BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előbb elhangzott néhány szám Mádi képviselő úr előadásában a társadalombiztosítás hiányával kapcsolatban.
Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy a tények nem igazolják szavait, sőt annak ellenkezőjét igazolják. Végül is ez az első olyan év, amelyet a Fidesz vezette kormány tervezhetett meg, és végrehajtásáért is teljes mértékben viseli a felelősséget.
Ha elővesszük azt a tájékoztatót, amit a Pénzügyminisztérium adott ki, akkor ebből azt olvashatjuk, hogy a társadalombiztosítási alapok egyenlegéül a kormány 41,7 milliárd forintot tervezett. Nos, az első négy hónapban a megvalósított hiány 60,2 milliárd forint, közel másfélszerese a tb-alapok egész évre tervezett hiányának. Ha ilyen lendülettel folytatja a Fidesz vezette kormány a társadalombiztosítási alapok elherdálását, akkor év végére 180 milliárd forint lesz ez a hiány, ami egészen elképesztő mindenféle összehasonlításban. Magyarán az történt, hogy nemhogy a közpénzek elherdálását vagy elszivárgását meg bírta volna akadályozni a társadalombiztosítási alapok tekintetében a Fidesz vezette kormány, hanem az a szomorú tény, hogy Selmeczi Gabriella irányítása alatt a két pénztár minden eddiginél nagyobb mértékben öntötte ki a társadalom adófizetőinek pénzét egy feneketlen kútba.
Ez a szomorú igazság, hölgyeim és uraim! Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem