviselő képességét illetően, hanem ez a koncepciótlanság, a koalíciós viták, a koalíciós szkanderezések és rögtönzések eredménye. Ami ezek nyomán maradt, az ugyan kicsit kevés, kicsit rendszertelen, kicsit zavaros, de kétségtelen, hogy a Fidesz vezette kormányé, az ő első önálló alkotása.
Másodszor: a meghirdetett kampány alatt, majd a kormányprogramban is írásban, szóban meghirdetett 2000. évi adó- és járulékreform nem újabb terheket eredményező célként lett megnevezve, hanem olyan "megkönnyebbülést hozó intézkedésként, melynek célja nem új adónemek bevezetése, hanem az eljárások egyszerűsítése, s ezáltal az adóterhek csökkentése" - a kormányprogramból idéztem ezt a mondatot.
Ugyanígy a beígért járulékreform eredményeként felére csökkenő tb-járulékszint sem tehernövekedés érzetét keltette a Fidesznek bizalmat szavazó választóban, hanem tehercsökkenését. Most meg azt halljuk a kormánytól, hogy a magyar társadalom által nehezen befogadható, feszültségeket eredményező adó- és járulékreform kímélés céljából nem lett bevezetve, sőt a jövő határozatlan távlataiba került eltolásra.
(13.20)
Harmadszor: miközben a törvényjavaslat általános indoklása a kiszámíthatóság, folyamatosság és stabilitás értékeinek megszilárdításáról és megőrzéséről beszél, s mint ilyet ajánlja a törvényalkotók figyelmébe azt, a törvényjavaslat a sok apró, koncepció nélküli "belepiszkálással" pont ezen erényekből űz csúfot leginkább, és ennek manifesztálódása ez a három napja folyó vita is.
A meghirdetett hosszabb távú gondolkodás, tervezés helyett egy igazi, egyetlen évben gondolkodó költségvetési politika alapjául szolgáló előterjesztéssel van tehát dolgunk. Ahhoz az egyetlen rendező elv az, hogy szükség van többletpénzekre a kiadások fedezésére, merthogy nem a bevételekhez szabjuk a kiadásokat, hanem a kiadásokhoz keressük a bevételi forrásokat.
Ennek tudható be aztán a valorizáció kétarcúsága, nevezetesen az, hogy a bevételeket kedvezőtlenül érintőknél a valorizáció elmarad - az szja-sávok változatlansága, az adókedvezmények felső határának változatlansága, az adómentes tárgyjutalom felső értékhatárának változatlansága mind a valorizáció elmaradására jó példa -, míg a bevételeket kedvezően érintő jövedéki termékek megadóztatásánál - de a tételes egészségügyi hozzájárulásnál is - nem volt rest a valorizációt végrehajtani a kormány.
De ugyanebbe a gondolkodásba illik az új adófajta, a biztosítási adó bevezetésének szándéka is. Sok szó esett erről már itt a vita során, ami azt juttatja az ember eszébe, hogy a kormányprogramba beírt és megígért úgynevezett adóalkotmányozási tárgyalások nemcsak hogy a érdekképviseletekkel vagy a szakmai szervezetekkel nem történhettek meg, de még a koalíciós partnerrel sem, de még talán a saját frakcióval sem - a Fidesz-frakcióval sem -, hiszen különben hogyan történhetne az meg, hogy tulajdonképpen úgy tűnik, ez az adózási forma a kormány minden erőfeszítése, erőlködése, ajánlása és kitartása ellenére ki fog kerülni - szerencsére - a törvénycsomagból. Hiszen ez az adófajta pont azokat sújtaná, akik az állam és az önkormányzat terheit csökkentve önmaguk gondoskodnának az őket ért károk enyhítéséről; ez az adófajta ellene megy a biztosítási lefedettség olyannyira kívánatos szélesedésének.
Tudjuk, hogy jelen pillanatban a casco biztosítás például nem több, mint az autótulajdonosok 17 százalékára terjed ki - az autótulajdonosok 17 százaléka köt cascót -, nem sokkal több a lakás- és ingatlanbiztosítást kötők száma sem.
Ezért tehát igen rossz hivatkozási alap, ami itt is számtalanszor elhangzott, hogy ez eurokonform adófajta lenne, hisz a nyugat-európai országok többségében van biztosítási adó. Igen, van biztosítási adó, csak a biztosítási lefedettség a többszöröse a magyarországinak. Mi négy évvel ezelőtt, '95 szeptemberében alkottuk meg ezen falak között a biztosítóintézetekről és a biztosítótevékenységről szóló törvényünket. Ez 70 éves hiányt pótol, és abban az időpontban - négy évvel ezelőtt - Európában összesen már csak két ország volt, amelyiknek nem volt biztosítási törvénye: Albánia és Magyarország.
Nagy hátránnyal indultunk, nagyon az út elején vagyunk, nagy szükség lenne tehát arra, hogy a biztosítás olyan polgári létjogosultságot nyerjen és olyan elterjedtségnek örvendhessen, mint a hivatkozott nyugat-európai országokban, és ha ide majd egyszer eljutunk - remélhetőleg előbb, mint később -, akkor lehet gondolkodni a biztosítási adó bevezetésén.
Egyébként ez az adófajta - mármint a tervezett biztosítási adó - az szja és a helyi adók átfogó átgondolása nélkül, az adóbevételekből finanszírozandó célok átgondolása nélkül kerülne bevezetésre. Tudjuk, hogy a biztosítók nem népszerűek a kormány egyes tagjai előtt, és hogy a kikényszerített államkötvény-vásárlással s egyéb társadalmi segítség nyújtásával kellett ezeknek az intézményeknek oldaniuk a velük szembeni kormányzati bizalmatlanságot.
Ez a fajta szankció azonban nem a zsíros biztosítókat, hanem egyértelműen a biztosítottakat találná el. Bevezetése irritáló, de egyben szükségtelen is, hisz hozadéka igazán nem költségvetési mértékű; drágább lenne a leves, mint a hús. Ráadásul nehéz lenne megmagyarázni azt az inkonzisztenciát is, hogy míg egyes biztosítási fajták 5 százalékkal, mások 2,5 százalékkal adóznának, míg megint mások adómentesek maradhatnának. Számítási anyag, hatásvizsgálat - kell-e mondani? - természetesen ezen tételhez sem kapcsolódik.
Az SZDSZ ezért felkéri a kormányt, hogy vonja vissza a biztosítási adóra vonatkozó javaslatát. Ezt egyébként módosító indítvány formájában mi is kihangsúlyozzuk.
Összefoglalva: az adó- és járuléktörvény módosításáról elmondható, hogy azok sok ponton a kormány által egyébként felvállalt társadalompolitikai irányelvekkel is ütköznek, hiszen a közcélú intézmények forrásait apasztja el az adományok utáni adókedvezmény csökkentése és tételes korlát felállítása, az öngondoskodó polgár elleni támadást jelent a biztosítási adó bevezetésének szándéka, a magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetési kötelezettség csökkentése, a vállalkozások újabb terhét jelenti a táppénzfizetés szabályainak megváltoztatása, a tételes egészségügyi hozzájárulás növelése és az áfa-visszaigénylések többszörös szigorítása. De az EU-csatlakozás előkészítését sem szolgálja megfelelően ez a 25 törvénymódosítást tartalmazó csomag, csak ott, ahol ebből költségvetési pluszbevétel várható.
Így aztán a fentiekre való tekintettel - és nem feltétlenül és automatikusan ellenzéki mivoltunk miatt - nem tudjuk elfogadni a kormány által elénk tett csomagot.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
