DR. SURÁNYI GYÖRGY
DR. SURÁNYI GYÖRGY
DR. SURÁNYI GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a beszámoló előterjesztője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megtisztelő feladat a Magyar Nemzeti Bank elnökeként első ízben a parlament nyilvánossága elé lépni a jegybank beszámolójával.
Engedjék meg, hogy a beszámoló előtt a mai nap legfontosabb és kiemelkedően legjobb hírével kezdjem mondandómat: 12 év óta először, 1987 óta az infláció mértéke 10 százalék alá csökkent, azaz egy számjegyűvé vált, január végével 9,8 százalékos. (Taps.)
A Magyar Nemzeti Bank és az általa 1995 márciusa óta követett szigorú monetáris politika is, úgy vélem, elengedhetetlen szerepet játszott a dezinfláció máris jól körvonalazható folyamatában. E parlamenti ülésnek tárgya az 1997-ről szóló éves jelentés, ám annak vitája kissé megkésett. Lassan egy éve készítettük el és nyújtottuk be az Országgyűlésnek a beszámolónkat, de a választások miatt csak most került sor a plenáris ülésen való előadására. Ezért csak néhány, kiemelten fontos elvi kérdéssel szeretnék foglalkozni.
1996 őszétől, közel egy évtizede először, a gazdaság gyorsuló növekedése csökkenő inflációval, a külső egyensúly jelentős javulásával s ami a legfontosabb, a lakosság reáljövedelmének majd 5 százalékos emelkedésével párosult. A gazdasági növekedés üteme elérte a 4,6 százalékot, amire az 1970-es évek óta nem volt példa. A gyors növekedés fenntartható növekedésnek bizonyult. A szigorú gazdaságpolitika, költségvetési kiigazítás, a transzparens monetáris politika fokozatosan kezdte meghozni az eredményeit.
Az államháztartási hiány 1995 és '97 közötti radikális csökkenése megteremtette a feltételeit a tartós, fenntartható növekedésnek. Noha a kiigazítás rendkívül fájdalmas volt társadalmi és egyéni értelemben is, visszatekintve elmondható, hogy mára megteremtette a régió leggyorsabban fejlődő, leggyorsabban növekvő gazdasági növekedésének feltételeit. Ez a növekedés alapvetően export- és beruházásvezérelt, de '97-ben, s különösen '98-ban, egyre inkább a fogyasztás növekedésgyorsító szerepe is jelentkezik.
A 90-es évek mikroökonómiai átalakulásának, a jogi és intézményi keretek reformjának, a tulajdonviszonyok radikális változásának eredményeként 1993-94 fordulóján példátlanul gyors termelékenységnövekedés vette kezdetét. A megfelelő makrokeretek kialakítását követően ez vezetett el az elmúlt két év igen gyors növekedéséhez. A Magyar Nemzeti Bank ebben az időszakban is a legfontosabb feladatának az infláció és az inflációs várakozások letörését tekintette. Különösen ez utóbbi bizonyult rendkívül nehéz feladatnak. A jegybank konzervatív, óvatos politikát folytatott, olyan politikát, amely a piac valamennyi szereplője számára kiszámítható, előrelátható és átlátható. Ezzel fokozatosan sikerült javítani a monetáris politika, illetve - bízunk benne - a Magyar Nemzeti Bank iránti bizalmat is. Az infláció kitűzött célja és a tényleges infláció egyre közelebb került egymáshoz.
1997-ben az évi átlagos infláció és a kitűzött cél már megegyezett egymással. Az inflációs cél és a tényleges infláció alakulásának közelsége alapvető feltétele a jegybanki hitelességnek. Ezt segítette, hogy munkánk mind átláthatóbbá vált. E folyamatot rendszeres statisztikáink bővítésével, szakmai elemzések és publikációk sokaságával gyorsítottuk fel. Az éves beszámoló vaskos kötete is ezt a célt szolgálja.
Az elmúlt időszak kétségkívül igazolta azt is, hogy a választott árfolyam-mechanizmus nem akadályozta a dezinfláció folyamatát, de jelentősen javította a politika hitelességét, kiszámíthatóságát. Sikerült elérni a forint árfolyamának indokolatlan felértékelését, miközben a csúszó leértékelési ütem folyamatos csökkenése kétségkívül hűtötte, és egyre hitelesebben hűtötte az inflációs várakozásokat.
1997 az adósságcsere éve is volt. Elöljáróban csak annyit jegyeznék meg, de a továbbiakban erre még visszatérnék, hogy az ígéreteknek megfelelően ez a technikai változás önmagában egyetlen fillérrel sem növelte az adófizetők terhét. Csupán annyi történt, hogy az a teher, amely eddig részben a Magyar Nemzeti Bank, részben a költségvetés mérlegében elrejtve jelent meg, most világossá vált. Mivel a jegybank mérlegét eddig is konszolidáltuk, összevontuk az államháztartás többi alrendszerének mérlegével, az új felállásban nem emelkedett sem az államadósság összege, sem pedig az utána fizetett kamat összege. Az éves jelentés részletesen megmagyarázza ezt a folyamatot.
Ezek után, a rövid bevezető után egy olyan kérdéskörre térnék át, amely az utóbbi hónapokban került a figyelem előterébe, nevezetesen a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzése. A jegybank tevékenységének kontrollja legalább három metszetben vizsgálható. Az első metszet magának a monetáris politikának, a második a jegybank működési-gazdálkodási költségeinek az alakulása, a harmadik pedig a múlt nem éppen fényes, de lezáródó hagyatékának az elemzése.
Először tehát a monetáris politika ellenőrzéséről szeretnék néhány szót szólni: a monetáris politika az alaptevékenység kontrollja, alapvetően a monetáris politika cél- és eszközrendszerének átláthatóságát, a jegybank tevékenységének a piaci szereplők általi előreláthatóságát, kiszámíthatóságát, megbízhatóságát jelenti. Ezen a területen - itthon és külföldön - maguk a piac szereplői képviselik azt az erőt, amely a leginkább képes a kontrollfunkciók betöltésére. Ez a fajta ellenőrzés messze a legfontosabb a jegybank tevékenységének értékelésében, noha ezt nagyon nehéz kézzelfoghatóan megragadni.
A jegybank politikájának hitelessége, annak változása nehezen mérhető, kialakulása, megszilárdulása csak egy hosszú folyamat eredménye lehet. Ezt segíti elő, illetve a bizalom kialakulásának szükséges előfeltétele a jegybanki önállóság, a napi politika befolyásoltságától való védettség. Ezt teszi lehetővé az alkotmány, illetve az MNB-ről szóló törvény. Ennek megtestesítője a jegybanktanács, amely politikai szempontból és egzisztenciálisan egyaránt független szakemberek, belső és külső tagok döntésein keresztül határozza meg a jegybank stratégiáját. A jegybanki stratégiát a jegybank igazgatóságának irányításával - amelyben a jegybanktanácshoz hasonlóan a Pénzügyminisztérium képviselője állandó résztvevő - a jegybank operatív bizottságai végzik. Ilyenek az operatív monetáris bizottság, az eszközforrás bizottság, a bankszakmai bizottság és a kibővített monetáris bizottság.
Ha jól értem a jegybanki ellenőrzésről szóló vitákat, az előbb említett területeken a külső intézmény általi ellenőrzés szükségessége nem merült fel, ez ugyanis egyértelműen a jegybanki önállóság megkérdőjelezése volna, amit feltétlenül el kellene kerülni. A monetáris politikát persze lehet elemezni és bírálni, néha esetleg dicsérni sem ártana, ez azonban szakértők, kutatók, kormány és ellenzékének a feladata. Ám a monetáris politika minősítését a pénzügyi piacok, a belső és külső pénzügyi egyensúly, alapvetően az infláció aránya és szintje, illetve az inflációs várakozások alakulása adják meg.
A jegybanknak természetesen be kell számolnia a parlament és a tágabb közvélemény előtt is, hogy mennyire volt sikeres a monetáris politika kitűzött céljának az elérésében, illetve ha ez nem sikerült vagy nem teljesen sikerült, ennek okairól. A beszámolás kötelezettsége az egyik alapfeltétele a jegybanki függetlenségnek.
A második metszet, amelyen keresztül a jegybanki ellenőrzés kérdése megközelíthető, a jegybank működési-gazdálkodási tevékenységének az ellenőrzése. A működési-gazdálkodási költségek közé tartoznak az általános működési költségek, a bérköltség, a létszámgazdálkodás, a működéssel kapcsolatos beruházások, a jóléti és egyéb költségek, a banküzemi költségek, illetve a különböző járulékok. Ezek nagyságrendje, amint az az éves beszámolónkból is látszik, az elmúlt években, így 1997-ben 11 milliárd forint körül alakult.
Alapvetően fontos kérdés, hogy ezen a területen takarékos gazdálkodás, szigorú, folyamatos és hatékony ellenőrzés valósuljon meg. Ennek illusztrálására csak három adatot szeretnék felhozni, ha megengedik. 1997-ben 1996-hoz képest a Magyar Nemzeti Bank működési-gazdálkodási költségei összesen kevesebb mint 1 százalékkal emelkedtek, és 1994-97 között a Magyar Nemzeti Bank működési-gazdálkodási költségei reálértékben harmadával csökkentek.
(15.10)
Mindez a folyamatos intézményfejlesztés, profiltisztítás 1995-ben megkezdett folyamatának eredménye. 1997-ben úgynevezett nullabázisú költségtervet készítettünk, amely elengedhetetlen feltétele volt a radikális költségcsökkentésnek. Példátlan mértékű, 1235 fős létszámcsökkenés ment végbe 1994 és '97 között. A létszámcsökkenés körülbelül háromnegyed része változatlan feladatok ellátása mellett zajlott le. A béremelkedés a bértömeg abszolút csökkenése mellett tette lehetővé 1997-ben a 17,5 százalékos differenciált béremelést, amely az ÉT-ajánlás keretei között maradt.
Fel kell tenni azt a kérdést, hogy milyen ellenőrzési rendszer húzódik meg ezen változások - hadd mondjam ezt -, eredmények mögött. Egyrészt az MNB belső, a szervezetet is alapvetően érintő intézkedései, másrészt a belső ellenőrzés rendszerének, harmadrészt pedig a külső ellenőrzések és felügyeletek radikális átalakításának, szigorításának a következménye.
Először szeretnék a belső működési rendszerről néhány szót szólni. A belső működési rendszer átalakítása 1994-ben kezdődött, 1995-ben nagymértékben felgyorsult, és kiterjedt a bank valamennyi területére. Ennek hatására mára alapvetően kialakult egy modern jegybank működési, szervezeti és döntési rendszere, a jegybanktanácssal, az igazgatósággal, a különböző operatív bizottságokkal kiegészülve.
A második eleme az ellenőrzéseknek a belső ellenőrzés. A belső ellenőrzés alapvető változásaként független alrendszerként alakult ki. 1995-ben, jegybankelnökké történt kinevezésemet követően azonnal kezdeményeztem a belső ellenőrzés függetlenítését, a jegybank felügyelőbizottságának bevonását a belső ellenőrzés vezetésének kialakításában, kinevezésében, illetve a munkáltatói jogok közös gyakorlásában. A belső ellenőrzést ennek megfelelően függetlenítettük, és a felügyelőbizottság, illetve a jegybank elnökének együttes felügyelete alá helyeztük. '96-ban a felügyelőbizottság és az igazgatóság megvitatta és jóváhagyta a belső ellenőrzés új koncepcióját, kiadta az erre vonatkozó belső utasításokat, természetesen a felügyelőbizottsággal összhangban. Ennek lényege az, hogy a jogi szabályszerűség hagyományos vizsgálatain túl a működés kockázatainak folyamatorientált feltárására, a munkafolyamatokba épített ellenőrzésre, a rendszerek önvédelmi képességének megerősítésére, a megelőzésre helyezte a hangsúlyt.
1998-ban elkészült az ellenőrzési kézikönyv, egységes módszertani követelményeket, eljárásokat, magatartási normákat kialakítva. A belső ellenőrzés jogállása, feltételrendszere, módszertana és eszköztára ma már teljes mértékben kielégít minden nemzetközi és hazai követelményt. A vizsgálatok számát is érdemes felsorolni, évente meghaladta a harmincat a különböző belső ellenőrzési vizsgálatok száma. Az elkészült vizsgálatok jegyzőkönyvei természetesen a felügyelőbizottság rendelkezésére álltak, és ezen keresztül a mindenkori kormány, azaz a Pénzügyminisztérium rendelkezésére álltak.
A külső ellenőrzés a harmadik metszete annak, amin keresztül a jegybanki tevékenység áttekinthető. A jegybank külső ellenőrzése is három csatornán keresztül történik; egyrészt a független auditoron keresztül, másrészt a felügyelőbizottságon keresztül, harmadrészt pedig a parlament illetékes bizottságain keresztül.
Először néhány szót a független auditorról. Az MNB a Pénzügyminisztériummal egyetértésben 1996-ban zártkörű pályázatot írt ki könyvvizsgálói, illetve nemzetközi auditálási feladatok ellátására. A pályázat eredményeként a közgyűlés, tehát a pénzügyminiszter a Price Waterhouse Cooperst választotta meg a feladat ellátására öt évi időtartamra. Ezzel a választással az egyik legszigorúbb és legtekintélyesebb könyvvizsgálót bízta meg a Pénzügyminisztérium az MNB auditori feladatainak ellátásával.
A második metszete a külső ellenőrzésnek a felügyelőbizottságon keresztül valósul meg. Talán ez a legfontosabb ellenőrzést végző intézmény a jegybank működésében. A felügyelőbizottság 6 tagjából 4-et az Országgyűlés választ, míg a pénzügyminiszter 2 tagot delegál. Mivel a pártok és a Pénzügyminisztérium szakembereket delegáltak, ezért biztosított a testület szakszerű és politikamentes működése. A felügyelőbizottság aktív tevékenységet folytatott az elmúlt években, évente 8-10 teljes ülésén 30-40 napirendi pontot vitatott meg. A felügyelőbizottság természetesen eleget tett a törvényben foglalt jelentési kötelezettségének, így '98. június 16-án elkészítette jelentését a parlamentnek, az Országgyűlés elnökének, a pénzügyminiszter úrnak, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak.
A harmadik metszete a külső ellenőrzésnek a parlament illetékes bizottságain keresztül történik. A jegybanki monetáris politika és működési tevékenység ellenőrzésének ez a harmadik csatornája, minden évben legalább két alkalommal, a beszámolóban szereplő 1997-es évben három nyilvános meghallgatásra, vitára került sor a költségvetési és pénzügyi, valamint a gazdasági bizottságban. Megvitatta és véleményezte a bank beszámolóját a számvevőszéki bizottság is.
Összefoglalva megállapítható, hogy ezeken a területeken intézményeit és eszközeit tekintve kialakult a szigorú és korszerű ellenőrzés gyakorlata. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ne lenne mód a felügyelet, az ellenőrzés további javítására, az eszközök tárának bővítésére, a felügyelőbizottság rendelkezésére álló háttér, illetve eszközök szélesítésére, vagy a parlamenti bizottság és a felügyelőbizottság kapcsolatának szorosabbá tételére a jobb informáltság elősegítése érdekében.
A harmadik fő terület, amelyen a jegybank ellenőrzéséről hosszas vita folyt, ez alapvetően a múlt örökségével kapcsolatos; a múltnak azzal az örökségével, amely olyan tevékenységeket foglal magában, ami teljes mértékben idegen a jegybank jellegétől. A jegybanki tevékenység ellenőrzésének ez a harmadik területe talán az, amely a legtöbb vitát váltja ki. Olyan hagyatékról van szó, amely idegen a jegybank klasszikus tevékenységétől, és amelytől az elmúlt időszakban fokozott tempóban vált meg a Magyar Nemzeti Bank.
Két ilyen területet emelnék ki, az egyik az adósságcseréhez, a másik a jegybank kereskedelmi banki érdekeltségeihez kötődik. Az adósságcsere 1997-ben lezajlott, míg a maradék négy banki érdekeltség közül '96-97-ben hármat felszámoltunk, a negyedik ügy, a legnehezebb pedig remélhetően az idén lezárul.
Az ellenőrzési rendszert olyan kérdések kapcsán kívánják egyesek átalakítani, amelyeknek a jövőben már egyáltalán nem lesz szerepe a jegybank működésében. Az adósságcsere lezártnak tekinthető, az Állami Számvevőszék megvizsgálta és ellenjegyezte azt. Jogi értelemben az 1996. évi jegybanktörvény hozta meg a majdnem tökéletes megoldást. A '96-os törvény ugyanis megszüntette a költségvetés tartós közvetlen jegybanki finanszírozásának lehetőségét. Többé nincs mód arra az 1970-es évektől egészen 1995-ig uralkodó szörnyű gyakorlatra, amely során a jegybank lényegében fedezetlen pénzkibocsátásból, vagy pedig tartalmát tekintve külföldi hitelfelvétel fedezete mellett nyújtott hitelt közvetlenül az államnak, illetve a költségvetésnek.
Az önkéntes belföldi pénzügyi megtakarításokkal nem fedezett, a költségvetés hiányát kamatmenetesen vagy nem piaci kamatok mellett finanszírozó jegybanki kölcsön az infláció felgyorsításának legbiztosabb útja. Rövid távon és látszólag valamivel kevésbé veszélyes az, ha a jegybank költségvetési hitelnyújtása mögött külföldi hitelfelvétel áll. Évtizedeken keresztül, szemben a józan gyakorlattal és elvvel a külföldi hiteleket a Magyar Nemzeti Bank a saját nevében vette fel. Ezen külső források birtokában, ha tetszik, fedezete mellett nyújtott kedvezményes hitelt a költségvetésnek, a valóságos külföldi adósságot a bevételt meghaladó kiadásokkal a magyar állami költségvetés halmozta fel. A felszínen azonban a külső eladósodás és a belföldi államháztartási eladósodás elvált egymástól. 1995-re a felhalmozódott nagymértékű külső és belső államadósság között nem látszott a szoros kapcsolat.
A Magyar Nemzeti Bank eladósodott a külföld felé, amit nem tehetett volna, ha nem az állam bankjaként, pénztáraként kezelik, belföldön pedig előbb korlátlanul, majd bizonyos, de még mindig tág keretek között hitelezhette a költségvetést.
Az 1970-es évek közepétől '95-ig terjedő időszak között ez a gyakorlat az ország súlyos külső és belső eladósodásához és az infláció folyamatos gyorsulásához vezetett. Ezt a korszakot zárta le az adósságcsere. Akik nem értik, vagy nem akarják megérteni, miért szükséges véget vetni a jegybank korlátlan pénzteremtésének a költségvetés deficitjének közvetlen finanszírozásán keresztül, akár van mögötte külföldi hitelfelvétel, akár nincs, azok szándékosan vagy nem, a végtelenül felelőtlen szocialista tervgazdálkodást és annak gazdaságot és társadalmat megnyomorító gyakorlatát sírják vissza.
(15.20)
Az adósságcsere sikeres lebonyolításával a múltnak ettől a súlyos terhétől váltunk meg. Mivel az Állami Számvevőszék ezt a folyamatot ellenőrizte, úgy gondolom, további vizsgálatra itt nincs szükség, de még egyszer kiemelten hangsúlyozom, hogy adósságcsere folyamata az adófizetőket egyetlen fillér többletköltséggel sem terhelte.
Végül, ami a kereskedelmi banki érdekeltségeket illeti: egyetértek minden olyan elemzővel, aki ezt totálisan idegennek tartja a jegybank tevékenységétől. Éppen ezért 1995-ös kinevezésemet követően azonnal hozzáláttunk az elidegenítésükhöz, és kezdeményeztük, hogy a törvény is írja elő az eladásukat. Ez három esetben simán, összességében jelentős nyereség realizálása mellett sikerült.
Nem így történt a negyediknél, a bécsi leánybankunknál. Minden erőfeszítés ellenére a privatizációra való felkészítés során 1995-től fokozatosan derült ki az, hogy ennél a pénzintézetnél súlyos hiányok, vezetési problémák, a múlt több szálon húzódó hordaléka található. Ehhez kapcsolódóan is a kelet-európai átalakulás és a jelen pénzügyi válságai egyaránt roppant nehézzé teszik a bank eladását vagy akár bezárását. Ennek a folyamatnak a legnehezebb időszaka 1997-98-ban remélhetőleg lezárult.
A céltartalékképzés állománya 1998 végén az előzetes adatok alapján 290 millió dollár volt. Ez rendkívül nagy összeg, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy banki érdekeltségeinek eladásakor a Magyar Nemzeti Bank 220 millió dollár nyereséget ért el. A ma rendelkezésünkre álló információk szerint a megképzett céltartalék tükrözi a bank eszközeiben rejlő üzleti kockázatokat. Már 1995-től sor került a bécsi bank teljes vezetésének leváltására, számos büntetőfeljelentésre került sor. A Magyar Nemzeti Bank régi és új felügyelőbizottságával, illetve a pénzügyminiszterrel szorosan együttműködve vizsgálatot rendeltünk el a további felelősség megállapítására, illetve a további felelősségre vonás lehetőségeinek - beleértve a büntetőjogit is - felkutatására. A részleteket illetően a banktitkot és az osztrák törvényeket is szem előtt tartva a pénzügyminiszterrel és a felügyelőbizottsággal együtt fogunk tájékoztatást adni.
Befejezésül engedjék meg, hogy visszatérjek a mai nap híréhez, amely szerint 12 év óta először az infláció üteme 10 százalék alá, nevezetesen 9,8 százalékra csökkent. Szeretném leszögezni, hogy az infláció további jelentős csökkenéséhez, a pénzügyi egyensúly fenntartásához és ezen keresztül a gyors és fenntartható gazdasági növekedés megőrzéséhez szükséges a szigorú, de láthatóan eredményes monetáris politika folytatása. Ehhez kérem az önök és az ország közvéleményének további támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
