BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! (Közbekiáltások a kormánypárti padsorokból: Jaj!) Ebben az elhúzódó vitában én is részben a Nemzeti Bank '97-es jelentésével és annak tartalmával, részben az itt kialakult vitával szeretnék foglalkozni.
Az elmúlt hetekben kormányunk képviselői, vezetői újra meg újra a magyar gazdaság stabilitásáról, jelentős sikereiről számolnak be a közönségnek. A múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök úr a Vigadóban tartott beszédében elbüszkélkedett azzal, hogy hogyan gyorsult meg a magyar gazdaság növekedése, elmondta, hogy 10 százalékkal nő az export, hogy a magyar növekedés az Európai Unió növekedésének mintegy kétszerese, hogy "a fiatal magyar demokrácia első kilenc éve után először 1999-ben csökken a GDP értékének 60 százaléka alá az államadósság." Ezek valóban jelentős eredmények, és joggal mondta el Davosból visszatérve Chikán Attila gazdasági miniszter úr, hogy a nemzetközi gazdasági közvélemény megítélése szerint a magyar gazdaság helyzete ugrásszerűen javult a három-négy évvel ezelőtti helyzethez képest, és joggal beszélt itt ma a pénzügyminiszter úr is kis magyar gazdasági csodáról.
Azért tartom nagyon fontosnak a Magyar Nemzeti Banknak ezt az 1997. évről szóló, de visszatekintést is tartalmazó jelentését, beszámolóját - amelyet, mint a költségvetési bizottság előadójának, Keller Lászlónak a beszámolójából az országgyűlési képviselők is hallhatták a költségvetési bizottság ülésén, hogy úgy mondjam, meghosszabbított, 1998 őszéig -, mert ebből a beszámolóból világosan kitűnik, hogy azok az eredmények, melyekről a miniszterelnök úr a Vigadóban vagy a pénzügyminiszter úr ma itt beszámolt, ezek egy többéves folyamat végeredményei. Ez a többéves folyamat 1995 márciusában vette kezdetét, amikor Surányi György elnök úr elfoglalta a hivatalát.
Kiderül ebből a beszámolóból, hogy hogyan sikerült megfordítani a magyar gazdaság kedvezőtlen irányzatait. Magának az adósságcsapdának a létrejöttéről természetesen a '97-es beszámolóban nem esik szó, hiszen az adósságcsapda nem '97-ben, de nem is '96-ban vagy '95-ben jött létre. Akit az érdekel, hogy mikor jött létre az adósságcsapda, annak hadd utaljak miniszterelnökünknek az 1993. novemberi költségvetési vitában mondott beszédére, ahol Orbán Viktor - akkor mint a Fidesz vezérszónoka - elmondta, hogy az államadósság fele az Antall-kormány akkori három éve alatt jött létre, a másik felét pedig a megelőző negyven évből örököltük. Ez az adósságok forrása, amely adósság csökkent a GDP-hez viszonyítva. Az 1993-ban még 90 százalék fölötti értékről 1997-re - tehát az ebben a jelentésben tárgyalt évre - 65 százalékra csökkent, és ennek a folyamatnak a folytatása az, ami 1999-re eljuttat minket oda, hogy az államadósság 60 százalék alá csökkent.
(18.00)
Ez a jelentés bemutatja, hogyan sikerült ebben a '95-96-97-es időszakban, amit persze meghosszabbíthatunk '98-ra is, egyensúly mellett elérni a növekedést. Ez azért fontos, mert '94-ben az alig 2 százalékos növekedés súlyos egyensúlyromlással járt annak a monetáris politikának a talaján, amit a jegybank az elmúlt 4 évben folytatott, és amelynek '97 is fontos eleme volt. 1997-ben a 4,6 százalékot, s '98-ban a már 5 százalékot meghaladó növekedés bizony az egyensúly fenntartása mellett valósult meg, amint ezt a beszámoló hangsúlyozza, illetve amit a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter úr is rendszeresen hangsúlyoz.
Az is kiderül a jelentésből - és ez nagyon fontos kérdés -, hogy a növekedés '97-ben már kezdett szétterülni a multinacionális vállalatok szűk körén kívül, és a '98-as meghosszabbításból tudjuk, hogy ez a szétterülési folyamat '98-ban folytatódott.
(Az elnöki széket
Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mindez azt mutatja, tisztelt Országgyűlés, hogy azok a kritikák, amelyeket az elmúlt ciklusban hallottunk, hogy az a gazdaságpolitika nem volt növekedésorientált, és szembeállítottak vele egy növekedésorientált politikát, tévedés, félreértés volt. Ebből a jelentésből is látjuk, hogy az a monetáris politika, amit a jegybank megvalósított, a gazdasági növekedést alapozta meg. Tegyük hozzá, hogy ennek a növekedést megalapozó, az inflációt lépésről lépésre leszorító politikának kormánypárti képviselőtársaim is velünk együtt, lelkesen tapsoltak, amikor az elnök úr bejelentette, hogy januárban az infláció végre lecsökkent 10 százalék alá, 9,8 százalékra. Ennek együtt örülünk, de azért vegyék észre, és ne felejtsék el, hogy ez a csökkenési trend 1995 óta tart, a '95-ös magas érték óta évről évre, lépésről lépésre csökkent az infláció, mégpedig annak a monetáris politikának a talaján, amit a jegybank folytatott, s ami nagyon fontos, tisztelt Országgyűlés.
1993-94-ben is csökkent az infláció, de akkor úgy csökkent, hogy közben a külső egyensúly felborult, mert az megalapozatlanul lenyomott inflációs ráta volt. 1995-től '99-ig, legalábbis '97-98-ig úgy csökkent az infláció, hogy nem járt a külső egyensúly felborulásával; megalapozott inflációcsökkentés volt, éppen azért, tisztelt Országgyűlés, mert a csúszóleértékelés határozott és ugyanakkor óvatos, körültekintő árfolyam-politikáját folytatta ebben a 4 éves időszakban a Magyar Nemzeti Bank. Azoknak tehát, akik a bevezetése óta támadták a csúszóleértékelés politikáját, 4 év után ideje elismerniük, hogy ez sikeres árfolyam-politika volt, amelyet ebben a 4 éves időszakban más árfolyam-politika nem helyettesíthetett volna, nem járhatott volna hasonló sikerrel. Az is kiderül a beszámolóból, hogy az 1995-96-os reálbércsökkentést '97-ben már a reálbérek növekedése váltotta fel, és ez a növekedés, jól tudjuk, '98-ban folytatódott, illetve felgyorsult.
Miért nagyon fontos annak a gazdaságpolitikai elemzésnek az alapos tanulmányozása és végiggondolása, amelyet egyik-másik képviselőtársunk sokallott is ebben az elemezésben? - erre majd később visszatérek. Azért fontos, tisztelt Országgyűlés, mert ebből a gazdaságpolitikai elemzésből kiderül, hogy az a stabilizációs politika, amelyet a jegybank aktív részvételével 1995-96-ban a magyar gazdaságpolitika folytatott, és ez a stabilizációs politika - azzal, hogy a költségvetési megtakarításokkal, a leértékeléssel, a csúszóárfolyam-politikával, a szigorú monetáris politikával helyreállította a gazdaság belső és külső egyensúlyát -, maga teremtette meg a kilábalás feltételeit. Igaz, hogy ez a stabilizációs politika a maga idején - elkerülhetetlenül - súlyos sebeket ejtett a magyar társadalom életkörülményein. De abban az időben ugyanúgy nem volt más út Magyarországon, mint ahogy ezzel egyidejűleg más, volt szocialista országokban sem volt más út, amelyekben még súlyosabb beavatkozásokra volt szükség.
De ebből a beszámolóból minden józanul gondolkodó olvasó számára kiderül, hogy ez a stabilizációs politika, miközben '95-96-ban sebeket ejtett, '97-98-ra maga teremtette meg a sebek orvoslásának feltételeit és eszközeit, hiszen '97-98-ban meggyorsult a beruházások, a reálbér, a termelés, az export növekedése.
Tisztelt Országgyűlés! Egyetértve és támogatva a beszámolót, s örvendezve annak, hogy a kormánypárti többségű bizottságok is - a gazdasági bizottság, a költségvetési bizottság, a számvevőszéki bizottság - támogatják a beszámoló elfogadását, szeretném örömömet kifejezni afölött is, amit a pénzügyminiszter úrtól hallottunk, miszerint a monetáris politika alapkérdéseiben egyetértés van a Nemzeti Bank és a kormány között.
Most már több mint fél éve örömmel látjuk, hogy a kormány gazdasági tárcái és a Nemzeti Bank között termékeny együttműködés valósul meg. Ez iránti vágyunkat már a kormányprogram vitájában megfogalmaztuk, és mind ez ideig örülünk annak, hogy ez így is van. Amit a pénzügyminiszter úr elmondott, szinte mindennel egyet lehet érteni, talán csak egyetlen félmondatával kapcsolatban vannak fenntartásaim, amikor arról beszélt, hogy az utóbbi fél évben alakultak kedvezően az inflációs várakozások. Nyilván hosszabb ideje és az inflációs várakozások is együtt javultak abban a többéves folyamatban, amely során az infláció csökkent, és a gazdaságpolitikai folyamatok kedvezően alakultak.
Annak is örülök, amit a pénzügyminiszter úr arról mondott el, s amit a kormányülésekről kiadott közleményekből is ismerünk, hogy a kormány elkötelezte magát a Nemzeti Bank függetlenségének megerősítése mellett, kielégítve ezzel az európai uniós elvárásokat.
Mindez tehát örömet okoz, és egyetértést tesz lehetővé közöttünk, de sajnos egy dolog okozott nekem meglepetést, nevezetesen a Fidesz képviseletében Rogán Antal képviselő úr részéről elhangzott felszólalás, amely, mondom, első pillanatban meglepett; aztán ahogy végiggondoltam, amit tőle hallottam, tulajdonképpen meg kellett értenem, miért mondta el azt. Rogán képviselő úr egyrészt visszautalt arra, hogy az előző kormány idején lemondatták Bod Péter Ákos elnök urat. Meg kell mondanom, egyetértek azzal, hogy ez nagyon szerencsétlen dolog volt. Igaz, hogy nem először történt ilyesmi 1990 óta Magyarországon, de nagyon szerencsétlen dolog volt, ezzel egyetértek: nem volt helyes.
Ha már szóba hozta ezt Rogán képviselő úr, akkor említsük meg, hogy Bod Péter Ákos elnöksége alatt ellentétes folyamatok zajlottak a magyar monetáris politikában; olyan megalapozatlan, erőltetett kamatcsökkentés, amely ártott a magyar gazdaság egyensúlyának, és mellesleg a bécsi leánybank problémái is éppen azokban az években keletkeztek, noha éppen Surányi elnök úrtól tudjuk, hogy nem Bod elnök úrnak róhatóak fel ezek a problémák, ez csak időbeli egybeesés.
A fontosabb kérdéskör Rogán Antal képviselőtársunk felszólalásában nem is ez, hanem Rogán Antal képviselő úr több tekintetben is elégedetlenkedett a beszámolóval; nem vitatta a beszámolóban szereplő gazdasági elemzés helytálló voltát, viszont kifogásolta, miért nem esik több szó, több magyarázat a bank belső gazdálkodásáról, miért nincs több szó az adósságcseréről, miért nincs több szó a bank érdekeltségeiről. Őszintén szólva, első hallásra nem egészen érthető, hogy miért zavarta ez a képviselő urat, aki a Fidesz nevében szólt hozzá, hiszen kétségtelen, hogy az adósságcserével kapcsolatban számos politikai erő, többek között a jelenleg a kormányban ülő Független Kisgazdapárt is, ellenzéki korában nagyon - hogy finoman fogalmazzunk - erőteljes fenntartásoknak adott hangot.
(18.10)
De azt is tudjuk, hogy azóta a pénzügyminiszter úr éppen a zárszámadási vitában - erre akkor is felhívtam az Országgyűlés figyelmét - egyetértőleg emlékezett meg az adósságcseréről, mint amely a gazdasági tisztánlátást szolgálta. Elhangzott a vitában az, hogy ez az adósságcsere az adófizetőknek egy fillérjébe nem került, ez a gazdasági tisztánlátást és a funkciók helyretételét szolgálta. Jó lenne, ha tudnánk a Fidesz-frakció képviselőjétől, hogy most van valami baja az adósságcserével, ahogy a Kisgazdapártnak ellenzéki korában volt, vagy nincs baja az adósságcserével, ahogy a pénzügyminiszter úrnak - ha jól értettem korábban - nincs. Mert ha nincs baja az adósságcserével, akkor nem tudom, hogy miért kellene arról többet fejtegetni a beszámolóban.
Ugyanez a problémám azzal is, hogy mi a kifogása a képviselő úrnak azzal kapcsolatban, hogy nincs több szó a bank belső gazdálkodásáról. Tisztelt Országgyűlés, megtudjuk a beszámolóból azt - a 272. oldalon szerepel a vonatkozó adat -, hogy a jegybank összes általános működési költsége '95-ben, '96-ban, '97-ben reálértéken számítva évről évre csökkent. Hol van még a magyar államapparátusban ilyen intézmény? Többek között 1998-'99-ben mindenütt ezzel ellentétes tendenciát látunk! Az is kiderül, erre is történt már hivatkozás, hogy a létszám is egyharmadával csökkent ezekben az években. Latorcai úr ugyan elmondta szintén mint fideszes képviselő, hogy ennek egy része tulajdonképpen funkcióátadásból adódik, hogy nem is olyan szép a menyasszony, mondta ő, de mégiscsak kedvezőek ezek a folyamatok. Mi a baj, amiért nem eleget írnak erről? Azt hiszem, hogy nincs baj. Azt hiszem, tisztelt Országgyűlés, hogy nincs baj.
A harmadik kérdés a bécsi leánybank. Senkinek nincs baja a problémával, de az azért furcsa számomra, hogy éppen azok a pártok kifogásolják, hogy az eladásra még nem került sor, akiktől én az elmúlt öt évben még soha sem hallottam olyan utalást, hogy valamit miért nem privatizálnak gyorsabban. Mind a kisgazdák, mind a Fidesz, mind a kereszténydemokraták mindig csak azt kifogásolták, hogy egyáltalán miért adják el az állami tulajdont. Most hirtelen az a baj, hogy miért nem adták el gyorsabban.
Szóval, kicsit az az érzése az embernek végighallgatva Rogán Antal képviselő úr felszólalását, amelyet a Fidesz-frakció nevében mondott el - hogy is mondjam? -, hogy ez egyfajta kekeckedés, hogy ilyen egyszerű kifejezést használjak. És azt hiszem, tisztelt Országgyűlés, hogy ez azzal magyarázható - ez egy lélektani magyarázat, ha úgy tetszik -, hogy a Fidesz-frakció számára ez a beszámoló, amely arról szól, hogy az a stabilizációs gazdaságpolitika, amelynek az egyik oszlopa a Magyar Nemzeti Bank volt az elmúlt négy évben, ez a stabilizációs gazdaságpolitika sikeres volt. Ez a stabilizációs gazdaságpolitika, hadd tegyem hozzá, nem egy részletében, hanem egészében azt érte el, amit a kidolgozói négy évvel ezelőtt megígértek - kitaláltak, végiggondoltak és megígértek. Azokkal az eszközökkel - leértékelés, vámpótlék, csúszóleértékelés, szigorú monetáris és fiskális politika, ezekkel az eszközökkel - javítva a magyar gazdaság versenyképességén, megalapozott egy most már negyedik éve tartó gazdasági növekedést. Egy olyan gazdasági növekedést, amelyről joggal mondjuk el, hogy a térségben jelenleg talán a leggyorsabb, de mindenesetre Lengyelországgal együtt vagyunk a vezető helyen, amely - mint ezt a miniszterelnök úr elbüszkélkedte - kétszerese az Európai Unió növekedésének várhatóan. És ennek feltételei ebben a négy évben teremtődtek meg.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy ez az elemzés nincs összhangban azzal a képpel, amelyet erről a négy évről ellenzékben a Fidesz politikusai hirdettek. De hozzáteszem, nincs összhangban azzal a képpel sem, amelyet a Fidesz elnöke, a jelenlegi miniszterelnök a múlt héten a Vigadóban mondott. A múlt héten a Vigadóban azt mondta a miniszterelnök úr...
