DR. JÁRAI ZSIGMOND

Teljes szövegű keresés

DR. JÁRAI ZSIGMOND
DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is sajnálom, hogy a bérstruktúrára vonatkozó kiváló elképzeléseit a képviselő úr nem korábban fejtette ki, akkor, amikor kormányon voltak (Taps a kormánypártok padsoraiban.), és akkor, amikor az elmúlt négy évben a reálbérek nagymértékben csökkentek. Bizonyára érdekes lett volna akkor is meghallgatni.
A második kérdéskör, hogy előfordulhat-e az, hogy valakinek a nettó keresete kevesebb, mint az elmúlt évben. Úgy gondolom, hogy nem. (Felzúdulás, derültség az MSZP padsoraiban. - Keller László: Meg kell nézni!) Ha nem történtek meg a béremelések január 1-jétől, akkor lehet, hogy az adórendszerbeli változások miatt kevesebb pénzt kapnak (Keller László és Göndör István: Ez nem igaz!), de a béremeléseket akkor általában március 1-jétől vagy április 1-jétől januárig visszamenőleg fogják megcsinálni.
Hogy mégis milyen változások voltak az adórendszerben? Először is, a képviselő úr valószínűleg emlékszik arra, amikor 1997 júliusában beterjesztette a társadalombiztosítási törvény változtatását, amelyben megemelték a munkavállalók által fizetendő járulékokat úgy, hogy 1999-től 1 százalékkal, 2000-től pedig további 1 százalékkal emelte az előző kormány, az előző parlament. Ez az 1 százalékos emelés valóban életbe lépett 1999-től, és ez valóban csökkenti a munkavállalók nettó jövedelmét.
A másik változtatás, ami történt az adórendszerben, az adójóváírások csökkentése, és ennek ellentételezésére a gyermekkedvezmények bevezetése. Természetesen előfordulhat, hogy van olyan munkavállaló, aki nem veszi igénybe a gyermekkedvezményt - viszont az adójóváírása csökkent -, azért nem veszi igénybe például, mert a házastársa veszi igénybe. Ebben az esetben célszerű vagy illendő lenne összehasonlítani, hogy mennyivel nőtt meg a házastárs nettó jövedelme a gyermekkedvezmények miatt. Olyan munkavállaló egyébként nincs, aki az átlagos béremelésben részesül, és a nettó jövedelme csökkenne vagy kevésbé nőne, mint az átlagos béremelés.
Lehet azon vitatkozni, hogy az átlagos, 14,2 százalékos nyugdíjemelés és az átlag 13,5 százalékos béremelés elegendő-e. 9-10 százalékos infláció mellett ez a nyugdíjaknál körülbelül 4,7 százalék reálérték-növekedést, a béreknél pedig körülbelül 4 százalék reálérték-növekedést jelent. Úgy gondolom, hogy a gazdaság jelenlegi helyzetében ennél nagyobb reálbér-növekedést és reálnyugdíj-emelkedést nem lehet elérni.
Az igaz persze, hogy a 13,5 százalék átlagosan úgy jön ki, hogy vannak, akik ennél többet, és vannak, akik ennél kevesebbet kapnak. (Vancsik Zoltán: Ez nem igaz!) Többet kapnak például azok, akiknek méltánytalanul alacsony volt a jövedelmük az elmúlt években; elsősorban a fegyveres szervezeteknél, a honvédségnél, a rendőrségnél dolgozók, és ennél átlagosan többet kapnak a pedagógusok. Az átlagban természetesen van olyan is, aki a 13,5 százaléknál kevesebbet kap. Mindenesetre az alacsony jövedelműek, a minimálbérből élők ennél nem kapnak kevesebbet, ők 16 százalékos átlagos béremelésben részesülnek. A minimálbér ugyanis 16 százalékkal nőtt az elmúlt évben.
Összességében tehát úgy gondolom, hogy egyedi eseteket bármikor föl lehet hozni, amikor az adószabályok és a nem megfelelő mértékű fizetésemelés miatt esetleg csökkent a jövedelem. Összgazdasági szinten azonban a reáljövedelmek nagymértékben emelkedtek (Moraj az MSZP padsoraiban.), és remélem, hogy 2000-ben ugyanilyen mértékben fogjuk tudni továbbemelni őket.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem