BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ha az államháztartás helyzetéről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül az első negyedévi tények mellett. E tények alapján ma már minden elemző állítja, hogy baj van az államháztartás helyzetével. Ha csak az előttem szóló képviselőtársamra hivatkozok, ő is néhány statisztikai adatban elismerte azt a tényt, hogy bizony a kilátások ma már korántsem olyan biztatóak.
Noha minden elemző állítja, hogy baj van, mégis azt tapasztaljuk, hogy a kormány higgadtan ül a helyén, és nem kíván csinálni semmit. Az első hónapban azt mondta, hogy majd megvárjuk az első negyedévi adatokat, az első negyedévi adatok után pedig azt mondta, hogy megvárjuk a féléves adatokat. Ha így folytatjuk, akkor a kormány már mindössze a zárszámadásban fogja elismerni, hogy ezt az évet bizony nem zártuk kedvező mérleggel. Sőt továbbmegyek, ma már nemcsak a kormányon kívüli elemzők állítják, hogy nem lesz tartható a törvényben előírt idei költségvetési hiány, a kormány néhány szakembere is erre a következtetésre jutott. Igaz, hogy egyiküknek ezért kirúgás volt a jutalma; állítólag azért a kijelentéséért, amelyben azt találta mondani, hogy a higgadtságot bizony csak egy hajszál választja el az impotenciától.
Ha a gazdaság és az államháztartás helyzetét nézem, magam is úgy látom, hogy bizony a kormányra ráférne egy kis izgalom; de ennek semmi jele nincs. A kormányszervek, úgy látszik, nem jönnek izgalomba, minden bizonnyal azért, mert ehhez túl merevek. Ennél riasztóbb jelzés az üzleti szféra és a gazdaság szereplői felé az, hogy magának a Pénzügyminisztériumnak is távozik a közigazgatási államtitkára. A magunk részéről ezt sajnáljuk, és ezt a távozást is egy olyan jelzésnek tekintjük, ami nem igazolja a kormányzat optimizmusát.
Vizsgáljuk meg közelebbről, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi a bajok oka! Megítélésem szerint két fő ok van: az egyik az, hogy a kormány rosszul számolt, a másik ok pedig az, hogy a kormány fordítva számolt. Ugyanis egy jól tervező kormány először abból indul ki, hogy mennyi bevételekkel rendelkezik, utána megnézi, hogy mennyi a vállalható hiány, és ezt követően dönti el, hogy mennyi kiadásokra futja. A Fidesz vezette kormány pont fordított sorrendben számolt. Először kiindult a mohó tárcaérdekekből, ezt követően meghatározta, hogy mennyi a vállalható hiány, amelyet a gazdaság állapota lehetővé tesz és az üzleti körök még el tudnak fogadni, a végén pedig egyszerűen beírta a hiányzó számot a bevételek közé. Világos, hölgyeim és uraim, hogy ezek a számok sok tekintetben ma már tarthatatlanok. Tarthatatlan elsősorban az az áfabevétel, amelyről ma már nemcsak kormányon kívül, hanem az APEH vezető tisztségviselői is elismerik, hogy túltervezettek voltak, és behajtásukra semmilyen remény nincs.
Arra a következtetésre juthatunk tehát, hogy kiigazítás nélkül nem megy; kiigazítás nélkül, egy 50-100 milliárd forintos kiigazítás nélkül a költségvetési törvényben előírt hiány mértéke idén nem lesz tartható. Legnagyobb bánatunkra ennek a kiigazítási szándéknak semmi jele, kívülről úgy tűnik, hogy a pénzügyminiszter székében nem is Járai Zsigmond, hanem maga Pató Pál ül személyesen.
Az államháztartás helyzetének áttekintése után, engedjék meg, képviselőtársaim, hogy néhány szót mondjak a közteherviselésről. Annál is inkább, mert a közteherviselés területén a kormány tavaly rossz irányba indult el, annak ellenére, hogy semmilyen gazdasági kényszer, szükség ebben nem befolyásolhatta. Ez a rossz irány pedig az volt leegyszerűsítve, hölgyeim és uraim, hogy mostantól fizessenek a szegények. A kormány idén bevezetett új adótáblájának lényege ugyanis az, hogy kimutathatóan csökkenti a magas jövedelműek adóterheit, miközben számottevően növeli az alacsony jövedelműek adóterheit. Ez sem gazdaságpolitikai, sem szociális okból nem támogatható, elfogadhatatlan.
Ebben az évben, pontosabban jövőre lenne lehetőség egy kiigazításra, és kíváncsian vártuk azokat az elképzeléseket, amelyek az adótáblákra vonatkoznak. Most úgy látjuk, ezek az elképzelések változatlanul rossz irányba mutatnak. A nyilvánosságra hozott, illetve kiszivárogtatott adótábla-elképzelések között alig akad olyan, amely ne a megkezdett rossz úton menne tovább. Magyarán, ha így folytatjuk, jövőre is csökkenni fognak a magas jövedelműek terhei, miközben nőni fognak az alacsony jövedelműek terhei.
(15.10)
Csak egy példát mondok az egyik adótáblából: van olyan kormányzati körökben előállított elképzelés, amely szerint 2 millió forint éves jövedelem fölött úgy csökkennének a terhek, hogy a nettó keresetek akár havi 20 ezer forinttal is emelkedhetnének, miközben az alacsony jövedelműek terhei változatlanul nőnek, még a minimálbér környékén is. Ez érthetetlen és elfogadhatatlan, annál is inkább, mert a kormányzati körökből nem ezt halljuk. A kormányzati körökből egyfolytában azt halljuk, hogy jövőre mindenkinek jobb lesz. Kérdezem én, akkor hol van az az adóelképzelés, amely ezt a szándékot alátámasztja.
Igaz, a kormány és képviselői előszeretettel használják az úgynevezett dinamikus táblát, amelyben figyelembe veszik a várható bérnövekedéseket is. Ezzel a szemlélettel két gond van. Az egyik gond az, hogy ez egy átlagszám, semmit nem mond az egyénnek. Épp az idén látjuk, hogy egyes területeken az elmaradt béremelések miatt nemcsak a reálkeresetek csökkennek, hanem a nominális keresetek is, elsősorban a közszféra területén.
Miért kell változtatni? Ha ezeket az összekuszált, izzadságszagú adótáblamutánsokat nézem, akkor úgy tűnik, az a kormányzati szándék, hogy a adórendszer elmozduljon a lineáris adózás felé. A lineáris adózással viszont van egy kis gond. Nem véletlen, hogy Európában mindössze két ország - Észtország és Izland - használja a lineáris adózás rendszerét, mindenhol máshol progresszív jövedelemkulcsokat alkalmaznak; elsősorban azért, mert a lineáris adózás aránytalanul rendezi át a közteherviselést az alacsonyabb bérekből élők kárára. A kormányzati adóelképzelésekből is ez süt. Annak ára, hogy a lineáris adózási rendszer felé mozduljunk el az, hogy már az alsó kulcs is lényegesen magasabb, mint az eddig megszokott.
Megítélésünk szerint az a jó adórendszer, amelyik stabil és minél kevesebbet változik. Ezért most - ha már Mádi képviselőtársam felhívta figyelmünket a konstruktivitásra - megpróbálunk egy picit segíteni. Azt mondjuk, hogy a kialakult személyi jövedelemadó-rendszeren és annak kulcsain alapvetően nem kell változtatni, ez jó a gazdasági szereplőknek is. Amiben változtatni kell, az nem a rendszer lényege, hanem néhány apróság. Először is változtatni kell az egyes adókulcsokhoz tartozó sávhatárokon, mert ha az inflációval nem korrigáljuk, akkor előbb-utóbb mindenki egyre nagyobb kulcsokkal fog adózni, ami nyilván nem jó. A másik - ez egyszerű dolog, de hatásos -: növelni kell az adójóváírás mértékét. Ezzel a két egyszerű eszközzel elérhetjük azt, amit maga a kormányoldal is mond, hogy jövőre legyen mindenkinek jobb, és minden jövedelmi sávban csökkenjen az adóterhelés. Az MSZP javaslata tehát a stabilitásra épít, a sávhatárok korrekciójával és az adójóváírással pedig megvalósítja azt, amiről a kormánypártok csak beszélnek.
Még egy szót a dinamikus és a statikus adótábláról. Mi nem azokra a prognózisokra építünk, amely azt kérdi az emberektől, hogy szerintük a főnökeiktől mennyi fizetésemelést fognak kapni; mi azért vagyunk felelősek - kormányoldalon és ellenzéki oldalon egyaránt -, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvény milyen pozíciót biztosít a bérből és fizetésből élők számára és a gazdaság többi szereplőjének. A mi javaslatunk átlátható, tiszta és egyszerű, és minden jövedelemsávban csökkenti a terheket. Ajánlom az önök figyelmébe is.
Köszönöm szépe a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
