DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Nemzeti Bank '97. évi tevékenységének értékelése nem kis feladat, egyben felelősség.
A megismert tények szakszerű avagy érzelmi megközelítése jól vagy rosszul minősíti az ország pénzügypolitikáját - a tét nem csekély. Nehéz ugyanakkor egy ilyen terjedelmű és jelentőségű anyagot messze a történtek után értékelni. Az egyes bizottsági ülések a részletesebb tárgyalásra megfelelő lehetőséget biztosítottak, így most, a teljesség igénye nélkül, néhány csomópont kiemelésére vállalkozom, főként olyanokra, amelyek a tisztelt Ház számára is hasznosítható tanulsággal szolgálnak.
Engedjék meg, hogy először néhány általános észrevételt tegyek! A jelentés a Magyar Nemzeti Bank '97. évi tevékenységéről szól, amelyet, mint hallottuk, '98 júniusában készített az előterjesztő, és mindezt most, '99 februárjában tárgyaljuk. A hosszú türelmi idő, a visszatekintés abból a szempontból jó, hogy a '97. évi helyzetértékelés, a gazdasági és pénzügyi folyamatok elemzése ma már mint pénzügyi és gazdaságtörténeti tény ítélhető meg. Szembesülhetünk azzal, hogy a közel két évvel ezelőtti feltételezések és pénzügy-politikai intézkedések mennyiben voltak megalapozottak, mennyiben feleltek meg az ország érdekének és a szakma diktálta követelményeknek. Persze most már könnyű megállapítani azt, hogy voltak látványos tévedések, például a '97. évre vonatkozó gazdasági folyamatok prognózisában, azon belül is a gazdaság növekedésének, a folyó fizetési mérleg hiányának megítélésében, és a pénzügypolitikában talán más alternatívák is kínálkoztak.
Az is igaz, hogy más megoldások választása, nem kizárhatóan, a ténylegesnél több kockázat vállalásával is párosulhatott volna. Ez utóbbitól érzékelhetően tartózkodott a Magyar Nemzeti Bank. Monetáris és árfolyam-politikájának meghatározó eleme éppen a kockázatokat kerülő óvatosság és kiszámíthatóság volt. Vitathatatlan tény, hogy az MNB '97-ben a gazdasági közvélemény számára is kiszámítható monetáris politika folytatására törekedett. Mindezt ki-ki vérmérséklete és szakmai felkészültsége szerint ítélheti jónak vagy kevésbé jónak.
Az a tény ugyanakkor, hogy ennyi idő távlatából tekintünk vissza a '97-es eseményekre, azért helyteleníthető is. Persze nem a jelentést adónak róható fel mindez, hanem a beszámolót meglehetős késedelemmel tárgyaló tisztelt Háznak. Így ugyanis csak jelentős késedelemmel hasznosíthatjuk a beszámolóból leszűrhető jó és rossz tapasztalatokat. A jövőben célszerű lenne hamarabb napirendre tűzni a Magyar Nemzeti Bank éves beszámolóját. Ehhez azonban a következőt szeretném még hozzáfűzni: közismert, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény - és a jegybank, mint tudjuk, részvénytársaság - a közgyűlés megtartását az üzleti évet követő év májusának végéig írja elő. Ebből fakadóan, minden valószínűség szerint, a jegybanki éves jelentés a jövőben sem fog hamarabb beterjesztésre kerülni, hiszen ennek alapját a jegybank közgyűlési anyagai képezik.
A jelenlegi szerencsétlen helyzeten viszont előrelátóbb parlamenti tervezéssel lehetne és kellene is változtatni, annak érdekében, hogy a beszámoló tárgyát képező üzleti évet követő év őszén az Országgyűlésben megvitatásra kerülhessen az előterjesztés. E felvetésem egyébként vonatkozik valamennyi egyéb, éves tevékenységet ismertető parlamenti beszámolóra.
Hiányzik a beszámolóból az adott időszakot átfogó felügyelőbizottsági jelentés - vagy legalábbis a beszámoló mellől -, pontosabban annak összegzése, valamint a bank auditorának részletező jelentése. A lehetséges ellenőrző pontok hiányában aggályos lehet az MNB tevékenységének objektív megítélése, legalábbis azok számára, akik azt nem ismerik. Vannak, akik a bizottsági üléseken ezt megismerhették. Az is igaz, hogy a beszámoló terjedelme és mélysége sem az alkotmányban, sem a jegybanktörvényben nincsen behatárolva, ennélfogva csak a kialakult hazai és nemzetközi gyakorlat jelent némi tájékozódási pontot a beszámoló mélységét illetően.
A feladat körülírtabb meghatározására mindenképpen érdemes lesz visszatérni, s ezt meg is teszem, mint ahogy azt a számvevőszéki bizottság máris tervbe vette. Mindezek előrebocsátásával néhány súlyponti kérdést részletesebben is szeretnék jelezni, helyenként értékelni.
Tisztelt Ház! A Magyar Nemzeti Bank beszámolójának gerincét a '97. évi makrogazdasági folyamatok, a monetáris politika bemutatása és elemzése képezi. A beszámoló értékeli a monetáris politika gazdasági, pénzügyi folyamatok alakításában játszott szerepét, utalva arra is, hogy a monetáris politika hatékonyságához a költségvetési, államháztartási politikával való összhangra van szükség. A monetáris politika eredményességét mind a törvényi szabályozás, mind a hazai és nemzetközi szakmai közvélemény elsősorban az infláció mértékének csökkentéséhez köti.
Az árnyalt értékeléshez azt is vizsgálni kell, járt-e növekedési áldozattal az infláció csökkentése, és a külső egyensúly tekintetében nem vezetett-e olyan feszültségek kialakulásához, amelyek később újabb inflációs nyomást generálnak. A fogyasztói árindex a '96. évi 23,6 százalékról '97-ben 18,3 százalékra csökkent. Nem volt ennyire kedvező a kép az éven belüli inflációs folyamatokat sokak szerint jobban mutató 12 havi árindexek tükrében, hiszen a decemberi index az előző év decemberében mért 19,8 százalékról csak 18,4 százalékra csökkent.
Az infláció éven belüli csökkentésének ütemét nagymértékben befolyásolta az energiaárak '97-ben bekövetkezett közel 35 százalékos növekedése, amely a hatósági árszabályozás mellett értelemszerűen nem függ a monetáris politika szigorától. A monetáris politika eszköztárába tartozó kamatpolitika a keresleti inflációs nyomás csökkentésével, míg az árfolyam-politika a hazai termeléssel versenyző import árainak befolyásolásával járulhat hozzá az infláció csökkentéséhez.
(16.40)
1997-ben a jegybank óvatos kamatpolitikát követett, és - erről is hallottunk az elnök úrtól - nem előlegezte meg az infláció csökkentését, így hozzájárult ahhoz, hogy a megtakarításokban való érdekeltséget megőrző pozitív reálkamatszint érvényesüljön. A csúszóleértékelés mértéke, amely '97 folyamán az év eleji 1,2 százalékról az év során két lépésben 1 százalékra csökkent, végül is azt eredményezte, hogy az importversenynek kitett körben az áremelkedés mértéke az átlagosnál kisebb volt.
Felvetődik a kérdés: nem lehetett volna-e a leértékelés mértékének nagyobb csökkentése révén gyorsabb inflációcsökkentést elérni? Hiszen tudjuk, hogy a leértékelés minden egyes százaléka megközelítően 0,5 százalékos áremelkedést generál. A jegybank beszámolója azt sugallja, hogy a leértékelési ütem nagyobb mértékű csökkentése ellentétes lett volna a magyar export versenyképességét megőrző céllal. '97-ben a GDP 4,4 százalékkal növekedett, és e növekedés húzóereje az export jelentős, közel 27 százalékos növekedése volt. Természetesen az export szempontjából kedvező árfolyam-politika mellett a gyors növekedésben meghatározó szerepe volt annak a ténynek, hogy a rendszerváltás óta a magyar gazdaságpolitika következetesen ösztönözte a külföldi beruházásokat, amelyek révén a tőkeszegény magyar gazdaságban versenyképes termékekkel, kedvező piaci elhelyezési lehetőségekkel jellemezhető új termelő kapacitások jöttek létre.
Az ipari termelés és az export növekedésének pozitívumai mellett a jelentés maga is kritikusan értékeli azt a tényt, hogy a növekedés még úgymond nem terült szét a gazdaság egészében, a húzóágak nélkül az ipari termelés például csak 1,8 százalékkal bővült az ipar egészében tapasztalt közel 13 százalékos növekedéssel szemben. Kedvezőtlen fejlemény volt '97-ben az is, hogy a 4,4 százalékos GDP-növekedéssel szemben a mezőgazdaságban termelt GDP még a '96. évi szintet sem érte el. Megjegyzem: a jól hangzó 4,4 százalékos GDP-növekedéssel sem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Ezt ugyanis alapvetően a külföldi cégek, közöttük is a nagy, többségükben a vámszabad területeken működő multik termelték, amelyek '98-ban jelentős profitrepatriálást valósítottak meg. Nem véletlen, hogy megbízható statisztikák szerint a magyar GNP sokkal alacsonyabb volt '97-ben mint a GDP, nem sokkal több, mint a GDP fele. Ez pedig a hazai cégek gyengeségét érzékelteti. A gazdaság sebezhetőségét egyébként jól mutatják a beszámolóban szereplő adatok, mint például az, hogy a gépexport 54 százalékát vámszabad területen működő cégek produkálták, vagyis azok a cégek, amelyek megkülönböztetett kedvezményben részesültek a többiekkel szemben. A fenti adatok mutatják a gazdaság kiszolgáltatottságát, egyben magyarázzák a GDP és GNP közötti nagy különbséget.
További, a gazdaság erősségét megkérdőjelező tény, hogy '97-ben tovább nőtt a bérmunka, közel 75 százalékkal, ez azt mutatja, hogy továbbra is az olcsó munkabérrel versenyzünk. A bérmunka ugyancsak kiszolgáltatottságot jelent; tovább növeli az importot, hiszen minden anyag külföldről jön be ezekbe az üzemekbe. A multik továbbra is az otthoni beszállítóikkal dolgoznak, ezért exportjuk növelésének nagy az importvonzata. Valószínűleg ez is magyarázza azt, hogy éppen a gépek-berendezések kategóriában nagyobb volt '97-ben az import, mint az export.
Most röviden tekintsük át a munkaerőhelyzet és annak életszínvonal-összefüggéseit. A foglalkoztatottság nem nőtt '97-ben, pedig nőtt a termelés és az export. Ennek oka a termelékenység jelentős növekedése, ami egyben azt is aláhúzza, hogy a megvalósult béremelések nem okozhattak számottevő inflációemelkedést. Az 5 százalékos reáljövedelem-növekedés eloszlásáról nem szól a beszámoló. Más adatok viszont érzékeltetik, hogy az 5 százalékos reáljövedelem-növekedés ugyancsak nem terült szét a gazdaságban. Ezt mutatja például az élelmiszer-ipari és a ruházati ipari hazai értékesítések csökkenése. '95-től '97-ig egyébként 13 százalékkal csökkent az élelmiszeripar és 9 százalékkal a ruházati ipar hazai értékesítése. A lakossági fogyasztás pedig '94-ről '97-re 7,7 százalékkal csökkent.
Az 5 százalékos átlagbér-növekedés mellé kell tenni továbbá azt a mutatót is, amely a lakosság pénzbeni társadalmi juttatásának és természetbeni társadalmi juttatásainak drámai csökkenéséről számol be. '94-ről '97-re a pénzbeni juttatás 25,2 százalékkal, a természetbeni juttatás 6,6 százalékkal csökkent. Az életszínvonal valódi alakulásáról - úgy gondolom - csak így kaphatunk reális képet.
A jegybanki beszámoló kapcsán szólni kell a bankrendszerről is. A piaci verseny fontos szerepet játszott abban, hogy az 1994. évi több mint 8 százalékról 4 százalék alá csökkent '97-ben a vállalati hitel- és betéti kamatok közötti különbség. A csökkenő hitelkamatok hozzájárultak ahhoz, hogy visszafordult az az 1995-96. évi folyamat, amely szerint a vállalatok növekvő mértékben külföldi bankokhoz fordultak hiteligényeikkel, s így csökkent a magyar bankrendszer súlya a vállalati hitelezésben. A bankok privatizációja nyomán kialakult verseny nyertese tehát a hazai vállalati szektor, amely átlagosan - és a hangsúly az "átlag" szón van - olcsóban jutott hitelekhez. Sajnos a hitelhez jutási lehetőség is elsősorban a nagyvállalati kört érintette, a kis- és középvállalatok, a mezőgazdasági termelők helyzete ezen a téren lényegében nem javult. A bankrendszer működése kapcsán negatív tapasztalat '97-ből, hogy jövedelmezősége romlott, aminek döntő oka a működési költségek gyors növekedése volt. Remélem, hogy a verseny előbb-utóbb hatékony költséggazdálkodásra készteti a hazai bankokat is.
A helyzetértékelésből - úgy gondolom - sokunk számára hiányzik a hozzávetőleg 1650 milliárd forintos adósságcsere pénzügytechnikai műveletének és különösen gazdasági hatásának elemző értékelése. Ami kimaradt az írásbeli beszámolóból, azt némileg pótolta - mint hallhattuk - az elnök úr szóbeli kiegészítője. A jövőben azonban, úgy gondolom, az ilyen horderejű kérdéseket a beszámoló nem mellőzheti.
Tisztelt Országgyűlés! Az éves beszámoló kapcsán a továbbiakban egy olyan kérdésről szeretnék szólni, amelyről az elnök úr is említést tett expozéjában, az előttem szóló képviselőtársaim is megemlítették, ez pedig a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzése, ami az utóbbi hetekben meglehetősen élénk érdeklődést, más oldalról vitát gerjesztett.
Elviekben az ellenőrzés a jegybank tevékenységének egészére - beleértve az általa képviselt monetáris politikát is -, illetve annak egyes részeire terjedhet ki. A pénzügyi világban meghatározó vélekedés szerint a jegybank függetlenségének garanciáját jelenti az, ha a jegybank a monetáris politikát a kormány gazdaságpolitikájával összhangban önállóan alakítja. A Magyar Nemzeti Bank tevékenységének egyéb területeit viszont indokolt hatékonyan ellenőrizni, különösen az olyan tevékenységeit, amelyek teljesen ellentétesek a jegybanki funkcióval. Itt elsősorban a jegybank kereskedelmi banki tevékenységére, külföldi hitelintézetekben meglévő tulajdonosi részesedésére gondolok.
(16.50)
A Magyar Nemzeti Bank döntő mértékben eleget tett a külföldi tulajdonosi érdekeltségeire vonatkozó elidegenítési kötelezettségének, egy tétel kivételével; az viszont nagyon sajnálatos, hogy ez az egyetlen tétel külföldi érdekeltség, amelynek elidegenítése amúgy folyamatban van, igen komoly nagyságrendű tartalékképzési kötelezettséget ró a jegybankra, s ezáltal az egész országra. Mindezt nem ártott volna lefordítani az adófizetők nyelvére is.
Természetesen az említetten túl a kisgazda frakció fontosnak tartja a jegybank működési és beruházási költségei felhasználásának a korábbiaknál erőteljesebb ellenőrzését is. Felvetődik a kérdés: hogy lehet a már jelenleg is meglévő ellenőrzést tovább erősíteni? A nyilvánosságot kapott eddigi szakértői és politikai polémiában három megoldási mód körvonalazódott. Az első szerint az ellenőrzést végezze az Állami Számvevőszék; megjegyzem, e megoldást az Állami Számvevőszék vezetői is szorgalmazzák. Az ellenőrzés fokozásának másik lehetséges módja, a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét átvilágító úgynevezett parlamenti ad hoc bizottság felállítása. Végül e cél, mármint az ellenőrzés elmélyítése és fokozása elképzelhető a jelenlegi kereteken belül is, a meglévő intézményi, illetőleg eszközrendszer jobb kihasználásával.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, engedjék meg, hogy röviden az előbb említett három megoldási javaslatról elmondjam véleményem, illetőleg frakcióm álláspontját, kitérve azok előnyeire és lehetséges hátrányaira.
A jegybank Állami Számvevőszék általi ellenőrzése mellett talán leginkább az hozható fel, hogy az ÁSZ a parlament ellenőrző szerveként funkcionál, és elsődleges feladata az állami költségvetési pénzek felhasználásának ellenőrzése. Ha egy rövid nemzetközi kitekintést is teszünk, akkor találunk arra példát, bár kivételes, hogy az adott ország jegybankját az állami számvevőszék ellenőrzi. Ilyen például Írország, ahol az állami számvevőszék a jegybank folyamatos ellenőrzését, sőt még mérlegének auditálását is elvégzi.
Meg kell jegyeznem viszont azt is, hogy ez a példa valószínűleg az a kivétel, amely az ettől eltérő általános szabályt erősíti, ugyanis általában az állami számvevőszék egyáltalán nem vagy csak meghatározott időtartamonként, például ötévenként végezhet szűk körre vonatkozó ellenőrzést, mint például Németországban vagy Franciaországban. Egy tény viszont határozottan kijelenthető, arra egyetlen egy nemzetközi példa sincs, hogy az adott ország parlamentje két választott ellenőrző testületén keresztül folytatna ellenőrzést a jegybank tevékenységére nézve. Például Svédországban a jegybank ellenőrzését egy parlamenti auditori bizottság igénybevételével végzi, miközben jogilag kizárt a jegybank állami számvevőszék általi vizsgálatának még a lehetősége is.
A nemzetközi gyakorlat alapján az is megállapítható, hogy több országban a jegybank ellenőrzését a számvevőszék vagy a parlamenti bizottság helyett csak a tulajdonos által kinevezett külső auditori cég végzi.
Végül e kérdéssel kapcsolatban feltétlenül rögzíteni szükséges azt is, hogy bármilyen módon is történik az adott országban a jegybank ellenőrzése, akár az állami számvevőszéken, akár parlamenti auditori bizottságon keresztül, akár külső auditor igénybevételével, ez az ellenőrzés a jegybank által kialakított és képviselt monetáris politikára nem terjedhet ki.
Visszatérve a hazai vizekre, véleményem szerint - bár az ÁSZ-nak a költségvetésből származó pénzek felhasználásának ellenőrzése terén kulcsfontosságú szerepe van - jelenleg nem látszik megoldhatónak a működő ellenőrzési rendszer mellett vagy ahelyett az Állami Számvevőszék ellenőrzésének a jegybankra történő kiterjesztése. Miért?
Ez nem utolsósorban az ÁSZ-ról szóló kétharmados törvény korrekcióját igényli, amelyről amúgy a múlt év végén már véleményt nyilvánított a tisztelt Ház. E véleményt szakmai oldalról támasztják alá az ÁSZ vezetőinek azon nyilatkozatai is, amelyek bár az ellenőrzés szükségességét hangoztatják - mondván, a függetlenség nem jelenthet ellenőrizhetetlenséget -, mégis elismerik, hogy az ÁSZ apparátusa jelenleg még nem felkészült a folyamatos ellenőrzésre.
Mindez persze érintetlenül hagyja azt a ma is hatályos rendelkezést, hogy az ÁSZ ellenőrzi a Magyar Nemzeti Banknak az államháztartással való hitelkapcsolatait, valamint a bankjegy- és érmekibocsátásra vonatkozó adatait. A jelenleg hatályos törvény erre korlátozza az ÁSZ ellenőrző tevékenységét.
Második megoldásként az ad hoc bizottság felállítása is szóba került a korábbiakban. Ezzel kapcsolatban le kell szögeznem, hogy a jegybankra vonatkozó jelenlegi ellenőrzési rendszer mellé a szigorúan szakmai kérdések vizsgálatára és ellenőrzésére egy nem igazán szakmai, hanem politikai testület felállításával aligha lehet egyetérteni.
Az Országgyűlés már most is rendelkezik olyan bizottságokkal, amelyek összetétele a politikai alapokon túl e témakörhöz kapcsolódó szakmaiságot is tanúsít, mint például a gazdasági bizottság, a költségvetési bizottság vagy a számvevőszéki bizottság, amelyek az alkotmány, a jegybanktörvény és a Házszabály alapján eseti tájékoztatást kérhetnek a jegybank elnökétől, ezáltal is betöltve bizonyos ellenőrzési funkciót. Erre jó példa az a vizsgálódás, amit éppen a közelmúltban a számvevőszéki bizottság folytatott a jegybank elnökének beszámoltatása kapcsán.
Mindkét eddig említett megoldás felkarolása szabályozási és egyéb, az előbb részletezett gondok ismeretében valószínűsíthetően csökkentené a jegybank hitelét, aminek viszont közvetlen inflációnövelő hatása lehet. Ez pedig gazdaságstratégiánk elemi törekvésével frontálisan ütközik.
Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, ezek után senkit sem lep meg, hogy a kisgazda frakció a realitások talaján állva a harmadik megoldás, a jelenleg meglévő ellenőrési rendszer továbbfejlesztését támogatja a következő megjegyzésekkel:
El kell ismerni azt, hogy az MNB ellenőrzése terén az elmúlt időszakban pozitív változások következtek be, egy sokkal aktívabb, szakmai mélységében is komolyabb ellenőrzési rendszer alakult ki 1995-öt követően és működött a beszámoló tárgyi évében is. Mindezek ellenére a kisgazda frakció nem tud teljes elégedettségének hangot adni. Véleményünk szerint a jegybank ellenőrzésének még mindig nincs olyan, minden igényt kielégítő eszközrendszere, amely a kellő szigorúságú ellenőrzést biztosítaná.
Röviden nézzük is meg, hogy miben áll a jegybank ellenőrzésének jelenlegi rendszere, és ennek tükrében tudjuk értékelni a megoldási javaslatunkat. A Magyar Nemzeti Banknak mint részvénytársaságnak a legfőbb ellenőrző szerve a felügyelőbizottság, amelynek tagjai függetlenek a jegybank menedzsmentjétől, és bár az Országgyűlés által kerülnek megválasztásra - legalábbis négy tagja, benne az elnök -, és ezáltal politikai konszenzust is megtestesítenek, mégsem politikusok, hanem szakemberek; ráadásul azáltal, hogy a pénzügyminiszter jelöli ki további két tagját, a kormány is direkt módon képviseltetve van e testületben.
(17.00)
A jegybank jelenlegi ellenőrzésének további módja a független, nemzetközileg is elismert auditor alkalmazása, ezenfelül a belső ellenőrzés oly módon történő működtetése, mely szerint az e tevékenységet végző szervezeti egység a felügyelőbizottság felügyelete és irányítása alatt is működik; véleményem szerint a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzését jelentő jegybank elnökének az Országgyűlés részére történő beszámolási kötelezettsége, valamint a bármilyen ügyben történő beszámolási kötelezettséggel járó kérdezhetősége, illetve a különböző bizottságok előtti eseti tájékoztatási kötelezettsége is.
A Független Kisgazdapárt frakciója szerint a jelenlegi ellenőrzési rendszer, amennyiben továbbfejlesztésre kerül, és ez jogalkotási feladat, alkalmas lehet a jegybank tevékenységének megfelelő ellenőrzésére. A továbbfejlesztéshez viszont szükségesnek tartjuk az elnagyolt jogi szabályozás felülvizsgálatát.
Az elnagyolt szabályozásra csak két példát szeretnék említeni. A jegybanktörvény szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke évente beszámol az Országgyűlésnek az MNB tevékenységéről. Azt viszont a törvény már nem határozza meg, hogy a beszámolónak milyen tartalmi elemekre kell kiterjednie. Ez idézhette elő azt a helyzetet is, hogy például a '97. évi beszámoló a jegybank tulajdonosi érdekeltségeire nem terjedt ki. Véleményünk szerint ez pedig lényeges eleme egy éves tevékenység átfogó megítélésének, ezért is tartott külön ülést e témakörben a számvevőszéki bizottság.
Ezzel kapcsolatban tehát a kisgazda frakció a soron következő jegybanktörvény módosításakor szorgalmazni fogja a jegybanki éves beszámoló tartalmának törvényben történő, az eddigieknél pontosabban körülírt meghatározását.
Véleményünk szerint a felügyelőbizottság parlamenti kontrolljának törvényi szabályozása sem kielégítő, hiszen a jegybanktörvény csak annyit rögzít, hogy a felügyelőbizottsági tag az őt megválasztó Országgyűlésnek tájékoztatási kötelezettséggel tartozik. E rendelkezésből azonban nem derül ki, hogy a felügyelőbizottsági tag e tájékoztatási kötelezettségét hogyan és milyen mélységben köteles teljesíteni.
A jelenlegi gyakorlat az, hogy a felügyelőbizottság jelentést készít a jegybank mérlegéről, működési és beruházási költségeinek felhasználásáról. Ezenfelül évente egyszer írásban beszámol éves működésének tapasztalatairól az Országgyűlés felé. Ez a jelentés eddig az Országgyűlés elnökének került megküldésre, amely vagy megrekedt ezen a szinten, vagy pedig továbbküldésre került az illetékes bizottságok számára, azonban a felügyelőbizottság tagjait megválasztó országgyűlési képviselők többsége számára nem vált ismertté.
A kisgazda frakció indokoltnak tartja, hogy a jegybanktörvény írja elő a felügyelőbizottság számára, hogy évente köteles beszámolni tevékenységéről az Országgyűlésnek, amit hozzá kellene kapcsolni - legalábbis tárgyalási szempontból - az éves jegybanki beszámolóhoz. A jelenlegi ellenőrzési rendszer hatékonyságának növelése érdekében a felügyelőbizottság egyéb eszközrendszerét is szükséges megerősíteni.
Amit most mondok, rendkívül nagy nyomatékkal szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, amit, úgy gondolom, mindannyiunk érdekében meg lehet oldani az ellenőrzés hatékonyságának növelésére:
Ilyen megerősítést jelentene az ellenőrzésben, ha a Magyar Nemzeti Banknak a mostani mellett egy második, megfelelő nemzetközi és szakmai elismertségnek örvendő auditora is lenne, amelyet a felügyelőbizottság választana és nevezne ki, illetőleg foglalkoztatna. Jelenleg ugyanis a felügyelőbizottság legfontosabb szakmai támasza a jegybank tevékenységét auditáló könyvvizsgáló cég, ezért feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az auditálást végző, illetőleg a felügyelőbizottságnak szakmai segítséget nyújtó auditor külön cég legyen. Erre van egy modellértékű eset és jól bevált gyakorlat a német jegybank mellett.
Összességében tehát megállapítható, hogy az ellenőrzés jelenlegi rendszeréből kiindulva eszközrendszerének megerősítésével, a jogi környezet módosításával és az ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelésével a jegybank kellő mélységű, mértékű ellenőrzését biztosítani lehet. Ehhez az Országgyűlésnek elemi érdeke fűződik, csakúgy, mint ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzése egyúttal feleljen meg a kialakult nemzetközi gyakorlatnak is. Mindezek alkotó mérlegelésével javaslom a tisztelt Háznak a beszámoló elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
