MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tehát előttünk lebegett az, hogy a NATO frissen kinevezett főtitkárának le kellett mondania, tudtuk azt, hogy Dassault úr, a francia nagyiparos, a Mirage-ok gyártója többször ült börtönben.
(21.00)
Szóval, nem akarom folytatni a sort a börtönbe került vagy a lebukott nyugat-európai politikusok felsorolásával, akik hadiipari, katonai beszerzésekkel kapcsolatban kerültek nehéz helyzetbe. Ezért a honvédelmi bizottságban egy nagyon szigorú rezsimet vezettünk be, és nagyon szigorúan vizsgáltuk a beszerzésekkel kapcsolatos kérdéseket.
Az alapvető dilemma az volt, hogy mit tegyünk; vagy elzárkózunk a kapcsolatfelvételek elől, és akkor tiszták és szüzek maradhattunk, csak éppen tudatlanok, vagy pedig azt a megoldást választjuk, hogy valamennyi hadiipari céggel, amelyik Magyarországon megjelenik, azonos mértékű fair play kapcsolatot tartunk fenn. Az utóbbit választottuk.
Ide vezetett az a kérdés is, hogy az egyik honvédségi tender vizsgálatánál a honvédelmi bizottság egyhangúlag megállapította azt, hogy az részrehajló volt egy bizonyos amerikai céggel kapcsolatban. Nem érdekes a neve, példáról van szó, tankönyvi vagy egyetemi példának tekintsük, és ezt követően visszadobta a honvédelmi bizottság ezt a tenderügyet. Tehát az volt az álláspont, hogy valamennyi komoly céggel, amelyik Magyarországon eladni kíván, vagy kooperációt kíván létrehozni, azonos mértékű fair play kapcsolatot tartunk fenn.
Bevezettem azt is, hogy a honvédelmi bizottság két igen fontos albizottságának a vezetője ellenzéki politikus volt. Volt a kormányzat működését ellenőrző albizottság, amelynek először Wachsler Tamás, később Póda Jenő volt a vezetője, továbbá a külügyekkel foglalkozó albizottságot Wachsler Tamás vezette. Hangsúlyozom, hogy a külföldi kapcsolatokkal és beszerzésekkel kapcsolatos kérdésekben a honvédelmi bizottságban konszenzus volt.
Korán felismertük azt, sőt még visszamehetnénk az Antall-kormányzat idejére, hogy Magyarország csak úgy tudja modernizálni hadseregét, és úgy tud katonai beszerzéseket előnyösen foganatosítani, hogyha ipari és fejlesztési együttműködéseket hoznak létre. Erre az első eklatáns példa a svéd Grippen-repülőgépnek az esete volt. A svéd Wallenberg-konszern még a '91-92-es években Magyarországgal gazdasági együttműködést létesített, többek között azért, hogy a fejlesztésben lévő vadászrepülőgépük számára piacot találjanak. Akkor olyan információt kaptak, hogy ez csak akkor lehetséges, ha nagymértékű ipari kooperáció jön létre, és teljes mértékig magyar árukkal lehet ellentételezni az esetleges vásárlásokat. A svéd cégek nagyarányú kooperációba kezdtek Magyarországgal, így létrejöttek gyümölcsöző együttműködések, s ezek között sikertörténetek is vannak, többek között az Ericsson cég magyarországi vállalata rendkívül sikeressé vált, vagy a Lehel-gyárnak a megvásárlása, ami szintén egy sikersztori. Az elmúlt ciklus során jelentek meg az amerikai repülőgépgyártók, és jelent meg később a francia repülőgépgyártó cég ennek az együttműködésnek a létrehozására.
A honvédelmi bizottság valamennyi céget fogadta, a beszerzési albizottságunk lehetőséget adott minden komoly cégnek a találkozásra. Hende Csaba államtitkár úr annak idején a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, és ismerte ez irányú tevékenységünket is. Tehát ez kialakult, ez a szellemiség.
Ugyanígy a honvédelmi bizottság a látogatásai során, amelyek mindig parlamentközi látogatások voltak, meglátogatta az illető ország katonai objektumait és fontosabb hadiipari objektumait is. Így került sor 1996-ban az amerikai szenátus védelmi bizottságának a meghívására, a honvédelmi bizottság küldöttségének az amerikai látogatására. Ennek a látogatásnak a során találkozott a honvédelmi bizottság küldöttsége a State Department, a külügyminisztérium vezetőivel, helyettes államtitkárával, a Pentagon államtitkáraival, ezenkívül a Nemzetbiztonsági Tanács kelet-európai igazgatójával is találkoztunk, és ennek a látogatásnak a során meglátogattunk, elmentünk két nagy amerikai repülőgépgyárba, a MacDonald Douglas Saint Louis-i gyárába, amely később beolvadt a Boeing céghez, és Fort Worth-be, Texas államba pedig a Lockheed gyár F-16-osokat gyártó üzemébe. Ez szabályos honvédelmi bizottsági delegáció volt. A delegációban képviselt...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem