DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Vissza lett vonva - egyet is értek a visszavonással. De ez a cím olyan egyértelmű inszinuációt tartalmaz, ami legfeljebb a vizsgálat végén derülhetne ki, mert abból indul ki, hogy itt egyesek tisztázatlan érdekeltségű kapcsolata következtében robbant ki - ez egy állítás! Honnan lehet tudni, hogy minek a következtében robbant ki?!
(21.50)
Erre megy a vizsgálat, hogy ez kiderüljön. Úgyhogy nincs itt értelme ennek az egész vitának, és nem arról szól vita itt - egymás közt - sem most, sem eddig nem arról szólt, hogy mi történt, hanem arról, hogy belpolitikai indíttatásból egy sárdobolás történik. Bizonyos egyéb vizsgálatok bekeverésének az ügybe, nem az a célja, hogy most a Jones-botrány mellé tegyük a Paszternák-botrányt, amit természetesen mi találtunk ki, semmi nem igaz belőle (Bauer Tamás: Ki mondta?), csak egy ilyen PR-dolog, hogy Molnár Gyula képviselőtársam logikáját kövessem. Nem ezért kerül ide, hanem azért kerül ide, hogy világos legyen, hogy értelmetlen dolog volt ebben az ügyben a korrupció gondolatát egyáltalán megemlíteni, értelmetlen és tisztességtelen. És az, hogy kiderüljön, hogy ezek a dolgok rendben vannak, akkor bizony az összes cég kapcsán körülbelül annyi időt kell rá fordítani, mint amit Mécs Imre fordított. Ez nem fogja elhúzni a vizsgálatok idejét, azt gondolom.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az is felmerült, hogy van botrány, vagy nincs botrány. Szerintem nem az a botrány, hogy itt államtitkárok lemondtak, hanem az lett volna botrány, ha nem mondtak volna le. Az lett volna a botrány, ha valaki bírósági ítélet után még itt ül a parlamentben és szavaz.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem