KÁDAS MIHÁLY
KÁDAS MIHÁLY
KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjenek meg először egy zárójeles megjegyzést, amelyet elsősorban az ellenzéki képviselőtársaimnak címeznék... (Horn Gábor: Köszönjük szépen.) - igazán nincs mit. Tudniillik arra nem sok esélyt látok, hogy mostanában egyetértsünk lényeges kérdésekben, de azt gondoltam, arra esetleg van esély, hogy pontosan értsük, hogy a másik mit mond vagy mit gondol, vagy mit akar elmondani, de azt gondolom, pillanatnyilag ennek is viszonylag kicsi az esélye.
Egy törvényjavaslatot sokféle szempontból lehet értelmezni és vizsgálni, egyetlen szempontból szeretném megvizsgálni a mostani javaslatot, nevezetesen az esélyegyenlőség szempontjából. A közoktatás szó két dolgot jelent. Jelenti azt a határidőt, ameddig a tanulók az iskolarendszerben a középfok végére eljutnak. Van egy másik jelentése is véleményem szerint, ez pedig az, hogy a közoktatás a köz oktatása, azaz mindenki számára elérhető szolgáltatás, és mint ilyen, társadalmi össztulajdon.
Az esélyegyelőséget szintén megkérdőjelezték többen a képviselők közül, az ellenzék oldaláról. Ez mind a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjának, mind pedig a kormány programjának középponti eleme volt, erről szeretnék néhány szót szólni. Mindenki számára nyilvánvaló, azt hiszem, hogy a tökéletes esélyegyenlőség megteremtése az élet egyetlen területén sem lehetséges, ez még sokáig csak illúzió maradhat. Azt azonban nem lehet vitatni, hogy a mindenkori kormányzatnak kötelessége minden lehetséges eszközzel arra törekedni, hogy a meglevő esélykülönbségeket a minimálisra próbálja csökkenteni, különösen itt és most Magyarországon, ahol 1990 óta, a piacgazdaságra való áttérés óta a vagyoni különbségek ugrásszerű megnövekedésével szinte egyenes arányban csökkent annak a valós esélye, hogy minden magyar állampolgár hasonló minőségű oktatásban részesülhessen az iskolarendszer minden szintjén. Pedig ez minden magyar állampolgárnak alkotmány által védett joga.
Mielőtt a módosítási javaslatról, annak néhány pontjáról beszélnék közelebbről, érdemes tisztázni, hogy mitől jön létre az esélyegyenlőtlenség vagy a hátrányos helyzet. Véleményem szerint talán hat jelentős tényezőt érdemes ebből kiemelni; biztos több is van egyébként.
Az első: a családi háttér általában, azaz a család jövedelemtermelő képességének alacsony szintje; nem tud megfizetni a család a mai rendszerben szinte nélkülözhetetlennek tűnő oktatási pluszszolgáltatásokat, felvételi előkészítőket, felzárkóztató foglalkoztatásokat és így tovább. Még rosszabb a helyzet, ha elsősorban a szülők alacsony iskolázottsága miatt a családban megjelenik egyfajta igénytelenség, sőt, akár oktatás- és kultúraellenesség is.
A második ilyen tényező: az ilyen helyzetben levő családoknak általában gyenge az érdekérvényesítő képessége, az ilyen családok gyermekei az iskolákban és az iskolán kívül is védtelenebbek a tehetősebb rétegek gyermekeinél.
A harmadik: jelentős hátrányok fakadhatnak a lakóhelyek földrajzi elhelyezkedéséből, a településtípusból is. Az eldugott kistelepüléseken élő gyermekek bizonyos iskolákba - elsősorban középiskolára igaz ez - el sem juthatnak, vagy csak többletköltségek és nehézségek árán, utazási költségek, kollégiumi költségek és így tovább.
A negyedik - ez részben összefügg a településtípus problémájával -: jól tudjuk, hogy egyenetlen a pedagógus munkaerő minőségi eloszlása, erről Tóth András úr is beszélt korábban. A szakmailag jobbak, lelkiismeretesebben dolgozók nagyobb számban találhatók meg, mondjuk, a városi elitebb jellegű iskolákban, mint akár egy külvárosi, akár egy kistelepülési iskolában.
Az ötödik: mindezen lehetséges hátrányok halmozottan jelentkeznek azon tanulók esetében, akik etnikai kisebbséghez, főleg ha roma kisebbséghez tartoznak.
Végül hatodszor: a valamilyen szellemi és/vagy testi fogyatékosságban szenvedő gyerekeket érinti ez rendkívül hátrányosan.
Hogyan próbál tehát a tárgyalt módosító csomag segítséget nyújtani ahhoz, hogy a szerencsésebb és így esélyesebb, illetve a szerencsétlenebb és így esélytelenebb gyermekek közötti olló tovább ne nyíljék, sőt, ha lehet, e képzeletbeli olló szárai összébb záruljanak. Igen sok elemét kiemelhetném a módosítójavaslat-csomagnak, amely összefügg e célkitűzéssel, most csak tíz ilyen tényezőt szeretnék csokorba szedni.
Az első a finanszírozás kérdése. 80 százalékról 90 százalékra emelkedik az állami szerepvállalás a finanszírozásban, sőt, két területen, a kollégiumi ellátásban és a fogyatékosokat nevelő intézményekben ez száz százalékra emelkedik. Egy csökkenő, és várhatóan 5-6 százalék körül stabilizálható infláció mellett ez azt jelenti, hogy reálértéken általában 75-80, az említett két intézmény esetében pedig 85-90 százalék közötti lehet az állami szerepvállalás aránya, és ez óriási segítség az iskolafenntartók részére.
A második: meg kívánja erősíteni a módosító javaslat a 8+4-es, a magyar hagyományoknak és a társadalom igényeinek leginkább megfelelő iskolaszerkezetet. A nyolcvanas évek közepén kezdődött az iskolaszerkezet liberalizálódása és az alternativitás megerősödése, ugyanis napjainkra egy diszkriminatív jellegű, az elit jelleget hangsúlyozó szisztémát hozott létre, ma még talán elviselhető mennyiségben; ezek további szaporodása a mai társadalmi, gazdasági, szociális helyzetben nem kívánatos.
Ezzel együtt sem igaz az az ellenzéki oldalról gyakran elhangzó állítás, amely szerint a törvénymódosítással az állam meg akarja szüntetni a 6 és 8 osztályos és egyéb alternatív jellegű iskolákat. Nagyon ügyes, aki a módosításokból ezt képes kiolvasni. Mi több, még csak meg sem tudja akadályozni, nem is kívánja megakadályozni további intézmények létrehozását, csupán arról van szó, hogy sem pénzügyi, sem más eszközökkel nem kívánja támogatni ezt a folyamatot, több okból.
(20.40)
A korai szelekció, tudjuk, nagyobb hibaszázalékkal jár, még az ezen iskolába eljutó gyermekek mindegyike számára sem biztos, hogy hasznos ez a fajta korai szelekció. Hogyan juthat el egy kistelepülésről származó tízéves gyermek hat-, nyolcosztályos gimnáziumba, állami középiskolába főleg, ha a lakóhelyén nem működik ilyen? Bejárásra ebben a korban még alkalmatlan a gyerek általában, az állami fenntartású kollégiumok pedig ma szerintem nem felkészültek arra, hogy együtt neveljék a 10-18 éves korosztályt.
A második: sajnálom, hogy Horn Gábor képviselőtársam kiment a teremből, bizonyára tudna mondani néhány olyan fővárosi alternatív jellegű iskolát, középiskolát, ahol a szülők évente több százezer forinttal járulnak hozzá az oktatás költségeihez, sőt olyat is, ahol a férőhelyek egy részére már a felvételinél is licitálni kell, azt veszik fel ezekre a helyekre, aki többet fizet érte. Hogy hány magyar család gyermeke képes ezt megfizetni, ezt talán kár taglalni. Ez a típusú iskola tehát diszkriminatív jellegű. De hát istenem, ha bizonyos szülőknek erre van igénye, hát fizessenek! Csak az nem világos számunkra, és számomra sem, hogy miért kellene az ilyen típusú intézmények létrejöttét és működését állami eszközökkel szorgalmazni, illetve segíteni.
És végül a harmadik ilyen ok: a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak megadatik az első válogatás lehetősége, méghozzá nagy gyermeklétszámból. Mindenki tudja azonban, hogy az ide bekerülő gyerekek nagy részét a szülők a felvételi előtt esetleg évekig több tárgyból is különféle előkészítőkre járatják, vagy magántanárokhoz íratják be. Minden szülő megteheti ezt? Nyilvánvalóan nem. Tehát ez a típus is egy picikét diszkriminatív jellegű.
A harmadik jelentős törvénycsomagbeli módosítás: esélyegyenlőséget növelő tényező az iskolakötelezettség 18 évre történő kiterjesztése, illetve 20. életévig lehetséges meghosszabbítása. Valamilyen mértékben bizonyosan hozzá fog járulni a lemorzsolódásnak a csökkenéshez.
A negyedik: a hátrányos helyzet negatívumainak mérséklésében kulcsszerepet töltenek be a kollégiumok. A törvénymódosítás több paragrafusa is erősíteni kívánja a kollégium szerepét a felzárkóztatásban és a tehetséggondozásban. Ez megjelenik a kiemeltebb finanszírozásban abban is, hogy a kollégium egyáltalán a korábbinál jóval nagyobb súllyal szerepel a módosító javaslatban, és végül abban is, hogy tételesen megfogalmazza, a kollégium oktatómunkát is végez.
Az ötödik: a kerettantervek egyik fontos szerepe, hogy nagyobb százalékban, 60-ról körülbelül 80-ra emeli, és ennyiben határozza meg a kötelezően elsajátítandó közös ismeretanyagot. Ugyanazon korosztály tagjai tehát megközelítően azonos körű ismeretekre tesznek majd szert. Ez is inkább a hátrányos helyzetből indulókat segíti, s egyben összefügg azzal a kérdéssel is, hogy talán jobb lesz az átjárhatóság ebben az esetben, mint a korábbi 60 százalékos közös anyag esetében.
A tervezet 15. §-a (8) bekezdésében a 16. életévükig az általános iskolát be nem fejezők számára egy egy-két éves felzárkóztató programot biztosít, s a tanuló ezután kezdheti meg a szakiskolai képzést. Ehhez kapcsolódik az a módosítás, mely szerint a felzárkóztató foglalkozásban részt vevő tanuló két tanulónak számít, tehát ez finanszírozási szempontból is egy újabb ráfordítás.
A hetedik fontos elem a második szakma megszerzésének ingyenessé tétele, ahogy az előző pontban felsoroltak is már, javítja az életesélyeket, a munkavállalás sanszait.
A nyolcadik: számos módosítás célozza meg a nemzeti etnikai kisebbségek oktatásának, pontosabban ennek feltételeinek a javítását, különös tekintettel, hisz ez a probléma itt a legégetőbb, a roma kisebbség iskoláztatására vonatkozóan. Hogy csak egyet említsek, a 29. §-ban foglaltak szerint 10 százalékkal emelkedik a nemzeti etnikai kisebbségi iskolában a kötelező tanórai foglalkozások száma.
A kilencedik: ugyancsak számos paragrafus célozza meg a fogyatékosok oktatási, nevelési feltételeinek a javítását. Szintén csak egy példa erre: a törvényhozói szándék a fogyatékosokkal foglalkozó gyógypedagógiai asszisztensek számát emelni kívánja.
S végül a tizedik: a minőségbiztosítási rendszer kérdése. Ennek életbe léptetése, amennyiben ez jól fog működni, föltétlenül, ha garanciát nem is ad rá, de legalábbis abba az irányba fog mutatni, hogy minden iskolában nagyjából hasonló minőségűvé váljék az oktatás, függetlenül az iskola fenntartójától, földrajzi elhelyezkedésétől vagy a település típusától és egyéb más változó tényezőktől.
Tisztelt Képviselőtársaim! Még számos elemet lehetne említeni a módosító javaslatok közül, amelyek mind az esélyegyenlőtlenségek csökkentését, a hátrányos helyzet kompenzálását célozzák. Aki így akarja olvasni a törvénytervezetet, az meg is találja ezeket a csomópontokat.
Mindez 50 milliárdos többletköltséget jelent a költségvetés számára a következő évben. Jelzi ez azt, hogy számunkra legalább olyan fontosak a leszakadásra ítélt rétegek, mint az elit iskolákba törekvő és bőven kisebbségben lévő elit rétegek. Reméljük, az ellenzék számára is fontosak ezek a leszakadás által fenyegetett rétegek. És azért volt számomra furcsa Jánosi Györgynek korábban az első napirendi ponthoz kapcsolódó megjegyzése, mely szerint a kormánynak, a mostani kormányzatnak úgy tűnik, hogy a hosszú távú, tehát a két-három éves program szerint kikerül a látóköréből az iskolarendszer, az oktatás kérdése a középponti helyről. Ez, úgy gondolom, nem így van.
A végére hagytam néhány kétpercest összesűrítve. Az ellenzéki képviselők többször utaltak rá, hogy a törvényjavaslatot a kormány egyeztetés mellőzésével nyújtotta be. Nos, a Fidesz-frakció két-két alkalommal egyeztetett a két legnagyobb pedagógus-szakszervezettel, a PSZ-szel és a PDSZ-szel, erről és a tervezetre vonatkozó pozitív véleményükről önök talán kérdezzék meg ezeket a szakszervezeteket, hisz más alkalmakkor, más témákban nagyon szívesen hivatkoznak rájuk.
Horn Gábor úr néhány megjegyzésére szeretnék még reagálni. Ő ugye konzervatív vagy liberális, vagy demokratikus, vagy milyen... - diktatórikus. Ő azt mondta, ha jól értettem, hogy a nyugati konzervatív politikai rendszerek liberális és demokratikus oktatáspolitikát folytatnak, szemben a liberális Fidesz-Magyar Polgári Párt konzervatív oktatáspolitikájával. Nos, én beszéltem nagyon sok nyugati pedagógussal, közöttük amerikai, svájci pedagógusokkal is, lehet, hogy önök másokkal beszélnek, akik elmondták, hogy amennyire ismerik a magyar oktatási rendszert, azt mondták, hogy jobbnak tartják a sajátjuknál, és olyan értékről van szó, amit meg kellene őrizni mindenképpen az egyébként valóban szegény Magyarországnak És ők azt mondták erről el, hogy ott olyan jól sikerült - idézőjelben mondva - "a decentralizáció és a liberalizáció", hogy már kézzel-lábbal visszakoznának ebből, sok minden miatt, most nem akarom ezt taglalni, a gyerekek neveltségi szintje, tudásszintje miatt, csak már ezt nehéz megtenni.
Ugyanehhez kapcsolódik, hogy nem az a kérdés, hogy az oktatásirányítás liberális vagy konzervatív, hanem az, hogy maga az iskola milyen. Nos, maga az iskola véleményem szerint, ilyen a természete, konzervatív. Az egyik legkonzervatívabb szférája a magyar társadalomnak, és általában minden társadalomnak, hiszen a tudatról tudjuk, hogy az a legnehezebben változó tényező, s az iskola éppen ennek a tudatnak a formálásával foglalkozik.
Talán még egy érdekesség: egy nemzeti tudásszintmérés eredménye után, ahol az amerikai gyerekek rendkívül rosszul szerepeltek, és ha jól emlékszem, 1996-ban történt ez, Clinton elnök egyenesen azt mondta, hogy Amerikában az oktatást, a közoktatást nemzeti stratégiai ágazatnak kell tekinteni, és vissza kell térni a központi tantervirányításhoz. Nem történt meg egyébként, de ez elhangzott; és azért azt hiszem, Amerika elég liberális állam.
A minőségi bérpótlékról: miért szűnt meg, vagy jó volt, hogy megszűnt? Egy iskolában általában a pedagógusok 30 százalékának volt lehetősége megadni ezt a bérpótlékot, és én azt gondolom, hogy ha egy intézményben az összes pedagógusból csak 30 százalék minőségi munkát végző pedagógus van, akkor annak az iskolának régen rossz.
Tóth András úrnak az aggodalmaival messzemenően egyetértek, tudniillik azzal, hogy kik lesznek majd tanárok a mai iskolarendszerben, és a jövőben még inkább, hiszen a jövedelmi viszonyok erre egyáltalán nem biztatják a majdani egyetemistákat, később pedig dolgozókat. A 110 ezer forint, nem tudom: bruttó, vagy nettó értette-e? (Tóth András: Nettó.) Nettó értette, én is úgy értettem, egyetértek vele. De azért azt meg kell jegyeznem, hogy sem 1998-ban, amikor a bizonyos levél született meg, sem pedig 1994-től '98-ig nem a Fidesz-Magyar Polgári Párt és nem a polgári koalíció volt kormányon, és '94 és '98 óta tudjuk, hogy ebben a négy évben folyamatosan csökkent a pedagógusok reálbére.
Köszönöm a figyelmüket.
