KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Az előttünk levő törvény kapcsán szeretném mindenképp hangsúlyozni, hogy a távközlés - vagy kicsit tágabb értelemben a hírközlés - a rendszerváltás egyik legsikerültebb területe, és a magyar gazdaságtörténet fényes lapjaira illő történet. Ez a történet már kialakulásában is, itt a Parlament falai között is, egy jelentős szakmai és társadalmi konszenzuson alapult, s ez a politika, amely ugyan egy kimondatlan politika volt - hiszen nem fogalmazódott meg, a parlament által nem lett elfogadva annak idején a távközlés-politika -, de mégis mind a szakma, mind a jogalkotó képviselők körében azonosulás volt egyfajta politika, egyfajta filozófia mentén, és az erre épülő stratégia, a távközlési törvény és a kapcsolódó jogszabályok egy nagyon eredményes ágazatot hoztak létre a magyar gazdaságban.
Ennek a távközlés-politikának nagyon lényeges eleme volt - és azért szeretném ezt hangsúlyozni, mert a végén erre szeretnék visszatérni -, és még egyszer mondom, anélkül, hogy ezt írott formában a parlament elfogadta volna, de tartalmilag visszakövetkeztethető minden 1991 óta megalkotott jogszabályban, hogy gyakorlatilag az infrastruktúra fejlesztésén, a szabad építés, a szabad fejlesztés alapján állott. Tehát hogy nagyon leegyszerűsítsem, Magyarországon - ma is vagy tegnap is - bárki fektethet olyan kábeleket, építhet olyan tornyokat, amelyek az adatátvitelre, a távközlésre vagy a műsorszórásra alkalmasak, feltéve, hogy bizonyos technikai, technológiai előírásoknak megfelel.
Tehát az volt az elképzelés, hogy ebben egy nagyon alacsony színvonalú - például Albániát szoktuk emlegetni a vezetékes telefonhálózatban, hogy csak azt az országot sikerült megelőznünk az európai országok rangsorában, de említhettük volna az igen alacsony technológiai színvonalú műsorszórási hálózatunkat is - infrastruktúrát kellett nagyon nagy ütemben felfejleszteni, és ezért a politika lényeges eleme az volt, hogy legyen szabad mindenki számára és különösen a tőke számára a fejlesztés területe.
Ugyanakkor a szabályozás és a verseny végett - hogy ne alakuljon ki később nehezen felbontható vagy feloldható monopólium - elismerve azt, hogy a legtőkeigényesebb fejlesztések területén kell némi garancia arra nézve, hogy a befektetés megtérüljön, ebben a szektorban igen eredményesen működött és működik a koncesszió intézménye, amely pontosan ezeket az átmeneti előjogokat biztosítja - vagy biztosította - olyan területen, amely nagyon nagy tőkeigényes beruházás területe volt.
A harmadik eleme ennek a politikának az volt, hogy a szabályozás a szolgáltatás területén azonban célozza meg minél erőteljesebben a versenyt. Ezért ennek a három pilléren nyugvó szabályozásnak minden eleme nagyon fontos volt.
Nos, a mostani szabályozás, azt hiszem, ezen a klasszikus úton halad, legalábbis az első tíz paragrafusa, és amit az eredeti távközlés-politika alapján meg lehet még lépni uniós harmonizációban és pontosításban, azt megteszi a törvényjavaslat. Valóban olyan fontos elemeket ragad ki az elmaradt szabályozásból, mint például a számgazdálkodás, amelyre talán nem figyelünk annyira oda, de ahogy a miniszter úr is mondta, ez olyan súlyú kérdés, mint a frekvenciagazdálkodás, hiszen egy bizonyos korláton belüli véges tartománnyal kell úgy gazdálkodni, hogy a nemzetgazdaság, az államigazgatás, a versenyszféra és a magánszféra egyaránt elférjen.
(9.30)
Ezt nyilvánvalóan állami vagy állami felügyeleti rendszerben lehet elképzelni. Bár hozzáteszem, hogy itt is létezik olyan szabályozási megoldás - ezt a jövőre nézve ajánlom figyelmébe a jogalkotónak -, amely nem a kormány kompetenciájává teszi, hanem úgy, mint a frekvenciagazdálkodást, tulajdonképpen kihelyezi egy olyan független, elsősorban szakmai szervezetbe, amely az ajánlását megteszi a kormányzat részére. Ugyanígy tulajdonképpen a számgazdálkodás egy hasonló, a tudományos és a szakmai világ igényeit felhasználó terület kellene hogy legyen. Azt javaslom, a jogalkotó még egyszer gondolja végig, hogy vajon célszerű-e most, 1999-ben a számgazdálkodást rögzíteni mint kizárólagos kormányzati feladatot.
A pozitívumait nem szeretném kiemelni, mert mind a gazdasági bizottság előadója részéről, mind a Fidesz előadója részéről elhangzott e törvényjavaslat kapcsán. Szeretném azonban megadni a bírálatát egy ponton. A kábeltelevíziózással kapcsolatosan sok szó esett a bizottsági ülésen is. Szeretném megvilágítani több szempontból, hogy ez miért okoz vitakérdést. Az egyik mindenképpen az - hiszen a szabályozásban olvashatjuk -, hogy ez a jövőre nézve korlátozást jelent a kábelhálózatok építésében. Ez az a pont, ahol mindenképpen az eredeti hírközléspolitika - még egyszer mondom, le nem írt, de kimondva-kimondatlanul konszenzusban elfogadott hírközléspolitika - egyik alapelvét mindenképpen sérti. Ez azt mondja, hogy a magyar infrastruktúra olyan szegényes, hogy a képződő tőke - bárhol képződik - kapjon teret a beruházásra.
Azt gondolom, jelentős kérdés, hogy vajon elérkeztünk-e a hálózatfejlesztésnek arra a pontjára, amikor már azt mondhatjuk, hogy például a legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatók által megtermelt, illetve a gazdálkodásuk során létrejövő igen jelentős profit egy része ne a hazai infrastruktúra fejlesztésébe forduljon, hanem a tulajdonosok szándéka szerint más formában adott esetben nem marad az országban; de ha itt marad, más területen kerül kiaknázásra.
Tehát kérdés az, hogy ha kizárom a legnagyobb profittermelőket - ezek nyilvánvalóan azok, akik a korábbi időszakban a beruházásaik alapján most érkeztek el abba az időszakba, hogy jelentős profitot termelnek, és az elsősorban egy adottság, hogy a vezetékes, részben a mobilszolgáltatók, de mindenképpen a telefonszolgáltató körben vannak, ha őket kizárjuk -, akkor természetesen fizikai értelemben megnyílik a terep olyan új piaci szereplők előtt, akik hálózatépítéssel is kívánnak foglalkozni. A probléma csak az, hogy általában nem túlzottan tőkeerős szervezetekről van szó, és akkor nem a hazai fogyasztók által más formában beszedett díjból képződő profitból fognak építkezni, hanem fennáll a veszélye annak, hogy vagy hitelből, vagy tőkebefektetéssel, amit aztán a kábeltelevíziózás díjából fognak törleszteni.
Vajon ez a konstrukció egyfelől jó-e olyan szempontból, hogy biztos, hogy a hálózat egy bizonyos része nem épül meg, mert a piac tőkeerős szereplői kiesnek a hálózatépítésből? A másik az, hogy az építők mindenképpen kénytelenek lesznek megteremteni a beruházás visszatérülésének feltételeit. Magyarul: egy elég jelentős, a beruházás költségeit és a hasznot is tartalmazó kábeltelevíziós díjat fognak alkalmazni azokon a területeken, ahol a befektetéseiket elvégezték. A kérdés tehát úgy szól, hogy vajon ebben a szabályozási formában a legcélszerűbb-e ezen a területen biztosítani a versenyt.
Szeretném felvillantani azt, ami a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy létezik további három szabályozási mód az Európai Unión belül. Az egyes országokban nem azonos módon történik a szabályozás. Az egyik a kényszereladási szabályozás. Ez azt tartalmazná, vagy azt tartalmazza, hogy például magyar viszonylatra lefordítva 2002-ben, amikor lejár a vezetékes távközlési szolgáltatók koncessziós joga - tehát maga a koncessziós szerződés és annak a tartalma nem, de a kizárólagos szolgáltatási része -, ezzel egyidejűleg arra kötelezné például ez a szabályozás egy más megfogalmazásban a távközlési vezetékes vagy közcélú távközlési szolgáltatót, hogy értékesítse az általa megépített hálózatot. Ez az elképzelés működik egyébként Németországban, ez folyik, gyakorlatilag már benne vannak a kényszereladás fázisában. Ezzel egyszerre két dolgon segít ez a szabályozás:
Egyrészt nem zárja ki a gyors hálózatépítésből a nagy tőkeerős cégeket, tehát elősegíti, hogy az infrastruktúra gyorsan kiépüljön. Másrészt a koncesszió lezártával - Magyarországon 2002-ben - megnyitja a piacot, tehát kizárja a monopólium fenntartásának lehetőségét. Javaslom ezt a megoldást végiggondolni, hogy vajon idehaza lemondhatunk-e ezen a területen a gyors alternatív hálózat, a kábelhálózat kiépítéséről.
A második megoldás az, hogy megőrizheti a tulajdonjogot, tehát az építéshez való jogot megőrizheti a társaság, de a szolgáltatásra kénytelen kiadni. Hogy megint mondjak egy példát, erre a filozófiára épül az európai vasutak átszervezése: szétválasztják minden országban - nálunk is megkezdődik számszakilag és most már nemcsak pénzügyileg, hanem szervezetileg is a pályavasút és a kereskedővasút szétválasztása, mondván, hogy a pályavasutat, tehát az infrastruktúrát más szerv, más társaság vagy állami szerv, attól függ, hogy milyen szolgáltatásról van szó, légügyi szolgáltatás esetén a légikikötő ez a bizonyos infrastruktúra -, egy bizonyos tulajdonosi kör birtokolja, de az azon végzett szolgáltatást megversenyezteti. Tehát nem az infrastruktúra építése és fenntartása az a terület, ahonnan kizárom a versenyszereplőket, hanem azt mondom, hogy építse meg az, akinek van rá tőkéje. De utána megversenyeztetem ezen a szolgáltatást, és ily módon ebből a versenyből kizárom a telefonszolgáltatót természetesen, és rögtön megjelenik a piacon az alternatív szolgáltatás. Ez is egy lehetséges szabályozás.
A harmadik lehetséges szabályozás az, amely jelenleg is megvan bizonyos elemeiben a médiatörvényben és a távközlési törvényben, ez pedig az úgynevezett piaci részesedés korlátozása. A médiatörvényben - nem tudom, a képviselőtársaim mennyire néztek utána, a bizottsági ülésen egy kicsit kevés szó esett erről - van egyfajta, nem biztos, sőt bizonyosan nem a legpontosabb szabályozás arra nézve, hogy milyen korlátok állnak fel az egyéb hírközlési vagy távközlési, vagy médiaterületen történő szolgáltatás esetén. Tehát azt mondja, hogy főleg egy médiaszolgáltató csak részben vehet részt a sajtópiacon, csak x százalékban vehet részt, mondjuk, a távközlési piacon, és vice versa ez a szituáció. Például - a sokat emlegetett, és, mondjuk ki, ebben a kábeltelevíziós ügyben is az egyik szereplő a Matáv - a Matávra nézve egy olyan jelentős korlátozás van beépítve a médiatörvénybe, amely jelentős korlátozás hatására a Matáv gyakorlatilag már csak minimális mennyiségű további szolgáltatási teret nyerhet a magyar kábeltelevíziózásban; tehát lezárult az expanziós folyamata.
Ezeket azért mondtam el, mert arra szeretnék rámutatni, hogy a javaslat ezen pontja már tükrözi, hogy nagyon fontos lenne, hogy a parlament minél hamarabb foglalkozzon az új informatikai, hírközlési politikával, hiszen ennek a keretébe lehetne beágyazni ezt a szabályozást. Azért mondtam az elején, hogy az eredeti politika gondolatmenetében ez egy nagyon jó módosító csomag. De úgy érzem, hogy már túl kellene ezen lépnünk, és egy következő időszakba érkezett el az egész telekommunikáció, információs technológia, médiaszolgáltató piac. A konvergenciák időszakát éljük, amikor nagyon nehéz megmondani a tartalomszolgáltatóról, hogy ő most éppen micsoda ebben a pillanatban, amikor a kábeltelevíziós hálózaton nyilvánvalóan pár éven belül pontosan olyan tartalomszolgáltatás vagy még minőségibb tartalomszolgáltatás fog lezajlani, mint amit ma a vezetékes hálózaton, az interneten vagy bárhol meg tudunk szerezni.
(9.40)
Amikor az egész világon próbáljuk ezeket a konvergenciákat különböző politikákkal feloldani, illetve a szabályozás szerepét megtalálni, akkor, úgy érzem, ez a szabályozás, amelyet a minisztérium most a kábeltelevíziózás területén betett, egy kicsit idő előtti. Mintha egyfajta lobby most azt kérte volna, hogy ha már úgyis távközlésitörvény-módosítás van, akkor ezt tegyük be. A zárórendelkezések között... - egyébként olyan formában, hogy be se lehet tenni a távközlési törvénybe, nem véletlenül, ha megnézik képviselőtársaim, a zárórendelkezés nem kerül majd be a távközlési törvénybe. Ez egy olyan törvény, amely módosítja a távközlési törvényt, az első tíz paragrafusát mind be kell írni majd egy hatályos jogszabályba.
De a 11. § (2) bekezdése örökre ebben az ideiglenes törvényben fog maradni, mert a jogalkotó sem tartotta célszerűnek beírni a távközlési törvénybe, mert testidegen. Egyszerűen annak a filozófiájába nem illik! Ez valóban el is hangzott a bizottság ülésén, hogy igen, ezt ideiglenes szabályozásnak szánják, valóban nem való a távközlési törvénybe, és reméljük, hogy minél előbb bejön a hírközlés-politika, bejön egy általános törvény, és akkor ez a szabályozás egyszerűen kidobható.
Tehát azt hiszem, hogy érdemes lenne a tisztelt Házban ezt végiggondolni. Mi, szabaddemokraták teszünk ehhez a ponthoz egy rövid módosítást, az egyik változatot megcélozva. Nem azért, mintha feltétlenül egyedül azt a változatot tartanánk kielégítően jónak, hanem azért, hogy megnyissuk a vitát erről a pontról, és azért, hogy az informatikai és infrastruktúra-albizottságban két hét múlva szakmai alapon megvitathassuk ezt a kérdést.
Leginkább azt szeretnénk, ha lehetőség lenne rá, hogy ettől a szabályozástól, ettől a ponttól most elálljon a kormány, és ősszel a tervezett, új, átfogó szabályozási elvek mentén alakítaná ki a média-, a telekommunikáció-, informatika- és technológiapiac keretében ezt a szabályozást a kábeltelevíziózásra.
Úgy érezzük, hogy amennyiben most hozná meg ezt a döntést, egy olyan kényszerpályát alakítana ki, amelyhez azután kénytelen lesz hozzávarrni, mint gombhoz a kabátot, az új távközlési, illetve hírközlési informatikapolitikát. Ez nagyon lényeges eleme - még egyszer hangsúlyozom -, ez nem a kábeltelevíziózásról szól. Ez arról szól, hogy kiépítek egy olyan új vezetékes hálózati rendszert, amely részben vezetékes, részben átjátszó rendszeren keresztül tud működni, és amely egy új tartalom szolgáltatása, amely a telefonon, az elektronikus kereskedelmen túl, a banki szféra szolgáltatásán túl az interaktivitást is képes bírni.
Ez tehát egy új szolgáltatási piac, és nagyon meggondolandó, hogy ezen a piacon egy ilyen hirtelen rendelkezéssel - anélkül, hogy végiggondolnánk, hogy hogyan fogjuk ezt az új, alternatív piacon Magyarországon létrehozni és kiépíteni - hoznánk egy szabályozást. Ezért kérem, hogy a kormány ettől a részétől lépjen vissza. Ennyit a törvényjavaslatról.
Szeretnék Kósa Lajos képviselőtársamnak néhány mondatára reflektálni. Nagyon egyetértek azzal, hogy ez az a terület, ahol elsősorban a parlamenté és a kormányé a szabályozás, a reguláció szerepe - a parlamenté nyilvánvalóan, de a kormányzatnak is a szerepe. Ugyanakkor, és ezt szeretném kiemelni, hiszen a következő informatikai és hírközlési politikában ez nyilván szerepel, a nemzeti informatikai stratégiában is jelentős szerepet kapott, Európa- és világszerte jelentős szerepet kap az államnak egy újabb - mondjuk így - közfeladata. Hiszen az információs társadalom kiépítése, az új technológia elterjedése során fizikai és szellemi értelemben, tehát a képesség és a lehetőség szintjén a társadalom kettészakadása vagy eltávolodása olyan folyamat, amely minden fejlett országban létezik.
Ezért ez velejárója ennek a társadalmi fejlődésnek, egy új átrendeződés, új írásbeliség megjelenése, amelyből a kizáródók úgy lemaradnak, mint a századelőn az analfabéták; gazdasági értelemben is olyan szétválása a régióknak és az egyes piaci szereplőknek is, hogy aki ezen az információs rendszeren belül van, aki tudja használni, akinek van elég induló forrása, hogy belépjen ebbe a rendszerbe, az ebből nagyon sokat fog profitálni, aki kívül esik ezen a rendszeren, az nagyon erősen lemarad.
Ezért az államnak jelentős szerepe lesz abban, hogy valamilyen magyarosított universal service, tehát egy általános közszolgáltatás mentén a műszaki és a szellemi infrastruktúrát fejlessze Magyarországon úgy, hogy ne szakadjanak le az önmagukban versenyképtelen társadalmi és gazdasági szereplők. Tehát úgy tűnik, hogy a jövőben az államnak igen jelentős anyagi és társadalmi terheket kell a közmegegyezés alapján vállalnia az új társadalom kialakításában.
Még egyszer mondom, ezért is tartjuk szükségesnek, hogy minél előbb tárgyalja a parlament az informatikai társadalom kiépítésének és alapjainak ebben az esetben éppen négy képviselőtársam által benyújtott önálló parlamenti határozati javaslatát, és minél hamarabb, lehetőség szerint ősszel, a tárca vagy a kormány által benyújtott informatikai és távközlési politikát.
Köszönöm szépen. (Taps.)
