DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államháztartás pénzügyi pozícióinak vizsgálatakor szem előtt kell tartanunk, hogy a magyar gazdaságban a gazdasági növekedés visszaesésével és a pénzügyi-költségvetési pozíciók romlásával kell számolnunk az elkövetkezendő hónapokban, években. A kormányon most a szociális juttatások és a reálbérek látványos emelését számon kérni ugyanolyan felelőtlen, politikailag motivált cselekedet, mint a kormány részéről szemfényvesztő gazdasági növekedést és kiszámítható pénzügyi egyensúlyt ígérni.
Most, 1999 tavaszán, egy évvel a kormányváltás után a reális számvetésnek és a Fidesz választási és kormányprogramja végrehajtásának az ideje jött el; azon gazdasági intézkedések valódi és következetes végrehajtásával, amelyeknek a kilátásba helyezésével a Fidesz kormányra jutott, most a cselekvés fázisa kellene hogy következzen. A hazai vállalkozások megerősítésén és nem a további leépítésén van most a hangsúly, igazságosabb, méltányosabb közteherviselést kell megvalósítani, nem pedig az MSZP-SZDSZ-es népnyúzó adórendszert kell tovább foldozgatni a Fidesz-kormánynak. (Csige József: Na, ebből elég! - Távozik.) Egy olyan ország, amely az Európai Unióhoz akar csatlakozni, de az egy főre jutó bruttó hazaitermék-teljesítménye az EU 15 országa átlagának mindössze csak a 47 százalékát éri el, célszerű, ha a gazdaságának a belső konszolidálásával foglalkozik, ennek rendeli alá a pénzügyi és költségvetési folyamatokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az államháztartás pénzügyi helyzete lehangoló. Az államháztartás előzetes konszolidált költségvetési hiánya 1999 április végére 305 milliárd forint volt, ezen belül a központi költségvetés egyenlege 219 milliárd forint hiányt mutatott, vagyis az egész évre tervezett 382 milliárd forint deficit-előirányzat 57 százalékát - négy hónap alatt. Megdöbbentő ez a teljesítmény!
A társadalombiztosítási alapoknál még lehangolóbb a helyzet: az egész évre tervezett deficit-előirányzat 42 milliárd forint volt, ugyanakkor az év eltelt négy hónapjában a tényleges hiány már a 60 milliárd forintot is meghaladja - a hiány négy hónap alatt az egész évre tervezett deficitnek már a 44 százalékát is túllépte. A működésképtelenség határát súrolja a szétprivatizált nyugdíjrendszer, az egészségbiztosítás területén pedig a mai napig is tisztázatlanok a helyzet konszolidálásának lehetséges útjai.
1998-ban a költségvetés hiánya Magyarországon a bruttó hazai termék 6,8 százaléka volt, messze felülmúlta az európai uniós tagfelvétel egyik legfontosabb korlátjának számító költségvetési hiány/GDP 4 százalékos arányelvárását.
A folyó fizetési mérleg hiányának tekintetében is vészhelyzet alakult ki az elmúlt másfél év alatt: a fizetési mérleg hiánya az 1997-es 981 millió dollárról több mint a duplájára, 2,3 milliárd dollárra nőtt 1998 végére, csak '98 decemberében 660 millió dollárral romlott az egyenleg. A növekvő deficit elsősorban a bővülő profittőke-kivitel következménye, amely 500 millió dollárral volt magasabb az 1997. évinél. Az is kedvezőtlen, hogy a kamatokkal együtt számított tőkejövedelem-kiáramlás megközelítette az 1,9 milliárd dollárt, ami az 1,5 milliárdos nettó tőkebeáramláshoz képest is nagy.
1999 első három hónapjában még kedvezőtlenebb a fizetési mérleg pozíciója. A mérleg hiánya az első negyedévben 574 millió dollár volt, 192 millió dollárral több, mint egy évvel korábban. '99 márciusában 334 millió dolláros hiány keletkezett, ami az egy évvel ezelőttinek a 2,2-szerese. Az első negyedéves adatok elemzése alapján - már most, az időszaki jellemzők alapján - nem a profitkivonás problémái, hanem az exporttal nem ellentételezett importnövekmény áll a háttérben, vagyis a növekvő egyensúlyhiányt a külkereskedelmi áruforgalom és szolgáltatások passzívumának a növekedése okozza. A külkereskedelmi forgalom passzívuma az első negyedévben 634 millió dollár volt, 100 millióval több, mint tavaly ilyenkor, ebben az élelmiszer-forgalom aktívumának mérséklődése és a feldolgozott termékek importjában mutatkozó növekedés egyaránt szerepet játszott. Magyarország külgazdaságát a hivatalos verziókban szereplő "nyitott gazdaság" helyett egy leépülő, sebezhető gazdaságnak nevezhetnénk.
Az egykor a nemzetgazdaság húzó ágazatának minősülő mezőgazdaság most a válság súlyos tüneteit mutatja: mintegy 25 százalékkal csökkent 1999 első negyedévében az agrárexport értéke az előző év hasonló időszakához képest. A nem adóssággeneráló finanszírozás formájában az első negyedévben beérkező nettó tőke 669 millió dollár volt, 136 millió dollárral kevesebb a tavalyinál.
(16.30)
Február végén a nemzetgazdaság bruttó külföldi adósságállománya tulajdonosi hitelekkel 26,6 milliárd dollár volt, ez 2,4 milliárd dollárral több, mint egy évvel korábban. A magyar gazdaság újból az adósságállomány rekordját súrolja, a külföldi befektetők beruházásai pedig a szinte 100 százalékos adókedvezmények ellenére is leszálló ágba kerültek. Mi van a háttérben, tisztelt képviselőtársaim? - merülhet fel a kérdés. Alapvetően az, hogy Magyarországon 1995 tavaszán egy elhibázott, rossz modellváltás történt. A problémák hátterében - ezt most már tisztán láthatjuk - a Bokros-csomag elhibázott gazdaságpolitikai intézkedései állnak.
A forint csúszóárfolyam-leértékelésének bevezetése, 1995 márciusában a forint egyszeri, nagy összegű leértékelése, ezen túl a tandíjak bevezetése, a szociális juttatások megnyirbálása, a kórház- és iskolabezárások, az energiaszolgáltató szektor privatizációja és a külső adósságállomány csökkentésére fordítása a körülmények alapján, azt mondhatjuk, nem oldotta meg a problémákat. Összességében csak átmenetileg javítottak a költségvetés pénzügyi egyensúlyán, de a társadalmi hatások, az elszegényedés felgyorsulása, az élveszületések csökkenése, a drámai népességfogyás és egy torz, egypólusú, külpiacfüggő gazdaság kialakulása lett a következmény, amelynek az ódiumát most megtapasztalhatjuk.
Politikai és erkölcsi szempontokat figyelembe véve nem szerencsés, tisztelt képviselőtársaim, most az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a szociális érzékenység parazsát felpiszkálni, politikai tőkét kovácsolni. Az, hogy az ország pénzügyi helyzete jelenleg itt tart, annak az elhibázott és 1995-ben felgyorsított gazdaságpolitikai modellnek köszönhető, amely Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején az országra ráköszöntött. Azzal is tisztában kell lennünk, tisztelt képviselőtársak, hogy a jelenlegi kormányra meglehetősen nagy nyomás nehezedik.
A Magyar Hírlap 1999. május 17-ei számában a Gazdasági Minisztérium elemző intézetének igazgatója a következőket nyilatkozza: "Mintegy 50 milliárd forintnyi megszorítás kell ahhoz, hogy az államháztartás hiánya ne lépje túl a megcélzott GDP 4 százalékának megfelelő mértéket. Nincs szó olyan mértékű kiigazításról, amely közvetlenül érintené a lakosságot, de ha a kormány a második negyedév végéig nem intézkedik, akkor az már nem a higgadtság, hanem az impotencia jele."
Tisztelt Képviselőtársaim! Mit vár a kormány az állampolgároktól, ha egy kormányhivatalnok a saját kormányával szemben ennyire cinikus? Mi köti gúzsba a magyar gazdaság növekedését és a kívánatos pénzügyi egyensúly elérését a kormány programjával egyet nem értő kormányhivatalnokokon túl? A kereskedelmi banki szektornak és a jegybanknak a kormányzati gazdaságpolitika értékrendjétől és célkitűzéseitől eltérő működési mechanizmusa gátolja alapvetően a gazdasági növekedést.
A teljes bankrendszer 1998-ban 131,4 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárt, amire a bankkonszolidáció óta - nyilván itt az 1995-ben lezárult bankkonszolidációkra gondolok - nem volt példa. Az eredményromláshoz a Kereskedelmi és Hitel Bank, a Postabank, az ABN Amro - volt Magyar Hitel Bank -, az Erste - volt Mezőbank, agrobank - mellett az MFB, a Realbank is jelentős összeggel járult hozzá. Tehát itt arról van szó, hogy az állami pénzekből korábban konszolidált pénzintézetek, amelyek később privatizálva lettek, rosszul működnek.
A bankkonszolidáció ezen adatok alapján is igazolhatóan egy fixa ideán nyugodott, és a feljavítás, a pénzintézetek feljavítása a későbbiekben - mint azt most, 1998-ban megtapasztaltuk - osztalék- és nyereségadók formájában semmiféle megtérülést a költségvetésnek nem okoz.
A másik, ami a gazdasági növekedést és a pénzügyi egyensúly kívánatos egyensúlyát megteremthetné, a másik nagy akadály a jegybanki függetlenség mítosza. A nemzetközi pénzügyi szakirodalom tanulmányozása és magának a maastrichti kritériumrendszernek az átvizsgálása alapján egyértelműen állítható, hogy az adott ország nemzeti bankjának függetlensége nem tartozik szorosan a maastrichti kritériumok közé. Magyarországon ez mégis elsődlegességre tett szert. Nem vitatható az, hogy egy több száz éves folyamatos pénzügyi kultúrával rendelkező nyugat-európai államban a jegybank függetlensége a kormányzattól evidens dolog; azonban egy olyan feltörekvő piacgazdaságban, mint Magyarország, felelősséggel állíthatom, hogy könnyelműség, a liberális pénzügypolitika káros, nemzetellenes megnyilvánulása.
A nemzeti bankokat az Európai Unió tagjelölt országaiban két csoportba lehet besorolni. Az első körben szerepelnek olyan ismertebb adóparadicsom-országok, mint Ciprus, Málta, a Fehérorosz, Észt Köztársaság és természetesen Lengyelország. Ha megnézzük a másik kört, amely európai uniós csatlakozásra vár - Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Románia, Szlovákia, Lettország, Litvánia, Bulgária, amelyek nemzeti bankjai csak viszonylag függetlenek a kormányuktól, ami az elnök kinevezését és a monetáris politika irányítását illeti -, a fő cél itt is a nemzeti valuta értékének megőrzése, de a törvényeik még messze nem kompatíbilisek az európai uniós rendelkezésekkel, hiszen a központi bank általi költségvetési hiány finanszírozását nem tiltják.
Ugyanakkor ezekben az országokban nagyobb hangsúlyt helyeznek olyan lényegi kérdésekre, mint az infláció leszorítása. Csehországban 1997-ben a termelői árszínvonal-növekedés, infláció 5,5 százalék volt; Horvátországban, ahol háború is volt előtte néhány évvel, 4 százalék; Szlovéniában 6,2 százalék; Szlovákiában 3,9 százalék; ugyanakkor Magyarországon - ahol független a jegybank - pedig 20,4 százalék.
A következmények, a jegybank túlzott függetlenségének következményei: a bécsi székhelyű leánybank mínusz 70 milliárd forint. Az elmúlt években nyilván kevesebb hangsúly helyeződött rá. Hogy a Nemzeti Bank még nagyobb mértékben nem volt veszteséges, a CIB, tehát a Közép-európai Hitelbank értékesítésének köszönheti, hogy látszatnyereséget tudott produkálni. Ugyanakkor most, 1999 első három hónapjában, a Magyar Nemzeti Banknak 5,4 milliárd forintos hiánya keletkezett a bécsi bankon túl, miközben 11 milliárdot kellett volna befizetnie a költségvetésbe, hiszen az éves előirányzata 44 milliárd forint volt. A jegybank tőkehelyzete alapján a központi költségvetésnek máris 2700 millió forintot kellett átutalnia az MNB-nek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális kiadásokról, a családvédelmi támogatásokról az adófizetők pénze a Magyar Nemzeti Bankba vándorol át, amely a törvényeknek, az Országgyűlésnek köszönhetően ma is független státuszt élvez. Elmondható, hogy a Magyar Nemzeti Bank túlzott mértékű, az ország gazdasági fejlődésétől elvonatkoztatott függetlensége gátja az európai uniós csatlakozásnak. A pótköltségvetés készítésének kivédése az MNB pénzügyi folyamatainak kormány alá rendelése révén valósulhat meg, ugyanakkor a költségvetés hiányának a finanszírozásába a Magyar Nemzeti Bankot vissza kell integrálni.
(16.40)
Téves az az állítás is egyébként, tisztelt képviselőtársaim - ha pénzügytan alapkönyveket elolvasunk -, hogy a nyugat-európai országokban a jegybank ne adna hitelt a költségvetés hiányára. Ott van az egyik legfejlettebb piacgazdaság, Franciaország; Franciaországban a költségvetés olyan hitelkerettel rendelkezik a jegybanknál, amelyet rulírozó jelleggel, tetszés szerint vesz igénybe, illetve törleszt. Nyilván Franciaország fejlettebb gazdaság, mint Magyarország. Magyarországon ez miért nincs meg?
Erre a kormányzat, a parlament figyelme miért nem terjed ki?
Tisztelt Képviselőtársaim! Az látható a folyamatok alapján, hogy az a gazdasági növekedés idea, amelyet a Pénzügyminisztérium a gazdasági fejlődés makrogazdasági kereteiről 2002-ig megfogalmazott, nagy fenntartásokkal fogadható. Az export reálnövekedése '97-ben 30 százalék, '98-ban 22, '99-ben 9-11 százalék, és így tovább, 9-11 százalék. Az import reálnövekedése ugyanakkor nagyobb. Tehát a bejövő áruk tömege több, mint az általunk exportált áruk tömege. Ugyanakkor a folyó fizetési mérleg hiánya a '98. évi 2,3 milliárd dollárról felugrik 2,8-3 milliárd dollárra. A külkereskedelmi mérleg is hasonló, sőt nagyobb mértékű, 5-5,5 milliárd dolláros negatívumokat jelez. Tisztelt kormánypárti képviselőtársak, hát nem gondolják komolyan, hogy ha '97-ben a gazdasági növekedés volt 4 usque 5 százalék, amikor az export 30 százalékkal nőtt, majd amikor '99-ben az exportorientált magyar gazdaságban az export csak 9 százalékkal nő, akkor is ugyanakkora gazdasági növekedést önök el tudnak érni!?
Tehát arról van szó valójában, hogy elkerülhető-e egy újabb Bokros-csomag bevezetése, elkerülhető-e az, hogy '99-re pótköltségvetést kell készíteni, elkerülhető-e az, hogy 2000-re válságköltségvetést készítsen a kormány. A válaszom az, hogy ez egy következetes pénzügypolitikával elkerülhető. De ha a Fidesz-kormány úgy biztosít többlet szociális támogatásokat, családi kedvezményeket, hogy a közteherviseléssel járó költségvetési fedezeti összeget ehhez tartósan nem teremti meg, úgy a pénzügyi hiányt emeli. Az MNB és a pénzügyi szektor monetáris politikájának összehangolása a kormányzati pénzügypolitikával elengedhetetlen. A harmadik, összefoglalásként: az exportorientált gazdaságfejlődési modell folyamatos átváltása egy belföldi erőforrások növelésével kiváltott belföldi fizetőképes kereslet növekedésére. Tehát 180 fokos pénzügy-politikai fordulattal mindez végrehajtható. Ami pedig a közterhek viselését illeti, a költségvetési egyensúly alapja az igazságos, arányos közteherviselés.
Engedjék meg, hogy befejezésül Széchenyi István több mint 150 évvel ezelőtt írt gondolatait idézzem: "Mindenki, mennyire csak lehet, igazságos arány szerint viselje a haza terhét, de szintily arányban élvezze is viszont annak minden elsőségét." A Fidesz-kormánytól, kormánypárti képviselőktől (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de a parlament valamennyi tagjától ezen gondolatok megszívlelését és cselekvő végrehajtását kérjük.
Köszönöm a figyelmüket. (Rozgonyi Ernő tapsol.)
