MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Fazekas Sándor korábbi hozzászólásához szeretnék annyit hozzátenni, hogy alapvető különbség van a kétféle kapcsolat között. Tehát az, amit a két fideszes képviselő javasolt, a korábbi ciklus, és tegyük hozzá, még az első ciklus, tehát még az Antall-kormány idején megkezdett korrekt, fair play együttműködések vizsgálatát írja elő. Ezek ugyan a vizsgálóbizottság működésében fel fognak tűnni, de mint etalonok.
A 32 szenátor által aláírt és a három államtitkár által jegyzett javaslat egy céget tüntetett ki. A magyar kormányok, a magyar parlamenti szervek, a honvédelmi bizottságok minden időben az ország érdekének megfelelően valamennyi szóba jöhető partnerrel azonos kapcsolatot tartottak az ország érdekében. Ez a szenátori társaság egy céget tüntetett ki, és annak az egyik vezetőjét kívánta nagykövetnek ajánlani.
Tehát ez egészen más dolog, egészen másról van szó. Nem lehet a kettőt összemosni, és nem is volna szerencsés. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem