DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány héttel ezelőtt Pokorni Zoltán miniszter úr egy napilapnak adott nyilatkozatában a következőket mondta: véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a politika a közoktatást Déva várának tekintse. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy új kormány földig rombolja mindazt, amit a korábbi kormány fölépített, és újrakezdje az építmény alapozását.
Én a magam részéről mélységesen egyetértek ezzel a követelménnyel. Vélhetőleg ennek is szerepe volt abban, hogy az elmúlt tíz évben egy minimális konszenzus mentén a szakma és a politika szereplői igyekeztek közös hangot találni a közoktatás jövőjét illetően. 1989 óta a közoktatás működésének legfontosabb alapelveiben mind a politika, mind a szakma szereplői egyetértettek. Az egységes állami iskolarendszert fel kívánták váltani a tanszabadságra épülő önkormányzati iskolarendszerrel. Elfogadták, hogy az állam a közoktatás egészéért felelős, a minisztérium pedig a rendszer működési feltételeinek megteremtését biztosítja.
Az új kormány - látva a közoktatási törvény tervezett módosítását - ezzel homlokegyenest ellentétes pályára kívánja állítani a közoktatás rendszerét. (Dr. Pálinkás József: Ezt hogy érted?) Maga Pokorni Zoltán miniszter úr sérti meg az általa felállított követelményt. Ő sérti meg, mert szakít a korábbi időszak konszenzusával, és tartalmilag, szerkezetileg és az iskolairányítás rendszerét tekintve egészen más pályát szab az oktatás rendszerének. Visszatérve a kezdő hasonlathoz: maga Pokorni Zoltán falazza be a korábbi kormányzati ciklus legfontosabb oktatáspolitikai törekvéseit, ezzel azonban nem erősíti meg a falakat; igyekszem rámutatni majd: éppen gyengíti a rendszer egészének működését.
Négy kérdéssel szeretnék részletesebben foglalkozni hozzászólásomban a benyújtott tervezet kapcsán. Először a tartalmi szabályozás módosulásával, másodszor az iskolaszerkezet problémáival, harmadszor az oktatásirányítás gyökeres átalakításával, és végül negyedszer az oktatás finanszírozásának ellentmondásaival.
A tartalmi szabályozás tekintetében furcsa ellentmondás jellemzi a kormány nyilatkozatait és a benyújtott törvényjavaslatot. A fogalmak, a szlogenek szintjén meghagyja a nemzeti alaptantervet, a gyakorlatban azonban teljességgel kiiktatja azt a rendszerből. Furcsa ellentmondás volt Pánczél Károly képviselő úr felszólalásában is. Egyszer azt mondta, hogy a NAT nem töltötte be a hozzá fűzött reményeket, ezért alkalmatlan arra, hogy szabályozza a közoktatás rendszerét. Aztán hozzászólásának egy másik részében - cáfolva az ellenzék aggályait - azt mondta, megmarad a NAT, továbbra is vezérli majd az oktatás rendszerét. El kellene dönteni ezt a viszonyt.
Mi azonban úgy látjuk, itt a NAT kiiktatásáról van szó a rendszerből. Kiiktatásról van szó, mert a NAT két legfontosabb alappillérét semmisíti meg az új közoktatási törvény. Először is kiiktatja a keretszabályozás elemét a rendszerből, kiiktatja azt, hogy egy minimum követelményrendszer mentén határozzuk meg az oktatás egységes tartalmát a közoktatás egész rendszerében. Kiiktatja azt a keretszabályozást, amely nagyfokú szakmai autonómiát biztosít az iskoláknak, és amely a pedagógusoknak végre megadta, hogy értelmiségi létként éljék meg saját működésüket, ne közigazgatási végrehajtó szakalkalmazottként.
Amit az új törvény bevezetni kíván, a tantervutasítás rendszere, visszamenőleg feleslegessé minősíti mindazt, amin pedagógusok ezrei dolgoztak a helyi tantervek és a helyi pedagógiai programok kimunkálása során.
(10.20)
Visszahozza a javaslat a tantervutasítás rendszerét, amelynek révén immár az állam, a minisztérium szakmailag, központilag kívánja irányítani az oktatás tartalmát.
De kiiktatja a NAT másik lényeges alappillérét is ez a benyújtott tervezet. Kiiktatja azt az új pedagógiai ciklusrendszert, amely hat plusz négy plusz kettővel volt jellemezhető. Olyan rendszer volt ez, amely az eddigi nyolc év helyett tíz évig szerette volna az egységes és általános műveltségtartalmak átadását biztosítani. Olyan rendszer volt ez, amely az iskolai kezdő szakaszt négyről hat évre emelte, biztosítva ezzel azt is, hogy legalább az első hat évben meg lehessen őrizni a közoktatási intézmények belső integritását. Olyan rendszer volt ez, amely az alapozó szakaszban az elnyújtott időtartammal és a nyolc évről tíz évre emelt egységes általános műveltségtartalmak átadásával biztosíthatta volna a felzárkózás lehetőségét az egyre növekvő, komoly hátránnyal induló generációk számára.
Kiiktatja ezt a szabályozórendszert az új törvényjavaslat, és ahogy mondtam, helyette a tantervutasítás rendszerét állítja vissza. Gyakran hivatkozik arra a kormány, hogy maguk a pedagógusok kérik azt, hogy végre mondja már meg valaki, mit és hogyan kell tanítani az oktatási intézményekben. Lehet, hogy ez így van. Lehet, hogy sok pedagógusnak ez segítséget adott volna. De akkor joggal vetődik fel a kérdés: miért kell kötelező erővel bevezetni a kerettantervek rendszerét, miért nem olyan minta ez, amely választási lehetőséget kínál a pedagógusoknak? Miért nem abban a rendszerben gondolkodunk, hogy aki a NAT alapján kidolgozott helyi tantervek és helyi pedagógiai programok mentén kíván dolgozni, az tehesse meg ezt, aki viszont segítséget igényel, annak választási lehetőségként legyen ott a kerettanterv, amely valóban segítheti azokat a pedagógusokat, akik az önállóság elemeivel nem éltek, nem tudtak vagy nem akartak élni az elmúlt időszakban?
Súlyos ellentmondásokhoz vezet ez a bizonytalanság. Mert az egyik oldalon meghagyja ugyan a NAT tízéves kezdő szakaszát a törvénymódosítás, és azt mondja, hogy a tizedik évfolyam után lehet alapvizsgára jelentkezni; ugyanakkor azt is kimondja, hogy a nyolcadik évfolyam elvégzése után alapfokú iskolai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak a gyerekek. Jogos a kérdés: hol van akkor az első lezárt szakasza a magyar közoktatásnak? Mert ez egy furcsa, követhetetlen ellentmondás!
Súlyos ellentmondások fogják jellemezni majd 2001-től az iskolák működését, mert ebben az évben és a rákövetkező egy-két évben egyszerre három tanterv alapján fognak dolgozni a pedagógusok az iskolákban. Egyrészt egyes évfolyamokon elindulnak a kerettantervek, a tantervutasítás rendszere, más évfolyamokon folyik a NAT fölmenő rendszerben történő bevezetése, és a fölsőbb évfolyamokon a NAT előtti tantervek alapján fognak dolgozni a pedagógusok. Ez sokkal bonyolultabb, ellentmondásosabb helyzetek sorozatához fog vezetni, mint a NAT egyidejű bevezetésének terve az első és a hetedik évfolyamon.
De nézzük másodikként az iskolaszerkezet problémáit! Az iskolaszerkezet stabilitására és átjárhatóságára vonatkozó jól csengő ígéretek ellenére a javaslat semmit nem tesz az iskolarendszer kettészakadása ellen. Hiába deklarálja folyamatosan a nyolc plusz négyes iskolaszerkezet stabilizálását, mivel nem rendel mellé egy komplex, esélyegyenlőtlenség-mérséklő csomagot, s ugyanakkor legalizálja az eltérő iskolaszerkezeti formákat, óhatatlanul fölerősíti az elit- és tömegoktatás kettészakadásának tendenciáját.
Az esélyek társadalmi és területi kiegyenlítését a központi szabályozással véli megvalósíthatónak, ahelyett, hogy a megoldást azokban a regionális vagy természetes vonzáskörzeti iskolaszerveződésekben keresné, amelyek az intézmények szoros együttműködésére épülve a különböző iskolatípusoknak, szerkezeti formáknak, tehetséggondozó és felzárkóztató alrendszereknek egyaránt teret adnak.
Nem lehet a jelenlegi helyzetben központilag szabályozni az iskolaszerkezetet. Mert egy ilyen központi utasítással vagy fölbontjuk a jelenleg még valóban domináns nyolc plusz négyes iskolaszerkezetet, vagy ellehetetlenítjük azokat a kísérleteket, amelyek '89 óta a nyolc plusz négyes iskolaszerkezet lefelé nivelláló hatását próbálták kiküszöbölni és kiiktatni a rendszerből.
'89-ben azért erősödtek meg a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, mert a nyolc plusz négyes szerkezet lefelé nivelláló hatását akarták valamilyen módon kezelni, utat biztosítva a tehetséges gyerekek fölkarolásának. Igaz, hogy aztán sok tekintetben torzult a rendszert, mert ezek a hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumok nem igazán, nem minden tekintetben a tehetséges gyerekek útját egyengették, hanem nagyon sok vonatkozásban csak a fölső jövedelmi helyzetű rétegek tehetséges gyermekei számára biztosították az előmenetelt.
Azt gondolom - és ez mindvégig a Szocialista Párt egyértelmű álláspontja volt -, hogy a probléma megoldása a regionális és természetes vonzáskörzeti szinten kezelt iskolaszerveződésekben keresendő. Itt valóban lehetőség van arra, hogy területileg is hozzáférhessenek a tehetséges gyerekek azokhoz az iskolaszerkezeti, iskolaszerveződési formákhoz, amelyek az előmenetel útját biztosítják számukra.
A harmadik kérdés, amivel foglalkozni kell, az oktatásirányítás rendszerének problémája. Ezen a ponton szakít igazán gyökeresen az új tervezet mindazzal, ami az oktatásban az elmúlt tíz évben történt. Kialakult koncepció vezérelte az oktatásirányítás átalakulását az elmúlt években. Ennek a lényege az volt, hogy az állam csak a keretfeltételeket biztosítja az oktatás számára, a szakmai, tárgyi finanszírozási feltételekről gondoskodik. A szakmai, gyakorlati irányítás kérdésköre erre hivatott szakmai testületek kezébe kerüljön, olyan testületek kezébe, mint az Országos Köznevelési Tanács vagy például az Országos Közoktatás-politikai Tanács.
(Az elnöki széket
dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ezzel együtt az akkori tervek arról szóltak, hogy az irányítás alsóbb szintjein is erősíteni kell az autonómiát és a szakmai jogosítványokat. Erősíteni kell az önkormányzatok lehetőségeit, amelyek iskolafenntartóként működnek, de ezzel együtt nagyobb fokú autonómiát, szabadságot kell biztosítani maguknak az oktatási intézményeknek, a pedagógusoknak és az oktatás egyéb szereplőinek, a szülőknek és a gyerekeknek is.
Itt most gyökeres fordulatot irányoz elő ez a törvényjavaslat, mert visszaveszi a kiterjedt állami szakmai irányítás jogosítványait az erre hivatott szakmai testületektől. Kiüríti az Országos Köznevelési Tanács jogosítványait mind a tartalmi szabályozás, mind a tankönyvvé nyilvánítás, mind a pedagógus-továbbképzés akkreditációja területén. Ezeket a jogosítványokat mind visszaveszi a miniszter, visszaveszi a minisztérium. De ez a javaslat csökkenti az autonómiáját az önkormányzatoknak, az iskoláknak, a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyerekeknek is. Mert a tanterv-utasításos rendszer visszahozásával ezek a szereplők immár nem részesei a tartalmi működés kidolgozásának, hanem alávetettjei, kiszolgálói lesznek.
Természetesen a Magyar Szocialista Párt egyetért az állami felelősségvállalás erősítésével. Egyetért a minőségbiztosítás elveivel is. De ha az állami felelősségvállalás és a kontroll lehetőségét mi megvalósíthatóbbnak tartjuk a megyei pedagógiai intézetek hálózatával, ahol nagyon jól működő szaktanácsadói rendszer építhető ki, joggal vetődik fel a kérdés: miért nem használjuk ki az ebben a hálózatban rejlő lehetőségeket, miért akarunk több milliárdért ismét egy intézményhálózatot létrehozni, amelyben ráadásul összekeverednek a hatósági, a felügyeleti és a szakmai szolgáltató jogosítványok?
(10.30)
Egyetértünk a minőségbiztosítással is, de akkor joggal vetődik fel a kérdés: miért szüntette meg a kormány egyik első intézkedésével a pedagógusok számára biztosított minőségi bérpótlékot, amely a legszínvonalasabb munkát végző pedagógusoknak nagyon komoly elismerési lehetőséget biztosított? Nyilvánvaló, hogy ezek csak szlogenek, szlogenek az állami felelősségvállalásra és a minőségbiztosításra vonatkozó deklarációk, mert emögött valójában a központosított, egységes állami irányítás és ellenőrzés totális kiépítésének szándéka húzódik meg.
Végül negyedik elemként a finanszírozásról néhány szót. Nagyon sok ponton többletfeladatokat ír elő az új törvénymódosítási tervezet. E többletfeladatok jelentős részét támogatandónak tartjuk, mert mi is fontosnak tartjuk azt, hogy a második szakképzés megszerzése ingyenes legyen 23 éves korig, fontosnak tartjuk a szabadidő-szervező pedagógiai asszisztensek beállítását, fontosnak tartjuk a felzárkóztató évfolyamok indításának lehetőségét mind a kezdő szakaszban, mind a szakiskolai rendszerben.
Itt azonban komoly aggályok vannak a finanszírozás vetületét illetően, mert nem látjuk biztosítottnak azt, hogy a központi költségvetés adni fogja az ehhez szükséges többletköltségeket. A kormány beismerése szerint is ez a törvénymódosítás mintegy 57 milliárdos többletköltséget igényel. Természetesen a törvényjavaslat egyfajta garantáltabb finanszírozást biztosít az oktatás számára akkor, amikor 80 százalékról 90 százalékra emeli a két évvel korábbi összközoktatási kiadásokhoz viszonyított minimális finanszírozási színvonalat a költségvetésben. Ez azonban 2000-re mintegy 30-31 milliárdos többletköltséget jelenít csak meg. Hol van a többi? Ki fogja biztosítani az ország jelenlegi gazdasági helyzetében az ezen felüli többletköltségeket? Tartunk attól, hogy ismét az a gyakorlat erősödik majd meg, hogy a többletköltségek jelentős részét az önkormányzatokra hárítja a kormány, és ezzel végképp be fog tetőződni a ma ismét felerősödött iskolabezárási, iskolaátszervezési és létszám-leépítési hullám.
Tisztelt Parlament! Tisztelt Ház! A közoktatási törvény tervezett módosítása pregnáns példája annak a gyakorlatnak, amit a kormány megalakulása óta folytat: mást beszél, mint amit valójában cselekedni akar. Természetesen nem azért beszél mást, mert nem tudja felmérni lépései következményeit, azaz nem tudja, mit cselekszik - azért beszél mást, mert pontosan tudja, mit akar tenni, de ezt nem hajlandó beismerni sem a szakmai, sem a társadalmi, sem a politikai nyilvánosság előtt.
Ezzel a furcsa ellentmondással találkoztunk már az elmúlt hónapokban, mert ez az ellentmondás volt a pedagógusbér-emelés ügyében is megfigyelhető. Az egyik oldalon hangzatos ígéretek, itt, a parlamentben a kormányzat oldaláról, a másik oldalon, a gyakorlati megvalósulás során súlyos csalódás a pedagógustársadalomban.
De ez az ellentmondás jellemzi a minőségbiztosítás kérdését is. A miniszter úr expozéjában azt mondta, hogy a csökkenő gyereklétszám most felhasználható arra, hogy az oktatás minőségét javítsuk. Ugyanakkor mit tapasztalunk a gyakorlatban? Ismét felerősödött az iskolaátszervezés, intézmény-összevonás, a pedagóguslétszám-leépítés, mert a kormány nem biztosította az önkormányzatoknak az ehhez szükséges forrásokat.
Azt gondolom, mindez világosan mutatja: kissé felelőtlen játékot játszik a politikai hatalom. Mindez azt mondatja velünk, nem jó ez a törvényjavaslat. Javasoltuk már a házbizottságban is, és most is javasoljuk, vonja vissza a kormány ezt a törvényjavaslatot, és térjen vissza a szakmai és politikai konszenzuskereséshez, térjen vissza a hatpárti egyeztetéshez, térjen vissza a szakmai érdek-képviseleti szervekkel folytatott egyeztetéshez.
Valóban új pályára kívánja lökni az oktatás egész rendszerét ez a törvényjavaslat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem lehet ezt a felelőtlen politikai játékot játszani sem a pedagógusokkal, sem a szülőkkel (Az elnök ismét csenget.), sem a gyerekekkel! Éppen ezért elfogadhatatlan számunkra ez a javaslat.
