DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat bizottsági vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén végigkövettem képviselőtársaim hozzászólását, megpróbáltam megérteni, vajon mi is indokolhatta e törvénymódosítás ilyen gyors ütemű benyújtását és végigerőszakolását a parlamenten.
Szeretném elmondani, hogy semmilyen érdemi szakmai bizonyítékát nem találtam annak, hogy e törvénymódosító javaslatnak most és így kell a tisztelt Ház elé kerülnie. Kormánypárti képviselőtársaim az egészségügyi törvény jelenleg hatályos változatának kritikájában nem jutottak túl az általános politikai kritikán, és nem bizonyították, hogy a betegellátásban a benyújtott törvénymódosítás olyan pluszjogosítványokat, olyan pluszlehetőségeket hozna, amelyek e törvénymódosítás támogatását kényszerítenék vagy váltanák ki a tisztelt Házból.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem igazán érthető, hogy miért most került ez a törvényjavaslat tárgyalásra. Ennek egyébként van előtörténete, hiszen a kormány felállása előtt kormánypárti képviselőtársaim egyéni képviselői indítványban már kezdeményezték, hogy ez a törvény, amely most módosításra került, ne lépjen hatályba. Akkor a szakmai bizottság vitájában a kormánypárti képviselőtársaimat kérdeztem: a törvényjavaslatnak van-e olyan része, olyan szakmai része, melyet meg kell változtatni, és ezért indokolt, hogy az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény ne lépjen hatályba?
Indítványoztam, hogy akkor beszéljünk ezekről a módosításokról, és mondjuk meg, hogy ezeknek az akkor kifogásolt törvényhelyeknek a hatályba léptetése azért maradjon el, mert a jelenleg kormányzó pártok ezzel a törvénnyel nem értenek egyet. A kisgazda képviselőtársam akkor a betegjogi fejezet általa vélt hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Akkor megkérdeztem fideszes képviselőtársaimtól, hogy valóban úgy gondolják-e, hogy az egészségügyi törvény betegjogi fejezete az, amely miatt a hatályba léptetést el kell halasztani. A jegyzőkönyv bizonyítja, hogy az akkori előterjesztő - Frajna Imre képviselőtársam - azt mondta, hogy ez egy korszerű, a jelenkor követelményeinek megfelelő fejezet, és a kormánypártok ezt nem kívánják módosítani. Kérdeztem, hogy a jelenleg hatályos egészségügyi törvénynek van-e olyan fejezete, amit meg kell változtatni, mert a most kormányzó pártok számára elfogadhatatlan. Nem mondtak ilyen törvényhelyet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek azzal, hogy a törvények ma már nincsenek kőbe vésve, és akár a kor követelményei, akár a szakmai haladás, akár bármilyen más indok előállhat, hogy alapos okunk legyen egy törvényt megváltoztatni. Akkor most kérdezem én, melyik az az indok, amely elég alapos ahhoz, hogy ezt a törvényt most és így változtassuk meg. Ezért most menjünk sorban az általános hozzászóláson, a törvényhelyeken, hogy megtaláljuk-e benne azt az elrejtett paragrafust, paragrafusokat, amelyek valóban szükségessé tették, hogy 24 szakaszban módosítsuk a jelenleg hatályos törvényt.
(14.30)
Mondhatnánk persze azt is, hogy 24 szakasz a jelenleg hatályban lévő 247-hez képest elég jelentős módosítás, hiszen gyakorlatilag a törvénynek közel 10 százalékát érinti. De tekinthetjük-e ezeket a módosításokat érdemi törvénymódosításnak? A beterjesztők is elmondják, hogy ezeknek nem mindegyike tartalmi, és nem mindegyike olyan, amit olyan rendű és rangú módosító indítványnak kell tekinteni, amelyek feltétlenül most és így kívánkoznak ebbe a törvénybe.
Vannak persze más törvényhelyek, amelyek azért kerültek be, mert a beterjesztő úgy találta, hogy nem elég pontosak. Ezekkel nem kívánok vitába szállni, hiszen ezeknek akkor itt helyük van.
Persze vannak olyanok is, ahol a törvényalkotó szándéka, a törvényjavaslat leírt betűje és a mi elgondolásaink között lényeges és tartalmi különbözőségek vannak. Az 1. §-ban, amelyben a definíciók pontosítása történik meg, a kezelőorvos fogalmának definiálására tett kísérletet a törvényalkotó. Gyakorló orvosként tudom mondani, hogy igen, léteznek olyan helyzetek, amikor egy beteg állapota megköveteli, hogy a kezelésében egyenrangú résztvevőként vegyen részt több orvos. Ez a jelenleg megfogalmazott szöveg azonban többek között arra is alkalmas - nemcsak az orvosok beteggyógyításának egyenrangúságát jelöli meg -, hogy adott esetben a felelősség kérdését elmossák.
Én azt gondolom, hogy a törvénymódosítás indoklásában az a tény, hogy a terápiás terv készítése és a terápiás beavatkozások sorában mondja ki a "kezelőorvosok" definíciót, azzal a következménnyel is járhat, hogy nem fogjuk tudni feloldani azt az ellentmondást, amikor a kezelőorvosok egymással szakmailag konkuráló vagy ellentmondó terápiás javaslatot vagy terápiás tervet készítenek.
Én tehát ebben az esetben nem a kezelőorvosoknak azt a definícióját szeretném kifogásolni, amelyik azt mondja, hogy egy adott beteg kezelése megkívánja, hogy több orvos is a kezelője legyen egy betegnek, hanem hogy ebben az esetben nem mondja meg, hogy ki az az orvos, aki ezt az orvosteamet, amely a beteg kezelésével foglalkozik, akár a terápiás tervek, akár a terápiás beavatkozások esetén, vezényelni fogja.
Az egészségügyi dolgozó definíciójának a kritikáját már ellenzéki képviselőtársaim megadták, ezért én azokra - mivel azokkal teljes mértékben egyetértek - nem szeretnék kitérni.
Nagyon fontosnak tartom a törvénymódosítás 3. §-ában a korlátozó módszerek és eljárások alkalmazását, amelyet a törvényalkotó szándéka szerint úgy kell érteni, hogy vannak helyzetek, élethelyzetek, amikor ez a korlátozó rendelkezés életbe kell hogy lépjen a beteg érdekében, és ennek az elrendelésének a dokumentálása halasztást szenvedhet a beteg érdekében. Ezért hát a dolognak ezzel a részével tartalmilag egyetértek - véleményem szerint a megfogalmazása jelent valóságos kockázatot a beteg számára. Mert az számomra nem elfogadható, hogy nincs korlátozás abban az ügyben, hogy az alkalmazás befejezésével visszamenőleg fogja megindokolni az elrendelt korlátozás indokoltságát, és bizonyítja annak jogosságát.
Ezért tisztelettel kérem az előterjesztőt, fontolja meg a véleményünket, amely találkozik a betegjogi szervezetek véleményével is! Noha lehetséges, hogy a korlátozás a beteg érdekében hamarabb kell hogy megtörténjen, vagy azzal egy időben, amikor ennek az elrendelését dokumentálják, de a "lehetségesen leghamarabb" biztos, hogy hamarabb kell hogy legyen, mint az utólagos igazolása ennek! Több képviselőtársamnak ezzel a törvényhellyel volt a legnagyobb problémája.
További problémám az 5. §, amely a betegről szóló információk továbbítását, illetve annak birtoklását engedi meg más személy részére. Ebből a szempontból a törvénymódosító javaslat elég kiterjesztő, hiszen nemcsak a vér szerinti hozzátartozót illeti, hanem a beteg halála után annak örökösét is, aki nem szükségszerűen vér szerinti hozzátartozója az elhunytnak.
De vegyük most csak a beteget, akinek a hozzátartozója jogosult a beteg dokumentációjához való hozzáférésre, ha ez az adat a hozzátartozó életét és egészségét fenyegető okból mindenképpen megszerzendő információ. A bizottsági vitában sem sikerült meggyőznünk egymást arról, hogy mi az az állapot és mi az a betegség, amelyikben a beteg dokumentumait korlátozás nélkül megszerezheti a hozzátartozó. Mert ugye honnan tudja meg a hozzátartozó, hogy van olyan adat, amelyikhez neki hozzá lehetne férni vagy hozzá kellene férni? Hiszen bizonyítani kell a hozzátartozónak, hogy neki joga van ehhez az adathoz! Természetesen onnan tudja meg, hogy a betegről annak cselekvőképessége, súlyos állapota, tudatállapota miatt a beteg beleegyezése nélkül a kezelőorvos a hozzátartozót felvilágosítja.
Ezért én azt gondolom, hogy nem eléggé érthető a kritika elutasítása, hogy a kezelőorvos lépjen közbe a megszerezhető adatokhoz való hozzáférésben, mert hiszen a megszerzett adat is a kezelőorvoson keresztül történik. A beteg dokumentációja azonban tartalmazhat olyan adatot is, amely nemcsak a hozzátartozó jogos igényét elégíti ki, hanem azon túlmenően olyan információkat is tartalmazhat, amelyek megismeréséhez, azt gondolom, nem feltétlenül van joga az adott hozzátartozónak.
Az előterjesztőnek az emberi jogi bizottságban fellépő képviselőjével szemben az egészségügyi bizottságban az államtitkár asszony az ez irányú kritikánkat elutasította. Ezért én érdeklődéssel várom, hogy a módosító indítványok benyújtása során az előterjesztő melyik változatot fogja képviselni: azt-e, amelyikben hajlamos a kompromisszumkötésre, vagy azt-e, amelyikben fenntartja az elutasító álláspontját?
Az egészségügyi dolgozó alkalmassága, korlátozott alkalmassága ügyében rendelkezik a 9. §. Ez a szakasz azt a látszatot kelti, mintha az egészségügyi dolgozó eddig alkalmas lett volna feladatának ellátására akkor is, ha egyébként akár egészségi állapota, testi vagy lelki állapota alkalmatlanná tette volna erre, holott én azt gondolom, hogy maga a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény is szabályozza, hogy mikor láthat el ilyen feladatot akár az egészségügyben dolgozó közalkalmazott.
(14.40)
A további passzusokról Schvarcz Tibor képviselőtársam már szólt, és ezért nem szeretnék rájuk kitérni. Ezek indokoltsága vitatható, tartalmuk nem teljesen pontos. Van azonban egy, amelyre újra és újra szeretnék visszatérni ellenzéki képviselőtársaimmal együtt, ez a 24. §, a kapacitásszabályozási törvény berekesztése.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy körülbelül ez az a paragrafus, amiért ez a törvénymódosítás a Ház elé került. Kormánypárti képviselőtársaim nem győzik ostorozni a kapacitásszabályozásról szóló törvényt, és nincs olyan megszólalás e tárgykörben ebben a Házban, amely ne mondaná el ennek a törvénynek a kártékonyságát, alkalmatlanságát. Ezt a kártékony és alkalmatlan törvényt akarja ennek a 24. §-nak a módosítása, ha úgy tetszik, akkor most bebetonozni.
Arról szól ez a 24. §, hogy érvényben maradnak 2000-re azok a kapacitások, amelyek az eddigi befogadások körében engedélyezettek voltak, de az indokolt kérések befogadása - legalábbis az eddigi rendszerben - a jövőben már törvényesen nem történhet meg. Azt gondolom, egyszerűbb lett volna, ha csak erről beszélünk; arról, hogy a kormány nem kívánja az egészségügyi szolgáltatórendszer további átalakítását vagy bővítését az indokolt igényeknek megfelelő mértékben sem; hogy a jövőben nem engedélyezi a gondozói és szakrendelői óraszámok bővítését akkor sem, ha ennek a szakmai indoka megvan; feloszlatja a MEF-eket, hogy egy egyeztetett ajánlat el se juthasson a szabályok szerint a befogadókhoz; és engem ebben az ügyben a legkevésbé sem nyugtat meg, hogy az egészségügyi miniszternek elméletileg továbbra is lenne joga a saját hatáskörében kapacitások befogadására.
Összefoglalva: a törvénymódosító javaslatok egy része technikai, a tartalmi része pedig többet árt, mint használ. Ezért nem tartom a magam részéről alkalmasnak ezt a törvénymódosító javaslatot az általános vitára.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
