BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valamikor a kilencvenes évek elején az egyik országos napilapban megjelent egy rövid olvasói levél, amelyben egy köztiszteletben álló, az akkori közéletben jelentős szerepet játszó egyházi személyiség, egy református lelkész az ellen tiltakozott, hogy a magyar közszolgálati televízióban a Katolikus Egyház fejét Szentatyának szokták hívni, mert úgy ítélte meg, hogy a római pápát maguk a katolikusok nevezik így, és a közszolgálati televíziót nem helyes a Katolikus Egyház belső intézményének tekinteni. Nyilván vannak köztünk, akik emlékeznek rá, hogy ezt a köztiszteletben álló, neves egyházi személyiséget Németh Gézának hívták, aki azóta már nincs köztünk.
Azért idézem fel ezt a mozzanatot, mert arról szól, amiről ennek a nemzetközi szerződésnek a vitája végig szólt. Arról szólt, hogy egyenlőnek tekinti-e a magyar állam és szélesebben a magyar közélet az egyházakat és a különböző egyházakhoz, a különböző hitekhez, a különböző lelkiismereti rendszerekhez hű magyar állampolgárokat. Németh Géza református lelkész azt kifogásolta akkor, hogy egy olyan fontos közintézmény, mint a Magyar Televízió, nem tekinti egyenlőnek ezzel a gyakori gesztussal a magyar állampolgárokat, a magyar egyházakat, a magyar lelki közösségeket.
Mégsem kértem volna szót a mai vitában, mivel a frakcióban abban állapodtunk meg, hogy nem fogunk szót kérni ennek a törvényjavaslatnak a kihirdetéséről szóló vitában, ha más parlamenti frakciók ezt nem teszik.
(21.50)
Tehát ha nem történt volna más, mint hogy elhangzik az államtitkár úr expozéja és ezt követi majd egy szavazás, ahol a frakciónk - hűen az előző ciklusban a megállapodásról és a megállapodás ratifikációjáról szóló szavazáshoz - nem fogja azt megszavazni. Azt gondoltuk, hogy vitára nem lesz szükség. Salamon László és Horváth Béla felszólalásának tartalma mégis arra kényszerít, hogy nagyon röviden megindokoljam, miért tartja fenn frakciónk az álláspontját, és tudatában annak, hogy egy ilyen kihirdetési szavazásnak gyakorlati jelentősége már nincs, mi az oka annak, hogy szavazatunkkal majd mégis jelezni kívánjuk, hogy az annak idején történt állásfoglalásunkat ma is helytállónak tekintjük.
Azt mondta Horváth Béla képviselőtársunk, hogy itt nemzeti konszenzus van, amiből csak néhány szabaddemokrata képviselő lóg ki. Aki annak idején figyelemmel kísérte azt a nyilvános vitát, amelyik a vatikáni megállapodás körül folyt, az tudja, hogy ez nem igaz, az tudja, hogy sokan voltak ilyenek Magyarországon, messze kívül az egyik parlamenti párton, a Szabad Demokraták Szövetségén kívül is; bár hozzáteszem, hogy ha egy parlamenti párt nem helyesel valamit, akkor nem helyes nemzeti konszenzusról beszélni, mert Horváth képviselő úr, ez azt implikálja, mintha az a párt nem tartozna hozzá a nemzethez - igaz? Tehát ha van egy párt, amelyik a másik öthöz képest kisebbségben valamit nem helyesel, akkor szerintem nem helyes konszenzusról beszélni. Előfordulhat ilyen még a Kisgazdapárttal is, volt rá példa. Tehát a parlamenten kívül is sokan voltak ilyenek, ezt olvasói levelekből, vitákból tudjuk; de ha eljött volna legutóbb a parlamentben rendezett nyílt napra, akkor is érzékelnie kellett volna, hogy sokan voltak, akiknek ez a megállapodás, a megállapodásból következő törvényjavaslatok nem tetszettek.
Legyünk tudatában annak, hogy nem tetszett azoknak, akik nagyon fontosnak tartják, hogy az állam szigorúan semleges legyen a különböző hitekhez, lelkiismeretekhez, egyházakhoz fűződő viszonyában, és vannak jócskán, akiknek nem tetszik, ha az állam nem ezt teszi, ha nem semleges, s ha különbséget tesz az egyházak között. Vannak olyanok is - nem sokan, de vannak, a közvélemény-kutatási adatok szerint egyébként sokan vannak -, akik azt gondolják, hogy nem helyes, ha az állami költségvetés egyházakat finanszíroz. Tessék megnézni a közvélemény-kutatásokat, jócskán vannak ilyenek! Ettől a parlamenti pártok többségének meg a kormánynak még lehet az az álláspontja, hogy ez helyes, de legyünk tudatában annak, hogy ebben a kérdésben nincs nemzeti konszenzus!
A másik megjegyzés, ami engem arra késztetett, hogy ma mégis szóljak, ez az, amit Salamon László mondott: azt állította, az eltelt időszak igazolta, hogy azok az aggályok, amelyek annak idején megfogalmazódtak, alaptalanok voltak. Nos, én azt gondolom, hogy nem ez igazolódott az elmúlt időszak alatt!
