KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA

Teljes szövegű keresés

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A közterhek és a foglalkoztatás kapcsolatáról szeretnék néhány mondatot mondani.
Nem tudom osztani azt az optimizmust, amely államtitkár úr expozéjából, illetve Mádi képviselő úr felszólalásából kicsendült. Mind a ketten azt hangsúlyozták, hogy az élőmunka terheinek további csökkentése jelentős foglalkoztatásbővüléssel fog együtt járni. A kétségeim azon túl, amit Kökény Mihály képviselőtársam a felszólalásában már elmondott, két további okból erednek. Az egyik az - többször volt ma már erről szó -, hogy a közterhek átrendezése a legalacsonyabb keresetű csoportok további terhelésével történik meg, származik ez a személyi jövedelemadó struktúrájának átrendezéséből, az alkalmazotti kedvezmény csökkentéséből, az egészségügyi hozzájárulás megemeléséből.
Ebből következően a második: a munkanélkülieknek a korábbihoz képest nagyobb szakadékot kell átugraniuk ahhoz, hogy újra foglalkoztatottak legyenek, hiszen az alacsony képzettségű, amúgy sem keresett munkaerők számára a munkahelykínálat tovább csökken.
(17.10)
Ebből következtethetően a feketefoglalkoztatás tovább nő. Ha pedig tényként kezelhetem az MTI-nek azt a mai bejelentését, amely szerint a kormány a munkanélküli-járadékos idő felére csökkentését, tehát az egy évi ellátási idő hat hónapra való csökkentését fontolja, akkor azt gondolom, hogy azoknak, akiket a munkanélküliség réme fenyeget, nemcsak optimizmusra nincsen okuk, hanem a helyzetük egyenesen kétségbeejtő.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem