BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A közoktatási törvény lényeges megváltoztatására került sor 1996-ban, 1998 szeptemberében megkezdődött a nemzeti alaptantervre épülő oktatás, és az új kormány most egy nagy terjedelmű törvénymódosítási javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé. Nem kelti-e ez jogosan az ideiglenesség érzését diákban, tanárban és szülőben, egy stabilitást igénylő rendszerben nem károsak-e az egymást követő változtatások, újabb és újabb alkalmazkodásra kényszerítve ezzel az oktatási rendszer valamennyi szereplőjét? A kérdés általánosságban nem válaszolható meg, csak a tartalmi ismérvek alapján.
A Magyar Igazság és Élet Pártja az előző - az iskolaszerkezetet, a pedagógiai ciklusokat és a tartalmi szabályozást is érintő - változtatást több szempontból károsnak ítélte; a jelen törvényjavaslatot, amely részben visszatérés a hagyományos iskolarendszerhez, részben megújítása annak, de messze több, mint a NAT egyszerű korrekciója, támogatja. A jelenlegi kormánykoalíció pártjainak ideológiája - vagy ahogyan most előszeretettel használjuk a kifejezést, a vállalt és képviselt értékei - mások, eltérőek, mint az előző kormányé. Ez világosan kifejezésre jutott a választási és a kormányprogram oktatás-neveléssel foglalkozó részében, a választók ennek ismeretében döntöttek e pártok mellett. Így a mostani törvénymódosítás egy vállalt feladat kötelező teljesítése.
Milyen alapelvek érvényesülését látjuk e törvényben, amiért támogatjuk? Támogatjuk azt a hangsúlyozott szerepet, ami az iskolai nevelésnek jut. A törvény kiemeli az oktatási intézmény felelősségét az erkölcsi fejlődés tekintetében, hangsúlyozva a gyermek- és a tanulóközösségek kialakításának fontosságát.
(11.40)
A pedagógus feladatai közé sorolja az etikus viselkedéshez szükséges ismeretek átadását. Természetes, hogy ez az óhajtott cél önmagában így törvényileg nem valósul meg, csak a tanár, a tanító példát is mutató munkájával; mégis indokolt a törvényi megjelenítés, hiszen jelzi e kérdés fontosságát.
A fakultatív hit- és vallásoktatás terén helyesnek tartjuk az iskola és az érintett egyház együttműködésének előírását.
Nagyon lényeges pont a második szakképesítés megszerzésének ingyenessége, valamint a kollégiumok szerepének erősítése.
Természetesen a legjelentősebb módosulás a nevelő-oktató munka szakaszolásának visszaállítása a 6+4+2-es rendszer helyett a 8+4-es rendszerre, a tízosztályos általános iskolai oktatást megszüntetve, a nyolc osztály elvégzését ismét alapfokú végzettséget igazoló bizonyítvánnyal ismerve el. Ehhez kapcsolódva kell az oktatás tartalmi szabályozásának is megváltoznia, indokolt és lényeges a nemzeti alaptanterv kiterjesztése a közoktatás valamennyi évfolyamára, nemcsak az első tíz osztályra.
A kerettantervek bevezetésével természetesen a nemzeti alaptantervnek - mint egy-egy terület oktatásának tartalmát közvetlenül meghatározó dokumentumnak - a szerepe megváltozik, e kerettantervek belépésével azok lesznek a tartalmi szabályozás fő dokumentumai, amelyekhez igazodnak a helyi tantervek. Ugyanakkor a helyi tanterv tekintetében megmaradó mintegy 20 százalékos terjedelem megítélésünk szerint igenis lehetővé teszi a sajátos oktatási tartalom biztosítását. E hármas tantervi szabályozás egyébként nem új gondolat, hiszen ez volt az egyik fontos ismérve a Baranyi Károly nevével fémjelzett koncepciónak.
A javasolt tantervi struktúrában a kötöttség nagyobb. A cél az egységes szabályozás, az állam felelősségvállalása az oktatás tartalmáért is. A tanár szabadsága abban az értelemben csökken, hogy csak korlátozottan választhatja meg, amit tanít, az egyéniség szerepe, a felkészültség, a tapasztalat a leglényegesebb területen, a tudás átadásában jut érvényre. A teljesülés feltétele a minőségbiztosítás, amelynek leendő intézménye az országos közoktatási értékelési és vizsgaközpont. Feladata a pedagógiai munka szakmai értékelése, ellenőrzése.
Számos lényeges kérdést rendeletek szabályoznak majd. Nem ismerjük, így részben megelőlegezett bizalommal kell ezt támogatnunk. Felmerül ugyanakkor az a kérdés, hogy vajon azok a szakmai műhelyek, szakemberek kapják-e feladatul az új oktatási rendszer tartalmi elemeinek kidolgozását, akik elkötelezettségüket bizonyították egy merőben eltérő oktatásfilozófia megvalósítása során. És ha ők kapják ezt a feladatot, vajon hogyan tudják teljesíteni?
Az ellenőrzés számunkra legnagyobb veszélye: félő, ha a diákok tudását tesztlapokkal fogják írásban ellenőrizni, az nem készteti a diákot a tágabb összefüggésekben való gondolkodásra, a gondolatok pontos kifejezésére. Tehát megítélésünk szerint ezen ellenőrzések során nagyon vigyázni kell arra, hogy nem lehet mindent írásban számon kérni és ellenőrizni.
Röviden szeretnék kitérni azokra a véleményekre, amelyek részben a bizottsági vita során, részben itt, az Országgyűlésben kisebbségi vélemény ismertetésekor hangzottak el, és meglehetősen éles hangon támadták a kerettantervek bevezetését, valamint a minőségellenőrzést is. Idézek e véleményekből: a törvény az országos közoktatási és vizsgaközpont néven visszahozza a szakfelügyeleti, tanfelügyeleti rendszert, mondhatnám korszerűbben, az adórendőrség mintájára tanügyi vagy tantervrendőrséget.
Nos, az e törvénymódosításban megjelenő felfogás valóban jelentősen eltér attól a liberális oktatási rendszertől, amely úgy ítéli meg, hogy a kimeneti szabályzáson túl az állam feladata csupán a feltételek, a pénz biztosítása, és minden mást a tanárra bíz. Ugyanakkor meglehetős elfogultság kell ahhoz, hogy valaki a mérési, értékelési és minőségbiztosítási rendszer kiépítésében csak a tanárok fenyegetésének az intézményét lássa.
A tantervrendőrséget sokat emlegetve talán el lehet érni, hogy túlterhelt és talán gyengébb idegzetű pedagógusok hajnali rémálmukban majd találkoznak a gázspray-vel és bilinccsel érkező, kigyúrt testű tanfelügyelőkkel, akik a váratlan ellenőrzésük során tapasztalják, hogy mintegy egy órával el van maradva a pedagógus az előre eltervezett tantervtől, és ezért zárt, fekete autójukon az országos közoktatási és értékelési vizsgaközpont vasrácsos alagsori továbbképző részlegébe szállítják. Úgy hiszem, lehet innen, az Országgyűlés falai közül hatásosan riogatni a pedagógusokat, de nem lenne szabad.
A törvényjavaslat - újabb idézet - 20-25 évvel veti vissza időben az irányítási rendszert, valójában reinkarnációja egy rossz állami, közoktatás-irányítási rendszernek - állítják. Nos, ezen irányítási rendszer eredetét keresve, az MSZP képviselőjétől eltérően én nem 20-25 évre tekintek vissza, hanem Eötvös József 1868-as XXXVIII. törvényére a népiskolai közoktatás tárgyában, az abban megjelenő tankerületekre és tanfelügyeleti rendszerre, a Trefort Ágoston által beterjesztett törvényre és a Hóman Bálint nevéhez fűződő 1935-ös VI. törvénycikkre a közoktatásügyi igazgatásról. Ezek szellemében kell a XX. század végének feltételei között egy korszerű irányítási rendszert létrehozni és működtetni.
A törvény az iskolaszerkezet tekintetében megerősíteni szándékozik a nyolcosztályos általános iskolát és a négyosztályos gimnáziumot. Milyen feltétellel és miért tartjuk ezt helyesnek? A hat- és nyolcosztályos iskolák, gimnáziumok ne sorvadjanak el, ne váljanak megtűrt intézménnyé. A megerősítés azt jelentse, hogy a 8+4-es rendszer váljon a közoktatás alaptípusává. S hogy miért, ehhez néhány indokot részletesen hadd mondjak el, méghozzá Budapest főváros közoktatás-fejlesztési tervéből, amelyet az MSZP-SZDSZ-vezetésű fővárosi közgyűlés szinte teljes konszenzussal fogadott el 1997-ben.
Ez a dokumentum megállapítja: a kerületi önkormányzatok döntő többségével egyetértésben a nyolcosztályos általános iskolák fenntartását és erősítését javasoljuk. Elsőrendű fontosságú a szerkezetátalakítás helyett - írják az előző oktatási rendszer szerkezetére gondolva - a tartalmi munka színvonalának emelése, továbbfejlesztése. Az elemzés megállapítja, hogy az előző évek legnagyobb hatású iskolaszerkezeti változása volt a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok gyors ütemű elterjedése. Ennek lehetőségét az 1985-ös törvény teremtette meg, és nem is a legjobb gimnáziumok köréből indult el, hanem tulajdonképpen a cél az volt, hogy a demográfiai okok miatt egyre kisebb létszámú gimnáziumba kerülő tanulók közül minél több jó képességű tanulót "le tudjanak halászni", és később így kényszerültek az igen színvonalas gimnáziumok is egyre inkább hat és nyolc évfolyamos osztályok indítására.
Meg kell állapítani - írja ez a dokumentum -, hogy ha a jelenlegi keretek között folytatódna tovább a hat- és nyolcosztályos rendszerre való áttérés, az néhány éven belül súlyos társadalmi következményekhez vezetne. Szűkül a jó színvonalú gimnáziumok felvevő kapacitása, ebből következően a szükségessé váló szelekciós eljárásoknak a tanulók egyre fiatalabb korukban lesznek kitéve, olyan életszakaszban, amikor a nagy többség valóságos adottságai még nem ismerhetők föl. Az aktuális teljesítményben meghatározó szerepet ugyanis ekkor még a családi környezet és a nagyon gyakran egyenetlen belső fejlődési ütem játszik, így a tehetséges, de lassabban érő, illetve előnytelenebb kulturális környezetben nevelkedő gyerekek kiszorulnak a felsőoktatásra felkészítő gimnáziumok rendszeréből. Nem valódi adottságok révén kerülnek be a jobb gimnáziumba a tanulók, hanem azért, mert éppen 9 vagy 11 éves korukban viszonylag gyorsabb fejlődési ütemük vagy/és családi környezetük miatt a többieknél valamivel jobb teljesítményt nyújtottak.
(11.50)
A korai szelekciónak ez a módja nemcsak emberileg igazságtalan, és ezért társadalmi feszültségeket gerjesztő, hanem az ország számára is rendkívül károsak a következményei. Nemzeti értékek elvesztésével, a társadalmi csoportok közötti kulturális különbségek felerősítésével, a társadalmi szegregáció fokozódásával jár.
Mindezt tehát a főváros közoktatás-fejlesztési koncepciójából idéztem, alátámasztva annak szükségességét, hogy a 8+4 osztályos rendszer megerősítése miért indokolt. Ugyanakkor természetesen tudomásul kell venni, hogy a magyar oktatásügyben, a magyar oktatási rendszerben igenis létrejöttek azok az értéket jelentő, színvonalas hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, amelyeket megtartani szükséges.
Ugyanakkor fölmerül a kérdés, vajon a négyosztályos gimnáziumok megerősítésének az-e a megfelelő eszköze, hogy kötelezzük őket például adott esetben egy négyosztályos indítására is egy más pedagógiai programmal? Miért nem önkormányzati, iskolafenntartói szinten kell ezeket az igényeket kielégíteni, ahogy ezt Lezsák Sándor előttem szintén említette.
Számos kérdést önmagában, a törvény alapján nem lehet megítélni, például a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást. Igen, helyesnek tartjuk e kérdés kiemelt kezelését - de hogyan valósul meg? Az első négy osztályban ezek a tanulók az úgynevezett egyéni továbbhaladás szerint teljesítik az iskolai évfolyamok követelményeit, vagy akár valamennyi tárgyból nem kell a tanulót évismétlésre kötelezni, ha kevesebbet tud, mint az osztálytársai, mivel csak a negyedik évfolyam végére kell az előírt követelményeket elsajátítani.
Vajon végiggondolták-e ezt, hogy hogyan valósul meg egy tanuló- avagy szülői közösségben mindez? A többet tudó évet ismétel, a nem teljesítő továbbjut? Egyetértünk azzal, hogy a felzárkóztatás érdekében minden segítséget meg kell adni, de a követelményeket teljesíteni kell. Az egyéni továbbhaladás engedélyezése nevelési tanácsadó szakértő véleménye alapján történne, de a törvényjavaslat szerint e szakértői vélemény azt is meghatározná, hogy melyik évfolyam utolsó tanítási napjáig kell utolérnie a többieket. Míg az természetesen elfogadható, hogy egy adott helyzetben egy adott képességet, készséget és állapotot a szakértői vélemény minősít, és ennek alapján tenné lehetővé az egyéni továbbhaladást, de azt, hogy azt követően ne a pedagógus tudja a teljesítménye alapján megállapítani, hogy milyen mértékben éri utol a többieket, hanem a kezdet kezdetén - ahogy a javaslatban szerepel - megállapítja a nevelési szakértő, tanácsadó, hogy mikor kell utolérni a többieket, ezt meglehetősen kétségesnek tartom.
Általános iskolában felvételi vizsga nem szervezhető - áll a törvényjavaslatban, amivel teljesen egyetértünk. Itt fölmerül az a kérdés, hogyan valósul ez meg azokban a tizenkét osztályos általános iskolákban és gimnáziumokban, ahol jelenleg, szerintem nagyon helytelen módon, a negyedik osztályt elvégzett tanulónak felvételit szerveznek, tehát ugyanabban az iskolában csak egy felvételivel léphet a saját ötödik osztályába. Rendkívül ellentmondásosnak tartom, ha egy adott iskolában valaki a negyedik osztályt teljesítette, ugyanaz az iskola azt mondja, hogy ötödik osztályba nem léphet. Sőt, arra is van példa, hogy párhuzamosan van két ötödik osztály; olyan ötödik osztály, amely kifut tizenkét évfolyamig - tehát gimnázium -, és mellette egy másik ötödik osztály, amely csak a nyolcadik általánosig tart. Azt hiszem, hogy eme ellenmondás megoldására is ki kell majd térni.
Az alapműveltségi vizsga szerepe kétségessé válik. A szakiskola 12. évfolyamának befejezéséhez szükséges, egyébként jelenleg a közoktatás 10. évfolyama nem határa oktatási ciklusnak. A nyolcadik osztály végén alapfokú végzettséget igazoló dokumentumot kap a nyolc osztályt elvégzett újra, így teljesen kétségessé válik az alapműveltségi vizsga szerepe.
Nem e törvény területéhez tartozik, mégis föl kell vetni a kétszintű érettségi kérdését, hiszen ha a NAT tartalmi szabályozása kiterjed a 11-12. évfolyamra, és ezt most már nem az érettségi követelménye szabályozza, akkor a kétszintű érettségi fenntartása számunkra kétséges. Attól, hogy a magasabb szint automatikusan belépést jelentsen felsőoktatási intézményekbe, úgy érzem, még távol vagyunk, sőt, éppen egy megfelelően sztenderdizált érettségi esetén a szintezés, ami abban nyilvánul meg, hogy az érettségi eredménye ötös, négyes, hármas és így tovább, sokkal inkább lehetővé tenné adott felsőoktatási intézményeknek, hogy ezen ötfokozatú értékelés alapján döntsék el, hogy elfogadják-e a felsőoktatásba való belépésnek az adott érettségit.
Miért emelkednek az óraszámok, a tanulók kötelező terhelése adott évfolyamokon két és fél órával a kötelező órák között, illetve az ehhez kapcsolódó további nem kötelező órákkal? Vajon csak ezen az áron lehet többletfinanszírozást biztosítani a közoktatásban? Meglehetősen nagy ár, hiszen eddig minden kormányzat azt mondta, hogy a tanulók óraszámterhelését nem növelni, hanem csökkenteni akarja. Egyébként a többletfinanszírozásra természetesen szükség van, mert mi beszélünk itt dokumentumokról, tantervekről, de az oktatás embertől emberig terjed, és ha nincsenek hivatásuknak megfelelő teljesítményt nyújtó és ehhez a társadalom erkölcsi és anyagi elismerését is megkapó tanítók-tanárok, akkor mindez írott dokumentum marad, amiről most beszélünk.
Az említett kérdések megnyugtató tisztázását várva, néhány kérdésben a módosítást szükségesnek tartva, a Magyar Igazság és Élet Pártja egyetért a törvényjavaslatban meghatározott és az általa megvalósítható célokkal, s a törvényjavaslat elfogadását támogatja.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