Melyek is voltak azok az aggályok, amelyeket sokakkal együtt a szabaddemokraták megfogalmaztak? Az egyik aggály az volt, hogy mi azt mondtuk, természetesen törvényben szabályozni kell az egyházak finanszírozását, és helyes, ha ebben jobb megoldást találunk a korábbi megoldásnál - de nem helyeseltük azt, hogy ez egy nemzetközi szerződésben történjék, amihez aztán igazodnia kell a Magyar Országgyűlésnek.
Az a törvényalkotási folyamat, amelyet itt láttunk, igazolta ezt az aggályunkat, mert hiszen a törvények kidolgozásánál, meghozatalánál, a módosító indítványok kezelésénél az volt az irányadó szempont, hogy a korábban a parlamenti pártok, a magyar közélet bevonása nélkül létrejött megállapodáshoz kellett a Magyar Országgyűlésnek a törvényeket igazítania. Olyan módosító indítványokat, amelyek ellentmondást hoztak létre a törvényekkel, nem volt hajlandó kezelni akkor az Országgyűlés többsége, amely többség akkor az egyik akkori kormánypártból és az ellenzéki pártokból állt. Sőt, azért tettek szemrehányást bizonyos pontokon az akkor benyújtott törvényjavaslatokért, mert azok bizonyos részleteikben a kritikusok szerint nem voltak összhangban a megállapodással. Bizony ez azt igazolja, miszerint az az aggodalmunk, hogy helytelen volt nemzetközi szerződéssel szabályozni a magyarországi egyház-finanszírozást, jogos aggodalom volt.
A második aggodalmunk az volt, hogy ha a Katolikus Egyházzal kötnek egy ilyen megállapodást, az egyenlőtlenséget teremt az egyházak között. Bizony ez az aggodalmunk is igazolódott. Talán emlékeznek rá, hogy a protestáns egyházak is és a kisegyházak is kifogásolták ezt, még a Fidesz választási programja is kifogásolta, amikor azt mondta, hogy ez hiba. És most már, hogy a Katolikus Egyházzal ilyen nemzetközi megállapodás született, ezt csak úgy lehet orvosolni, hogyha hasonló megállapodásokat kötnek a protestáns egyházakkal is. Most már tényleg nem volt más megoldás, de szerintünk jobb lett volna az a megoldás, amit az MDF-kormány 1991-ben alkalmazott, hogy nem egyházankénti megállapodásokkal, hanem egy, a Magyar Országgyűlés által hozott és minden egyházra egyenlően érvényes törvénnyel szabályozza az egyházak helyzetét.
Csak mellesleg jegyzem meg Horváth képviselő úrnak, hogy a magyar Katolikus Egyház helyzetét nem ez a megállapodás rendezte, hanem az 1990. évi IV. törvény. Tehát nem volt szükség a Katolikus Egyház helyzetének a rendezéséhez erre a megállapodásra. Azt gondolom tehát, hogy azt a második aggályt is, hogy egyenlőtlenséget teremt az egyházak között, az egyházak és az állam viszonyában, igazolta a megállapodás aláírása óta eltelt időszak.
Végül igazolt egy harmadik aggályt is. Nevezetesen azt az aggályt, hogy ennek a megállapodásnak a megkötése, később a törvényalkotásban való kezelése és egyáltalán ennek a megállapodásnak a jelenléte a magyar közéletben olyan folyamatot gyorsít fel, amely az egyház és az állam viszonyát eltávolítja az 1990. évi IV. törvény által teremtett, valóban az állam és az egyház egyenjogúságon alapuló szétválasztása által jellemzett viszonytól, ami egyébként egyenes folytatása annak a felfogásnak, amely a reformkor nemzeti liberálisainak - Eötvös József, Deák Ferenc - tevékenységében jelent meg. Attól a felfogástól bizony eltávolodott Magyarországon az egyház és az állam viszonyának a kezelése. Eltávolodott az előző kormány működése során is, és még inkább eltávolodik a jelenlegi kormány tevékenységében, amely ebben a vonatkozásban egyenes folytatója annak, amit Horn Gyula annak idején elkezdett.
Ennek a kormánynak a vezetője nagyon nyíltan kimondja, hogy nem az elválasztás, hanem az együttműködés az, ami napirenden van, és azt gondolom, hogy ez nem jó dolog.
Nem jó dolog általában; nem jó dolog azért, mert ez úgy történik - akárcsak az előző kormányok idején -, hogy különbség tétetik egyház és egyház között, állandóan megkülönböztetik az úgynevezett történelmi egyházakat a többi egyháztól, a nagy egyházakat a kisegyházaktól, és ebben még további törvényes megkülönböztetést is kívánnak tenni; kíváncsi vagyok, megkapják-e majd hozzá a kétharmados többséget. És ezzel olyan helyzetet teremtenek, amelyben a különböző egyházak hívei meg a semmilyen egyházhoz nem tartozó magyar állampolgárok nem egyformán érezhetik magukénak azt a magyar államot, amelyik pedig valamennyiüké.
Ezért gondolom azt, hogy azokat az aggályainkat, amelyeket annak idején megfogalmaztunk, messzemenően igazolta az azóta eltelt több mint kétéves időszak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
