KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A közterhek és a szociális ellátás témaköréről szeretnék beszélni, méghozzá e kérdéskörön belül - ma már sokszor és sokan érintették - két olyan elvnek, két olyan követelménynek az érvényesítését, érvényesíthetőségét kívánom megvilágítani, amely mindenfajta tisztességes szociális ellátás alapja kell hogy legyen.
A közterhek és a szociális ellátás viszonyában mindig érvényesülnie kell a méltányosság elvének, méghozzá két vonatkozásban is. A méltányosság azt jelenti, hogy azonos fizetésű embereknek azonos jövedelem után azonos terheket kell vállalniuk, azaz azonos módon kell részesülniük a jövedelem-újraelosztásból is. A szaknyelv a méltányosságnak ezt a formáját nevezi horizontális méltányosságnak. A horizontális méltányosság mellett a másik típusa, másik fajtája a méltányos elosztásnak vagy a méltányos közteherviselésnek az, hogy a nagyobb jövedelműek nagyobb részt vállalnak a közterhekből, és a jövedelem-újraelosztás az adórendszer segítségével vagy más módon tőlük csoportosít át a gyengébb helyzetűekhez, az alacsonyabb jövedelműekhez. Ez a vertikális méltányosság elve.
Joggal kérdezhetjük meg egy többórás vita után, hogy a kormányzat szociális politikájában, a kormányzat által megvalósított szociális transzferekben hogyan érvényesül ennek a méltányosságnak a két elve - és a válasz az, hogy sehogy. A gyermekek utáni juttatások példájával szeretném az állításomat igazolni.
A gyermekek utáni adókedvezményhez - némi leegyszerűsítéssel persze - aszerint lehet hozzájutni, hogy ki milyen forrásból szerzi a jövedelmét. Hiszen ha két háztartásfő 50-50 ezer forintot keres, akkor aszerint, hogy az 50 ezer forintot nyugdíjként kapja-e meg, vagy aszerint, hogy az 50 ezer forintja munkabér jellegű juttatás, változik a gyermek után megkapható adókedvezményre való jogosultsága, mert a nyugdíjasnak nincs lehetősége arra, hogy adókedvezményt igénybe vegyen, míg a bérből és fizetésből élő ezzel az adókedvezménnyel élhet. Nem érvényesül tehát "az azonos jövedelműek azonos elbánásban, elbírálásban részesüljenek" méltányossági elve.
Talán még ennél is nagyobb baj, hogy a méltányosság elve úgy sem érvényesül, hogy a magasabb jövedelműek nagyobb részt vállaljanak a terhekből, és tőlük kerüljön átcsoportosításra a jövedelem a gyengébb jövedelműekhez. Hiszen az adókedvezmény rendszere a nagyon alacsony jövedelműektől csoportosít át a magasabb jövedelműekhez, a nagyon alacsony jövedelműek nem élhetnek az adójóváírás kedvezményével, vagy csak részben vehetik ezt igénybe. Számításaink szerint az összes család 11,3 százaléka egyáltalán nem részesül ebből a kedvezményből, és a bérből és fizetésből élők közül is azok, akik egyedülállók és egy gyereket nevelnek, nem vehetik igénybe a kedvezményt akkor, ha 18 229 forint alatt keresnek, és a háromgyerekes kétkeresős családban csak akkor élhetnek ezzel a kedvezménnyel, ha a jövedelmük a 30 625 forintot meghaladja. Tessék megmondani, képviselőtársaim, nevezhető-e igazságosnak olyan adórendszer, amelyik a legcsekélyebb jövedelemből élőket hátrányosan érinti?!
Végül a méltányosság kérdéskörén belül egy reális dilemma. Mindenfajta társadalompolitikának szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a köztehervállalásban mindig vannak befizetők, mindig befizetők és vannak mindig részesedők. Ezt a társadalmi ellentmondást nagyon rosszul oldja fel a kormány akkor, amikor adóból keresetarányos juttatásokat finanszíroz. Hiszen elfogadom, és magam is vallom, hogy a mindig befizetőknek is részesedniük kell a társadalmi újraelosztásból, de a gyed visszaállítása költségvetési forrásból olyan társadalmi igazságtalanságot eredményez, amelyet csak egy kiterjesztett biztosítás típusú ellátással lehetne megoldani.
Mindezt nehezíti az a tény, hogy a családi pótlék nominálértéken változatlan marad, és ismét a legalacsonyabb jövedelmű háztartásoknál jelent nagyon nagy jövedelemkiesést. Ha a három vagy több gyereket nevelő családoknál megnézzük a családi jövedelemben a családi pótlék részarányát, akkor azt láthatjuk, hogy aktív háztartásfő esetében a családi pótlék szűken 13 százalékot képvisel, míg egy munkanélküli-háztartásban majdnem 30-at, és a nyugdíjas-háztartásban is meghaladja a 20-at. Ha pedig jövedelmi decilisekre vetítem, akkor a legszegényebb családoknál a családi pótlék részesedése közel 20 százalék, a legfelsőben pedig 0,8 százalék. Tessék eldönteni, hogy vajon kiket kell kompenzálni, kiket kell kiegészíteni az adójóváírás lehetőségével! Ezért a szocialista frakció vagy a gyermekszám szerinti támogatást, vagy a bruttósított és adózás alá vont családi pótlék rendszerét tartja társadalmi szempontból igazságosnak és támogatandónak.
A másik elvi kérdésről néhány mondatot - ez a rászorultság elvének érvényesítése vagy érvényesíthetősége az újraelosztásban. A kormány a gyermeknevelési támogatásoknál, mint láttuk, tagadja a rászorultság elvének érvényesíthetőségét, és - ki érti, miért? - a nyugdíjasoknál pedig kikényszeríti a rászorultsági elvet, hiszen a nagyon alacsony nyugdíjakat emeli magasabb mértékben, a viszonylag jobb nyugdíjakat pedig csekélyebb mértékben. Pedig a nyugdíj nem szociális ellátás, hanem járulékfizetéssel megszerzett jogosultság, következésképp a rászorultsági elv erőltetése a nyugdíjaknál azt jelenti, hogy a hosszú időn át, hosszú szolgálati idővel megszerzett jogosultság értékelődik le, és ezek a nyugdíjak alacsonyabb mértékben emelkednek a társadalmilag indokoltnál.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bokros Lajos neve a közgazdasági anyázásnak egy sajátos parlamenti formájává vált; ma is többen idézték őt a Házban. Azt gondolom, tény, hogy az előző kormány időszakában nem sikerült közelíteni a társadalom távolodó széleit, nem sikerült megakadályozni a társadalom kettészakadását, de ez a kormány ezt a kettészakadást, ezt a szakadékot tudatosan mélyíti, és azzal, hogy tudatosan mélyíti, államháztartási érdekre való hivatkozással vagy hivatkozás nélkül távolít minket attól a szociális Európától, amelyhez valamennyien tartozni akarunk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
(18.10)
