KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy igen fontos ügyben készülünk dönteni. Előttünk van egy határozati javaslat a Magyar Köztársaság részvételéről az Albániának nyújtandó humanitárius segítségnyújtásban.
A határozati javaslat elkészülte óta történt néhány fejlemény - többek között azok a hírek, amelyek arra utalnak, hogy Albánia ellen egy szerb támadás indult el; elfoglaltak néhány falut, nem tudjuk pontosan, hogy milyen méretű harci cselekményekről van szó.
Másrészt a határozati javaslat szövegével kapcsolatosan is vannak kérdéseink. Ezért, hogy felelősen tudjunk dönteni, kérem az elnök urat, hogy szíveskedjék a házbizottság ülését összehívni, és gondoskodni arról, hogy azon a Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium megfelelő információkkal rendelkező képviselői is jelen legyenek.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem