ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bizonyára önök is egyetértenek velem abban, hogy nemcsak ez az április, hanem valahogy az egész ezredév szeszélyesre sikeredett. És mintha minden szeszélyességét ráadásul ebben a térségben akarná kitombolni.
Lassan meg sem lepődünk azon, ha történik valami olyan, amire tíz, húsz vagy akár harminc éve nem volt példa Magyarországon. Beletörődnünk mindenesetre nem szabad a váratlan eseményekbe, legalábbis olyan értelemben nem, hogy ne vegyük észre mások szenvedéseit, az emberi tragédiákat, hogy ne tegyünk erőfeszítéseket az újabb akadályok leküzdésére, és ne dolgozzunk a lehető legjobb megoldásokon. Ebben az évben alapos leckét kaptunk abból mindannyian, hogy ha hirtelen, szinte minden előrejelzés nélkül történik valami, ami emberéleteket, nemzedékek munkáját vagy otthonok ezreit veszélyezteti, akkor higgadtan és józanul kell végiggondolnunk, hogy mi a teendő, mi telik az erőnkből, mit áldozhatunk fel anélkül, hogy másnak a kárára menne. Cselekedni csak akkor lehet, ha ezekre a kérdésekre határozott választ adtunk. Így van ez a koszovói helyzettel, a Jugoszláviára mért NATO-csapással is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Koszovóban a legsötétebb középkort idéző embertelenségek sorozata történt és történik, módszeres gyilkosságok, tömeges erőszaktétel, kísérlet egy egész nép megsemmisítésére, elkergetésére és elűzésére. Ezt senki sem nézheti tétlenül, senki nem is tudja tétlenül nézni. A nemzetközi közösség évek óta próbálkozott különböző nemzetközi fórumokon a Jugoszláviában egymás mellett élő etnikumok konfliktusainak békés úton történő rendezésére. Volt idő alaposan, többször is átgondolni a dolgokat. Ma már mindannyian tudjuk, a szerb vezetés a tárgyalásokat arra használta fel, hogy időt nyerjen, előkészítse és megindítsa népirtó akcióját. A nemzetközi közösségnek nem maradt más választása, csak katonai erővel védheti meg az albán kisebbség életét, és csak katonai csapásokkal akadályozhatja meg, hogy az erőszak tovább terjedjen.
A szomszédságunkban történő események olyanok, amelyek nem hagyhatnak hidegen bennünket. Egyrészt nemzetünk több mint 300 ezer tagja él egy olyan országban, ahol a kormányzat módszeresen irtja a nemzeti kisebbségeket. Ez a tény alapjaiban befolyásolja viszonyunkat a most folyó eseményekhez, de ha nem is élnének magyarok a mai Jugoszlávia területén, vajon nem lenne-e kötelességünk saját országunk és a szomszédos népek érdekében mindent megtennünk, amit csak lehetséges?
A polgári koalíció kormányát a térségről szerzett tapasztalatok és az elhúzódó tárgyalások is arra késztették, hogy alaposan átgondolja, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a szomszédságunkban dúló konfliktus úgy rendeződjön, hogy közben hazánk polgárai és a vajdasági magyarok minél nagyobb biztonságot élvezzenek. Már októberben úgy láttuk, hogy mind a térség függetlenségének és stabilitásának biztosítása, mind a kirobbanóban lévő koszovói válság okán a lehető legjobb, amit tehetünk, az, hogy a visegrádi kezdeményezés keretében megsürgetjük Magyarország NATO-csatlakozását. Ezt, mint önök emlékezhetnek rá, meg is tettük. Így történt, hogy hazánk a tervezettnél hamarabb lett az észak-atlanti szövetség tagja. Az idő minket igazolt. Gyors NATO-csatlakozásunk miatt a háborús konfliktus kitörését már nem kiszolgáltatott módon, magányosan, hanem a létező legerősebb katonai szövetség egyenrangú tagjaként értük meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amikor a közelünkben csap be a villám, mindannyian megijedünk. Nem csoda, hogy Magyarország polgárai - a déli határrészen élők különösen is - aggódnak a NATO-csapások kimenetele és következményei miatt. Bizony, nem könnyű heteket és hónapokat élünk, de nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak: annál nagyobb biztonságban a mostani körülmények között, mint amiben vagyunk, nem lehetnénk. Emlékezzenek vissza, tisztelt képviselőtársaim, már októberben úgy döntött a tisztelt Ház, hogy rendelkezésre bocsátjuk légterünket és repülőtereinket egy esetleges NATO-akció számára.
