DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Az előttünk lévő napirendi rész folytatása a korábbi általános vitának, és itt Szent-Iványi képviselőtársunk jó néhány, az általános vitában már elhangzott dolgot ismételt, illetve bővebben kifejtett.
(21.30)
Én inkább a részletes vita szabályaihoz igyekszem magam tartani. Azt viszont el szeretném mondani, hogy összességében az anyagon, a javaslaton látszik a hevenyészettség, egyfajta felületesség. Biztos a sietség következménye ez. Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy hevenyészett az anyag, ha nem, akkor pedig azt mondhatjuk, hogy tendenciózus, szándékosan kerültek bele olyan részek, amelyek nem a vizsgálat tárgyához, hanem a végéhez tartoznak, a megállapításokat célozzák meg.
Azok a módosítók, amelyek úgy lettek itt fölvezetve, hogy rengeteg, sok-sok módosító került beterjesztésére, nem olyan nagy számúak egyébként, mint ahogy ez elhangzott. Ha Tímár képviselőtársunk két módosítójának az említésétől eltekintünk - hiszen nekem is az a véleményem, hogy valószínűleg egy más téma részét képezik -, akkor itt összesen mintegy nyolc módosító javaslat van előttünk. Szerintem ez nem olyan különösebben nagy szám. A módosítások sokaságáról ennyit.
Azt hiszem, javaslataink, amelyeket a frakciónkba tartozó képviselők terjesztettek elő, nem ütköznek a Házszabállyal, sőt kifejezetten azt célozzák, hogy a majdani elfogadandó határozat pontos, precíz legyen, és lehetőleg a tényállás teljes felderítését tegye lehetővé. Így döntően olyan részekre irányulnak, azt célozzák, hogy az ismétlések, a logikailag vagy nyelvtanilag esetleg felesleges részek kikerüljenek az anyagból.
Ami a korábban említett 5. számú ponttal, Vitányi István képviselőtársunk javaslatával kapcsolatban elhangzottakat illeti, amely szerint kikerülne innen a "miért tartották a levélírók indokoltnak" kezdetű bekezdés, ez egy valótlan állítást tartalmaz, ugyanis szó sem volt arról a tárgybani Jones-féle levélben, hogy a magyarországi nagykövet helyett más személy kerülne ajánlásra. Itt egy mandátum leteltét követő javaslatot tartalmazott a levél. Tehát ez valótlan ebben a formájában, és nem lehet célja sem a határozattervezetnek, sem a határozatnak, sem később a vizsgálatnak az, hogy valótlan elemek körül menjen a vita. Azt hiszem, ez megkíméli a felesleges köröktől mind a bizottság tagjait, mind a közvéleményt.
Ami a másik felvetést illeti, hogy Szabó József Andor és Borkó Károly képviselőtársaink itt esetleg olyan nagymértékben kiterjesztenék a vizsgálat tárgyát, ami különféle nemzetközi és egyéb bonyodalmakhoz vezetne, teljes mértékben tisztában vagyok az elhangzottak nyelvtani értelmével, és azzal is, hogy ennek az ügynek milyen hullámverései lehetnek még, illetve hogy milyen károkat okozott már vagy okozhat. De azért föl szeretném hívni a figyelmet arra, ami egy ponttal följebb szerepel: "Az aláírók közül melyik politikus milyen..." s a többi "...érdekeltségi kapcsolatban áll vagy állt a Lockheed-Martin céggel?" Tehát egy hadiipari cégre utaló indítványt nem mi terjesztettünk be az anyagba, hanem az eredeti szövegben szerepel. Ez már önmagában egyfajta kiterjesztése ennek az ügyletnek, ennek a vizsgálatnak, másrészt óhatatlan, hogy ha egy céget előtérbe helyezünk, akkor a többiekre is a reflektorfény ráirányul. Hiszen egy korábbi időszakban már jó néhány tárgyalást megért dologról van szó, és ott nemcsak a Lockheed-Martin, hanem más cégek is szóba kerültek. Azt hiszem, a vizsgálat akkor lehet teljes, és akkor lehet teljes mértékben tisztázó is, ha valamennyi érintettel kapcsolatban olyan mélységben, amit az ügy egyébként indokol, a megfelelő előkészítés után a tényállás kiderítésre kerül, és a megfelelő adatokhoz a bizottság tagjai hozzájutnak.
Tisztelt Ház! Tisztelt Jelenlévők! Azt hiszem, ha a parlament elfogadja azokat a kiegészítéseket, amelyek döntően arra irányulnak részünkről, hogy a különféle prekoncepciókat, amelyek a tervezetben szerepelnek, eltávolítsuk, és ehelyett egy konkrét, megfogható, de nem prejudikáló szöveg kerüljön elfogadásra, ha ezeket a Ház támogatja, akkor véleményünk szerint ez a bizottság a megcélzott feladatot el tudja látni, és a vizsgálat kielégítő lehet.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem