DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Talán el tudom mondani néhány olyan kérdésről, amit a tisztelt ellenzéki képviselők felvetnek, hogy az éremnek ám van egy másik olvasata is. Itt csodálatos, jó PR-taktikával felépített csúsztatások sorozatát hallhattuk az előbbiekben.
Kezdjük rögtön azzal, hogy aki át mond, bét is mondjon. Lehet azon vitatkozni, hogy kellett-e vagy nem kellett - most nem megyünk bele a dolog érdemi vitájába - ezt a nagyköveti ajánlást megtenni. Itt bizony az volt a döntés, hogy nem kellett volna megtenni, és ennek azonnali következményei is lettek. Azt a céget belekeverni ebbe az ügybe, amelyiknek akkoriban a gazdája az alkalmazottja volt, akit a nagyköveti posztra jelölt a levél, az kérem tisztelettel, ugyanolyan felelőtlenséggé vált, mint amivel most egyesek vádaskodnak más, egyébként néven nem nevezett cégekkel kapcsolatban.
Ez az előterjesztés hemzseg egy repülőgépgyártó cég nevétől. Az a módosítást, amelyet kifogásolnak, egyetlen céget konkrétan néven nem nevez meg. Egyébként engem nem kellett, hogy Mécs Imre képviselőtársam meggyőzzön arról, amit elmondott, mert azt magamtól is tudtam. Ennek ellenére és ennek tudatában állítom, hogy mondjuk, Mécs Imre és Balsay István érintettsége bármifajta korrupciós ügyben tökéletesen egyforma.
Körülbelül ugyanannyi alapja van ebben a nagyköveti kinevezési ügyben a korrupció gondolata felvetésének. Ez egy semmivel alá nem támasztott, belpolitikai indítékból felmerült, tisztességtelen dolog. Tulajdonképpen a magam részéről ezért örülök ennek a vizsgálóbizottságnak. Bár nagy reményeket nem fűzök hozzá, mert egy jeles ellenzéki képviselő már célzott a sajtóban arra, hogy egy ilyen vizsgálatból nem szokott végső világos következtetés kijönni. Én szeretném, ha jönne. Szeretném, ha itt mindenki szerepe világos lenne.
Való igaz, hogy a Házszabály előírja, hogy a címhez és a tárgyhoz módosító indítványok... Minthogy erre az elmúlt négy évben világos gyakorlat alakult ki, voltak javaslatok a cím megváltoztatására, soha el nem fogadta a Ház. Ahogy látom, most sem érkezett hozzá módosító indítvány, holott ez a cím egyértelműen egy olyan állítást... (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból.) Vissza lett vonva, jó. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Házszabályellenes!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem