DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A közoktatási törvény tervezett módosítása nem más, mint egy konzervatív fordulat a magyar oktatás megkezdett reformjában, az oktatási reform felszámolása, és egy centralizáló, központosító modell bevezetésének kísérlete. Ez a modell nem új, hiszen emlékeinkben felidéződik a hetvenes évek magyar közoktatási rendszere, amelyhez a most javasolt szervezeti, intézményi változások rendkívüli mértékben hasonlítanak. A közoktatási törvény módosításának ez a változata nem tud valóságos, működő válaszokat adni az oktatás egészével szemben megjelenő új kihívásoka, azokra, amelyeket az ezredforduló állít elénk, azokra, amelyeket egy tudásalapú társadalom vagy más néven információs társadalom követelményei jelentenek a magyar társadalom egésze számára.
Magyarországon jelenleg körülbelül egyszer-kétszer változtatnak az állampolgárok szakmát egy élet folyamán, ugyanakkor Nyugat-Európában ez az adat négy-hat, tehát életük folyamán négyszer-hatszor valami más tevékenységbe kezdenek, mint amiből korábban megéltek. Ez azt jelenti, hogy felértékelődik egy olyan oktatási rendszernek a szerepe, amely képes ezekre a változásokra, amely nem pusztán ismereteket ad, hanem a tanulás készségét tudják a diákok elsajátítani egy ilyen rendszerben, és egy olyan oktatási rendszer szerepe erősödik fel ezáltal, amely megtanítja a diákot gyerekkorában, hogy hogyan kell majd felnőttként is egy életen át tanulnia.
Egy ilyen reform az oktatási rendszertől megköveteli azt, hogy a tanulási készség alapos elsajátítása kerüljön a középpontba, maga az oktatási rendszer rugalmasan tudjon alkalmazkodni a folyamatosan változó környezethez, és ez egyben azt jelenti, hogy önreflexióra legyen képes ez az oktatási rendszer, magyarul folyamatos változásra, folyamatos reformra maga is.
Hét pontban szeretném összefoglalni önöknek, melyek azok a területek, amelyeken a '96-os törvénymódosítással megpróbáltunk válaszokat keresni, és ezekhez képest véleményem szerint hol jelent jelentős visszalépést a jelenlegi törvény módosítása.
Az első nagy dilemma, amivel szembe kell néznie az oktatási rendszernek, hogy az átadandó ismeretek köre hihetetlen mértékben bővül, ugyanakkor a diákok terhelhetőségének van egy határa, ezért ennek igenis gátat kellett szabni, hiszen nem változtathattuk át a gyermekeket tanuló rabszolgákká, nem lehet elvenni tőlük a gyermekkort, ezért maximálni kellett a kötelező órák számát az iskolákban.
(11.00)
Az igazi kérdés ezek után az, hogy ki határozza meg azt, hogy a bővülő ismeretek köréből mi az, amit a gyermekeinknek oktatnak az iskolában. Mi úgy gondoltuk a nemzeti alaptanterv és a hozzá kapcsolódó helyi tantervek rendszerének a bevezetésével, hogy az iskola világának a helybéli szereplőit, pedagógusokat, szülőket, iskolafenntartókat és magukat a diákokat kell helyzetbe hozni ahhoz, hogy nekik is legyen beleszólásuk abba, hogy a gyerekek mit tanulnak az iskolában.
A nemzeti alapterv lényegében azt jelentette, hogy 30-40 százalékban az iskolai élet helyi szereplői határozzák meg, mi a tananyag az iskolákban, és a nemzeti alaptanterv saját maga országosan csak 60-70 százalékban játszik ilyen szabályozó szerepet.
A jelenlegi törvénymódosítás a kerettantervek bevezetésével ezt a szabadságot vonja vissza, a szülők, a pedagógusok, az iskolafenntartók szabadságát, és szűkíti le egy nevetségesen kicsi mozgástérre, 10-15 százalékra a kerettantervek révén.
A másik nagy dilemma az volt, hogy a hagyományos tantárgyi rendszerbe nem volt besuvasztható az újonnan átadandó ismeretek köre. (Pokorni Zoltán: Téved, képviselő úr!) Ezeknek az ismereteknek egy részét nem lehetett beletenni magába a tantárgyi rendszerbe. Ezért a NAT műveltségi területeket határoz meg, amiben nincs eldöntve eleve, hogy bizonyos tantárgyi modulokat, bizonyos ismereteket - mondjuk, családi háztartásgazdaság-tant, diákjogokat, állampolgári jogokat, mentálhigiénés ismereteket, lehetne sorolni ezeket - melyik tantárgyhoz kötve kötelezően kell oktatni. Ezt is rábíztuk a helyi tantervek rendszerén keresztül a helyi iskolai szereplőkre, hogy meghatározhassák. Azt hiszem, nincs eleve elrendelve, hogy bizonyos tantárgyakat kinek kell oktatni.
A tantárgyak rendszeréhez történő visszatérés, ennek a világnak az erősítése, a tantárgyi modell erősítése merevvé, rugalmatlanabbá teszi a rendszert, nehezebben tud megfelelni annak a komplexitásigénynek, amelyet az új típusú ismeretek jelentenek; sőt, bizonyos értelemben annak a nevelési funkciónak is, amely más típusú ismereteket, más típusú készségek oktatását is kívánja az iskolában, mint az az eddigi rendszerben volt.
A harmadik nagy kérdés az analfabetizmus kérdése, a funkcionális analfabetizmus kérdése. Ez két részre osztható. Általánosan elfogadott nézet a pedagógusok körében, hogy az alapkészségtárgyak oktatásának ideje, az első négy osztály kevés arra, hogy megfelelően családias, mondatnám, személyes viszonyba kerülhessenek a diákok a betűk, a szavak világához. Az igazi hátrányokat az iskolában itt szenvedik el, szerzik be, ennek a négy évnek a során. Nem véletlen, hogy a nemzeti alaptanterv hat osztályra bővíti ezt az időszakot, és ezáltal harcol az ellen, hogy a funkcionális analfabéták magán az iskolarendszeren belül a hátrányaikat a későbbi évek folyamán is hordozzák magukkal.
Az új rendszer valójában nem 8+4-et jelent, hanem 4+4+4-et, azaz visszalépést jelent ezen a területen, a készségtárgyak oktatása is lerövidül, és újra négy osztályra korlátozódik; valójában a hátrányok kialakulásának a konzerválását, megerősítését jelenti.
De van egy másik aspektusa is ennek a kérdésnek. Nevezetesen az, hogy az írásbeliség egészen mást jelent a harmadik évezred küszöbén, mint jelentett, mondjuk, 20, 50 vagy 100 évvel ezelőtt. A rendszerbe belép a követelmények közé az elektronikus írásbeliség. Az elektronikus írásbeliség világában analfabétának számít az a diák, aki úgy hagyja el az általános iskola 8. osztályát, hogy nem tud szövegszerkesztőn dolgozni, nem tud az interneten információkhoz jutni, nem tud az e-mailen levelezni diáktársaival vagy bárkivel a világból. Ez egy újfajta viszonyt jelent a betűk világához. Ma már nem az számít analfabétának, aki nem tud elolvasni egy utcai táblát, hanem az, aki nem tud az elektronikus írásbeliség eszközeivel saját maga dolgozni.
Amikor az európai uniós csatlakozásról beszélünk, és arról beszélünk, azt nézzük meg, hogy Nyugat-Európában a polgárok, a diákok hány százaléka képes ezeken az eszközökön dolgozni, akkor látjuk azt, hogy ha nem azt akarjuk, hogy Magyarországon a munkaerő alacsony árú legyen, ha nem azt akarjuk, hogy másodrendű állampolgárként kerüljenek be egy nagyobb közösségbe, az európai uniós közösségbe, akkor ez az egyik súlyponti feladat. Ezért indítottuk el a Sulinet-programot. A Sulinet-program, az iskolák bekapcsolása az internetbe, számítógépekkel való ellátása, nem üveggyöngyprogram. És nem lett volna szabad az általános iskolák felé hibernálni, befagyasztani ezt a programot. Nem lett volna szabad ennek az ütemét csökkenteni, nem lett volna szabad az eredeti ütemet, ami körülbelül 1000-1200 általános iskola bekötésével számolt - hogy 2001-2002-re Magyarország összes általános iskolája rákerülhessen a rendszerre (Pokorni Zoltán: Hazugság!), és a diákok alanyi jogon részt vehessenek az internethálózaton keresztül információk megszerzésében -, feltehetően egy 200-300-as éves bekötési szintre csökkenteni.
Ha az esélyegyenlőség megteremtése szempontjából ki lehet emelni bizonyos technikákat, akkor ennek a technikának, ha nem is egyedüli, nem is kizárólagos, de mindenképpen kiemelt szerepe van abban, hogy a legkisebb községtől egészen a főváros elit iskoláiig hasonló információkhoz, hasonló tudáshoz juthassanak a diákok.
A negyedik nagy kérdés a nyitott pályák kérdése, hogy mikor kezdődik a specializálódás ebben a rendszerben. A nemzeti alaptanterv alapvető vonása az volt, hogy függetlenül az iskola típusától, 16 éves korig mindenkinek ugyanazt az ismeretanyagot nyújtotta - nem véletlenül. Ezzel szolgáltuk azt, hogy ne 14 éves korban kezdődjön az iskolákban a specializálódás, a pályaválasztás, hanem 16 éves kor után.
A jelenleg tervezett közoktatásitörvény-módosítással előírt 8+4-es rendszer valójában egy visszalépés ettől. Itt számháborút folytatunk, mikor kezdődik a specializálódás. A nemzeti alaptanterv az, ami egy garanciát adott arra, hogy 16 éves korig a nemzeti alaptanterv által előírt ismeretanyaghoz mindenki hozzáférhessen Magyarországon, attól függetlenül, milyen típusú iskolába jár.
Az ötödik nagy kérdés, amit korábban már a kerettanterv kapcsán érintettem, hogy az oktatási rendszer irányításával, az oktatás világában meghozott döntések kompetenciája hova tartozzon. Ez a törvénytervezet egyik legnagyobb visszalépése a hetvenes évek magyar valóságához, magyar világához. Egy centralizáló, központosító tervezet ez, amelyben a miniszternek és a kormányzatnak olyan jogosítványai vannak, amelyekkel valójában a hetvenes években lehetett rendelkezni egy miniszternek.
Nem irigylem a jelenlegi minisztertől ezeket a jogosítványokat, hiszen jómagam pont azon dolgoztam a '96-os törvénymódosítás során is, hogyan lehessen korlátozni a kormányzat döntési kompetenciáját bizonyos kérdésekben, hogyan lehessen helyzetbe hozni az iskolai élet szereplőit, hogyan lehessen helyzetbe hozni a pedagógusokat, hogy dönthessenek a szakmájukat érintő kérdésekről. És ha jól emlékszem - itt ülnek a teremben -, Pokorni Zoltán és Horn Gábor együtt harcoltak azért '93-ban, az akkori törvény meghozatalánál, hogy az Országos Köznevelési Tanácsnak, amely szakmai testület volt, egyetértési joga legyen gyakorlatilag az iskola világát befolyásoló szakmai kérdések egészében. Ezt akkor nem sikerült elérniük. '96-ban a közoktatási törvény módosításával sikerült elérni.
Most Pokorni Zoltánék alatt visszavonják ezt a jogot, ezt a testületet, az Országos Köznevelési Tanácsot, amelynek egyetértési joga volt a NAT elfogadásában, egyetértési joga volt a vizsgakövetelmények megállapításában, egyetértési joga volt a pedagógus-továbbképzési rendszer kialakításában, gyakorlatilag a szakmai kérdések mindegyikében. Ezt a testületet degradálták; csak véleményezési joga van ennek a testületnek. Természetesen az is fontos, de mindenki tudja, mi a különbség az egyetértési vagy vétójog és a véleményezési jog között. (Pokorni Zoltán: Tegye hozzá, hogy ezt a tanács egyetértésével tette.)