(9.10)
Keserves vita és nehéz vívódás után a NATO teljes körű garanciája nélkül hoztuk meg akkor ezt a döntésünket. Tudom, hogy önök, parlamenti képviselők, jól ismerik az úgynevezett Washingtoni Szerződést, a NATO alapító okiratát. De minden magyar családnak is tudnia kell, hogy ez a szerződés kimondja: ha bármelyik NATO-tag területét támadás éri, akkor azt úgy kell tekinteni az összes NATO-tagnak, mintha a saját területét támadták volna meg. A NATO tehát haladéktalanul, azonnal és minden eszközzel megvéd minden szövetségest, így Magyarországot is, ha bajba kerül. Nem véletlen, hogy soha, sehol a NATO létezése óta senki sem próbálkozott azzal, hogy bármely NATO-tagországban élő polgárok biztonságát fenyegesse. Ma Magyarországot megtámadni olyan lenne, mintha valaki egyszerre üzenne hadat többek között az Amerikai Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és Németországnak.
A NATO-tagság megsürgetése volt tehát az első, amit meg kellett tennünk. Ez a szerencsés helyzet ma azt is eredményezi, hogy Magyarország képében a vajdasági magyarok komoly érdekképviselettel rendelkeznek az észak-atlanti szövetség tagjai között.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A hétvégén Washingtonban az volt a legfontosabb célunk, hogy a nyugat-európai és észak-amerikai döntéshozók gondolatai közé a vajdasági magyarok ügyét megfelelő módon, kellő súllyal beillesszük. E célkitűzésünknek meg is feleltünk. Az összes megszületett dokumentum, amely érinti ezt a kérdést, az összes napvilágot látott nyilatkozat, amely ezzel az ügyel foglalkozik, kellő súllyal és megfelelő formában foglalkozik a Vajdasággal és a vajdasági magyarokkal. A vajdasági magyarok helyzete még így is nehéz, de mégis összehasonlíthatatlanul könnyebb, hogy részesei vagyunk a NATO-nak, mintha egy NATO-n kívüli, magányos és gyenge Magyarországra számíthatnának csak anyaországként. Itt most egy erős NATO-szövetséges Magyarország képviseli a vajdasági magyarok érdekét.
Hölgyeim és Uraim! A koszovói helyzet alapos átgondolása azonban nem állhat meg azzal, hogy tagjai lettünk a NATO-nak. Nyilvánvalóan az az érdekünk, nekünk magyaroknak különösen, hogy mielőbb rendeződjön az albán kisebbség helyzete, mielőbb vége legyen a háborús konfliktusnak, mielőbb megkezdődjék az újjáépítés, megszülessen a rendezési terv, hogy minden visszatérjen a normális kerékvágásba. Mindehhez nekünk is hozzá kell járulnunk, nemcsak azért, mert tagjai vagyunk a NATO-nak, hanem mert természetes emberi együttérzésünk is erre ösztönöz mindannyiunkat. Úgy kell elősegítenünk a mihamarabbi rendezést, hogy ne tegyünk kárt magunkban. Éppen ezért, tisztelt hölgyeim és uraim, magyar katona és Magyarország nem vett részt, és nem is vesz részt támadó katonai akcióban. Amit mi tehetünk, az, hogy megkönnyítjük a katonai erők és segélyszállítmányok közlekedését, átengedjük őket a légterünkön, megnyitjuk a repülőtereinket. Ezt meg is tettük.
Itt szeretném önöknek megköszönni azt az egységes, szinte egyhangú támogatást, amit a repterek megnyitásához kapott valamennyi parlamenti párttól a kormány. Jó érzés volt úgy tárgyalni Washingtonban, hogy éreztük a hátunk mögött ezt az egységet, ha úgy tetszik, ezt a nemzeti összefogást. Ennek az országgyűlési határozatnak az értelmében, mint ahogy már bejelentettük, a NATO 20 darab légiüzemanyag-utántöltésre szolgáló repülőgépet telepít a Ferihegy-1 repülőtérre a kiszolgáló eszközökkel és személyzettel együtt. Mivel sokféle mendemondát hallottam, s hallok magam is, szeretném hangsúlyozni, hogy magyarországi repülőterekről eddig nem indultak bevetésre gépek. Előfordult több esetben is, hogy Magyarország légterét használva a bevetésre induló gépek a levegőben tankoltak Magyarország légterében, s mentek vissza ezt követően ismét bevetésre. Ennél több azonban eddig nem történt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A legtöbb feltett kérdés, amely mindannyiunkat foglalkoztat, egy hónap után arra vonatkozik, hogy mik a kilátások, mi várható a NATO-csapás eredményeként. Volt, aki azt várta, hogy az első légiriadó után kézzelfogható eredménye lesz az akciónak. De biztosíthatom önöket, hogy a térség ismerői és a NATO katonai és politikai vezetése - beleértve bennünket, magyarokat is - nem erre tervezett, és magunk is meglepődtünk volna, ha ez így történik. A katonai és politikai célok elérése érdekében a NATO eddig több mint 11 ezer légi bevetést, ezen belül 4500 csapásmérést hajtott végre. Ezek hatalmas számok. De ahhoz, hogy a kitűzött célt teljesíteni tudjuk, hogy meg tudjuk állítani az etnikai indíttatású öldöklést, intenzíven folytatni kell a légicsapásokat. Mint a NATO-csúcson kiadott közleményekből is értesülhettek róla, a NATO tagjai jelenleg oly mértékben nem tartják szükségesnek a szárazföldi bevetést, hogy azt még napirendre sem tűztük a csúcstalálkozó megbeszélésein. A katonai és politikai vezetés egyértelműen úgy ítéli meg, hogy légicsapásokkal elérhető a kitűzött cél. Bár minden okunk megvan a türelmetlenségre, mégis most a nyugalom és a türelem mindennek a kulcsa.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A koszovói válság, sajnos, nem az egyetlen olyan nem szokványos esemény ebben az évben, amely komoly kihívások elé állítja a családokat, a polgári koalíció kormányát és magát a Magyar Országgyűlést. Emlékezzenek csak vissza! Kezdődött az orosz gazdasági válsággal, ezt néhány hónap múlva követte a latin-amerikai válság, majd folytatódott az őszi esőzésekkel és az ezt követő első árvízzel, amit a sokkal súlyosabb tavaszi után sokan szinte el is felejtettek.
(9.20)
Túl vagyunk egy gázkitörésen Zalában, amely szintén több falu lakosságának kitelepítésével járt együtt. Aztán jött a minden eddiginél keményebb tél, a rengeteg hó, az elzárt falvak. Amikor a hó olvadni kezdett, jött a nagy árvíz, újra előkerültek a homokzsákok, és ezek a mai napig is bizony kinn vannak a gátak mentén. A belvíz is falvakat, szántóföldeket borított el, házakat döntött össze. És most itt van a szomszédunkban a fegyveres konfliktus.
Akaratlanul is csak az juthat az ember eszébe: mi jöhet még? A szerencsétlenség lóháton jön, de gyalog távozik - tartja a népi bölcsesség, és ezt bizony alkalmunk volt megtapasztalni a mögöttünk hagyott esztendő során. Ha meg is küzdöttünk a vízzel, ha nem is szakadtak át sehol a gátak, ha nem is történt orvosolhatatlan tragédia, ha okosan kívül is maradtunk egy nemzetközi konfliktuson, a természeti katasztrófák következményeivel még sokáig kell birkóznunk. Nyilvánvaló, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a feladat emberfeletti volt, és hogy ezzel eddig sikerült megküzdeni, az sok-sok ember, sok szervezet és közösség áldozatos munkájába került.
A súlyos helyzet bekövetkeztével egyidejűleg - legyen szó nemzetközi konfliktusról vagy belpolitikai nehézségekről vagy természeti csapásokról - Magyarország kormánya eddig mindig biztosította a védekezéshez szükséges forrásokat. Ennek megfelelően a kormány mindig úgy döntött, hogy az egyes minisztériumok a szükséges kiadásokat a saját költségvetésükből szabadon teremtsék elő. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy a héten a kormány a keddi ülésén arról döntött, hogy összesen további 12 milliárd 682 millió forintot csoportosít át a költségvetés általános tartalékának terhére. Ha ehhez hozzáadjuk azt a több mint 11 milliárd forintot, amit a minisztériumok már eddig is kénytelenek voltak kiadni az ár- és belvízveszély miatt, akkor elmondhatjuk, hogy a polgári koalíció kormánya 24 milliárd forintot fordít a károk mérséklésére, enyhítésére és védekezésre. Ez súlyos összeg! Szinte meg is haladja az ország teherbíró képességét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A rendkívüli helyzetekben a magyar parlament már bebizonyította, hogy képesek vagyunk mindent félretenni és összefogni. Arra szeretném kérni önöket, hogy ezt a nemzeti összefogást a nehéz helyzetekben a jövőre nézve is mentsük át.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypártok padsoraiban.)
