SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előbb elhangzott nagyívű felszólalásban Sági József képviselőtársam az egész pedagógustársadalomra hivatkozott, amikor a mostani törvénymódosítást indokolta. Arra hivatkozott, hogy a pedagógustársadalom en bloc elutasította a NAT-ot.
(18.10)
Arra hivatkozott, hogy egy emberként kiáltanak: "gyere már, te kerettanterv!", "jöjj, te minőségbiztosítás!" és efféléket. Azok közé tartozom - tehát mondhatok egy olyan pedagógust, magam is az vagyok -, aki nem utasította el a NAT-ot. De magam is azt gondolom, hogy a nemzeti alaptanterv megérett a törvény által előírt hároméves felülvizsgálatra, amit ez a törvényjavaslat most egész más formában akar megtenni.
Abban egyetértek Sági képviselőtársammal, hogy a magyar iskolának végre nagy-nagy nyugalomra volna szüksége. De ellenben vele úgy gondolom, hogy ezt a nyugalmat nem a mostani törvénymódosítás fogja megadni, hanem azt a nyugalmat kellett volna végre akceptálni, amelyet a jól végzett munka gyümölcse után a pedagógustársadalom azon része érzett, amely a magyar iskolában az elmúlt 3-4 évben nagyon komoly, elméletileg is akceptálható munkát végzett.
Úgy érzem, azon pedagógustársaim véleményét mondom el - nem az egész pedagógustársadalomét, mert erre nem vagyok hivatott -, akikkel együtt elmondhatjuk, hogy az elmúlt négy év pedagógus-pályafutásom alatt az a négy év volt, amikor igazi értelmiségnek tekintettek bennünket, szemben a mostani törvénymódosítással, amely újra visszatér egy olyan modellhez, amelyet a magyar pedagógia már egyszer meghaladott.
Ennek előrebocsátásával hadd idézzek a miniszter úr rövid, röpke másfél órás, de magvas expozéjából, azt mondta, hogy az a feladat, hogy a legkevesebb ponton, de a valóban szükséges módosítási pontokon javasoljon módosítást. "Az a feladat, hogy azokat a vitákat, amelyek az elmúlt tíz évben a magyar közoktatási rendszerben folytak, megkíséreljük egy megállapodással, egy megállapodásos politika mentén lezárni. Ezek a viták 1990-ben nagyon szélesek voltak. Nagyon nagy indulatokat váltottak ki, és szinte valamennyi kérdésre kiterjedtek. A kérdések száma csökken, reményeim szerint az indulatok is, és látok arra esélyt - mondta a miniszter úr -, hogy '99-ben kompromisszumot kössünk a közoktatás szabályozását illetően. Az általunk javasolt megoldások ilyenek."
Szeretném elmondani, fideszes képviselőtársaim a bizottságban köztudottan arról az oldalamról ismernek, hogy kompromisszumkereső ember vagyok, ennek dacára ez a javaslat miért nem tud felsorakoztatni a mögé az áhított cél mögé, hogy azon az alapon egyezzünk meg, ahogy azt a törvénymódosítás diktálja. Mi ennek a törvénymódosításnak a bevallott célja? Ezt az általános indoklásban olvashatjuk: az iskolaszerkezet stabilizálása, kerettanterv beiktatása a NAT és a helyi program közé, a nevelés erősítése, a minőségbiztosítás bevezetése, illetve azok biztosítása. Ezek közül egy-kettővel nincs is nekem problémám, de az ördög a részletekben lakozik. És amikor az ember a törvényt elkezdi olvasni, akkor jön rá, hogy nem olyan szép ez a gyermek, mint amilyennek előszörre látszik.
Mire hivatkozik a törvényalkotó, mik az érvei a változtatás mellett? Ilyeneket hoz fel: a '97-es monitoringvizsgálat - mondta Pánczél Károly képviselőtársam - szerint csökken a tanulók teljesítménye. Azt hiszem, ezt mindnyájan tudjuk; ez a monitoringvizsgálat nem most készült, ezt még az előző kormány, az előző miniszter úr rendelte meg; egyetértek, valóban csökken. De vajon párhuzamba lehet-e állítani, kedves képviselőtársam, hogy ez a csökkenés, a tanulói teljesítmény csökkenése a még akkor be sem vezetett NAT hibája? A NAT-ot '98. szeptember 1-jén vezették be két évfolyamon, az 1. és a 7. évfolyamon. Lehet-e egy '97-es monitoringvizsgálatot a NAT annullálására érvként felhozni?
A következő ilyen érv: a pedagógustársadalom elutasítja a NAT-ot - mondja a szentencia -; ezt megismételte most Sági József képviselőtársam, elmondta a miniszter úr, elmondta Pánczél Károly, s minden kormánypárti képviselő ezzel jön. Azt mondom: a pedagógustársadalom egy része valóban elutasítja a NAT-ot. Ha ezt mondják, én ezt elfogadom. De ez en bloc kijelentés, hogy a pedagógustársadalom, mert mit is mond az a bizonyos felmérés? 1998 márciusában 74 százalékuk támogatta a nemzeti alaptantervet. Minisztérium csinálta? - minisztérium csinálta. '98 októberében ez már valóban 43 százalékra csökkent, de akkor, kedves képviselőtársaim, nem gondolnak arra, vagy legalábbis a pedagógus-lelkiismeretük, a szakmai lelkiismeretük nem gondolkoztatja el önöket arról, hogy ezekben a felmérésekben vannak bizonyos elvárásoknak való megfelelések, a mindenkori politikának való megfelelések?
Most ez a politika, úgy érezték a pedagógusok, elutálja a NAT-ot - bocsánat, hogy ilyen vulgáris kifejezést használok. Tehát akkor azt töltöm ki a kérdőíven, hogy most nem nagyon szeretem a NAT-ot.
Aztán a következő ilyen volt, hogy erkölcsi relativizmus van az iskolákban, ezért a nevelés szerepét kell növelni - a nevelés szerepét, ezzel természetesen egyetértek; hogy egy törvényben deklarálunk nevelési célokat, ez nekem már egy kicsit furcsa, de ezzel még kevésbé van bajom, pláne hogy még ilyen dolgok is megjelennek, hogy a közösségi nevelést kell erősíteni az individuális neveléshez képest. Még egy ilyen dokumentum, aztán az ember ott érzi magát a '71-es dokumentumoknál, de ezt csak zárójelben jegyzem meg. Ilyen dokumentumokat széles körben lehetett akkor olvasni.
Milyen volt a prezentációja ennek a törvénynek? A kormánypártiak azt mondják - elhangzott -, hogy a törvényjavaslatot széles körben egyeztették, a felhasználók, a fenntartók megismerhették. A kérdésem a következő: mit ismerhettek meg? Arra hivatkoznak, hogy valamennyi iskola megkapta ezt a dokumentumot. Én láttam ezt a dokumentumot, Pokorni Zoltán miniszter úr levelét, amely három oldal volt, gyakorlatilag a törvény kivonata volt; néhány szentenciát leírt három oldalon, de a törvényjavaslatot az általam ismert iskolák egyike sem kapta meg.
Ha szabad azt mondanom, a szakmai szervezeteknek és az érdekvédelmi szervezeteknek, amelyek minden egyeztetési folyamatban talán a legfontosabbak, mindössze néhány munkanapjuk volt arra, hogy véleményezhessék ezt a törvényjavaslatot - s arra hivatkozik a kormány, hogy széles körű egyeztetés folyt. Ha belegondolok, '96-ban, amikor az a bizonyos nagy módosítás megtörtént az országban, nyolc hónapja volt a magyar pedagógustársadalomnak ennek a megismerésére, nem volt olyan pedagógus az országban, aki ha akarta, ne ismerhette volna meg a törvényjavaslat tényleges szövegét. Akkor mégsem hivatkoztunk arra ezen a pulpituson, hogy valamennyi pedagógus, valamennyi iskolafelhasználó, valamennyi fenntartó fenntartás nélkül támogatja a mi törvényjavaslatunkat. Egyet viszont ki merek jelenteni: akkor akit érdekelt, s aki meg akarta ismerni, az a törvény tételes paragrafusaival is megismerkedhetett.
Hadd mondjam még el, mert ez nagyon fontos a miniszter úr argumentációjában, amit az előbb elmondtam: a vitát azért is tudtuk lezárni aránylag rövid időn belül, örömteli módon, mert valamennyi, a Magyar Köztársaság területén működő óvoda, iskola és kollégium megkapta azt a tájékoztató anyagot, amelyik a törvénymódosítás céljáról, eszközeiről, a legfontosabb változásokról és azok általunk prognosztizált hatásairól szól.
Az utóbbi fél mondat kapcsán: tudom, hogy nem illik, pláne erről a pulpitusról, azt mondani, hogy nem mond igazat a miniszter úr; itt bizony egy kicsit eleresztette a fantáziáját, erről szó sem volt, hogy hatásvizsgálat! Itt gyakorlatilag az általános indoklásnak egy irodalmias változata ment ki az iskolákba, semmivel se több! És ha ott nekem mint pedagógusnak, mondjuk, azt írják, egyetértek-e azzal, hogy minőség legyen az iskolában - ki az az őrült, aki nem ért egyet vele? Vagy hogy egyetértek-e azzal, hogy a nevelés szerepét erősítsük - persze, hogy egyetértek, de nem ez a lényege a törvénynek! A törvény paragrafusokból áll, és az lényeg, hogy ezt hogyan biztosítja.
Például kerettanterv: Lezsák Sándor elnök úr az oktatási bizottságban írt egy hosszú levelet Környei László helyettes államtitkár úrnak, amelyben 17 kérdésre kért választ, amelyeket mi mondtunk el, vagy mi kérdeztünk meg az oktatási bizottság ülésein. Ezek egyike volt a kerettantervre vonatkozó kérdés; lehet, hogy elmaradott vagyok, és nem kísérem figyelemmel az eseményeket, de én még ilyen mostani kerettantervet - régebben láttam - nem láttam.
(18.20)
Tehát szerettük volna tudni, hogy mit tud mondani részünkre a NAT helyébe lépő kerettantervről, kik készítik, hogyan, milyen szempontok alapján, milyen szinten folyik, mikor kerül sor a szakmai bírálatra s a többi.
Nem olvasom fel az egész választ, de az utolsó két mondat nagyon fontos információkat mond számunkra. Azt mondja: "A törvénymódosítással párhuzamosan már folyik a kerettantervek kidolgozásához szükséges alapelvek tisztázása. A konkrét tanterv-előkészítő munka ezt követően kezdődhet meg."
Vagyis, kedves képviselőtársaim, nem kevesebbet mond a Környei László által leírt szöveg, mint hogy nem arról van szó, hogy kerettantervek készülnek, hanem az alapelvekről szóló vita folyik. Ha az alapelveket nem tudom még, és beleteszem egy törvénybe, hogy ezt akarom, enyhén szólva kérdéses, hogy hova akarok eljutni. Mert először a célt kell meghatározni, hogy ide akarok eljutni, és azt írom le egy törvényben. De április 22-i dátumozású a levél - tehát nem januári vagy márciusi -, április 22-én, jóval a törvény parlamentbe való benyújtása után született ez a válasz. Vagyis nem tudjuk, hogy mi van benne!
(Az elnöki széket
dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Hiába állítják a kormánypárti képviselőtársak, hogy hú, de szeretnék már a pedagógusok ezt a kerettantervet, ha azt sem tudja ez a szegény pedagógus, hogy mi lesz ebben a kerettantervben. Sejti az ember, mert végül is tanultunk pedagógiát meg mindenfajta áltudományokat (Dr. Jánosi György nevet.) - persze ez egy kicsit öngúny is volt (Balczó Zoltán: Van benne valami.) -, abból körülbelül tudtuk, hogy mi az, hogy kerettanterv, és körülbelül sejtjük, hogy ez egy kicsit alulról akarja megnyirbálni a helyi tanterveket és felülről a nemzeti alaptantervet.
Ha - azt is elmondtam Környei úrnak Miskolcon - három évvel ezelőtt születik meg egy ilyen dokumentum, még azt mondom, hogy segít is az iskoláknak. De miután minden iskolában elkészültek a helyi programok, ezután ez csak zavart fog kelteni. Mert nem igaz az, hogy nem kell újrafogalmazni a helyi programokat! Újra kell fogalmazni a helyi programokat. Azt fogja megkérdezni a pedagógustársadalom azon része, amely a legmobilabb, a legképzettebb, a leginkább kreatív, hogy minek dolgoztam én három évig, ha most újra akarnak velem íratni mindent felső utasításra.
Aztán a követő dokumentumok: minőségbiztosítás. Miskolcon erről is hallottunk négy vagy öt órán keresztül. Kérem szépen, nem akarom ezt minősíteni. Még kormánypárti képviselőtársaim sem igazándiból tudták akceptálni Környei úrnak a minőségbiztosításról elmondott - nem előadását - rögtönzését. Mi lesz ez a minőségbiztosítási intézmény? Hatóság? Szolgáltató intézmény? Azt mondták, hogy mind a kettő egyszerre. Akkor mamutintézmény lesz? Azt mondták, nem, 7-8 fővel fog dolgozni.
Akkor megkérdezem, hogy ha egyben hatóság szerepet és ellenőrző funkciót kell betölteni, akkor annak a 7-8 embernek kiváló jogásznak kell lenni, akik a jogi útvesztőkben ujjcsettintéssel el tudnak igazodni, mert nagyon fontos dolgokban kell állást foglalniuk. Miben? Például létszámkérdésben, képesítési ügyekben, amit idáig a jegyzők meg a főjegyző elég jól elláttak, ezért tehát kár lenne egy intézményt létrehozni.
De ha a másik oldalt nézem, a szolgáltatás ügyét, akkor pedig ragyogóan, sokoldalúan képzett pedagógusnak kell lennie, aki majd ezeket a programokat meg fogja rendelni. Nagyon sok olyan kételyt látok ebben, mert nem tudom, hogy mi lesz benne. Mert azzal, hogy minőségbiztosítás, kedves kormánypárti képviselőtársaim, államtitkár úr, még egyet is tudok érteni.
Azzal nem tudok egyetérteni, hogy meg fogjuk nyomni a gombot - ki igent, ki nemet - úgy, hogy nem tudjuk a konkrétumot, hogy mire nyomjuk meg. Nem azt állítom természetesen, hogy mindenre kiterjedően kell ezeknek a miniszteri rendeleteknek megszületniük, de azt igenis elvártam volna, hogy erről nagyobb tájékoztatót kapjunk.
A következő: a centralizálásnak olyan fokára fog visszatérni ez a törvény, a törvénymódosítás után a magyar pedagógustársadalom, és a miniszternek olyan jogokat ad, ami... - azt írtam fel magamnak, mert kezdtem emlékezetembe idézni, hogy milyen miniszterek voltak, és ki merem jelenteni, Ilku Pál óta ilyen nagy hatalma miniszternek még nem volt, mint ami most a mostani miniszternek. Erre kormánypárti képviselőtársaim azt találták mondani, hogy ők bíznak a miniszterükben. Én meg azt mondtam, hogy én nem annyira. Sőt, még azt is ki mertem mondani, hogy egyáltalán nem annyira bízom a miniszterekben. Semmilyen miniszterben nem bízom, én a törvényekben bízom. Azt szeretem, ha egy pedagógus vagy akárkicsoda, az oktatásügyben dolgozó, törvényekben kodifikált jogokhoz tarthatja magát, nem egy miniszteri, ilyen-olyan vagy amolyan értelmezéshez. Tehát a miniszteri jogköröknek ilyen mérhetetlen megnövelése szerintem átgondolatlan, és a mostani miniszter, Pokorni Zoltán úr eddigi pedagógiai munkásságát tökéletesen megcsúfoló lépés.
Aztán már ilyeneket nem is említek - itt ül a szülői szervezet egyik jeles képviselője -, hogy emelkednek a tanulói óraszámok. Emlékeznek képviselőtársaim, hogy '96-ban mi volt a mi célunk? Az, hogy próbáljuk meg csökkenteni a tanulók túlterhelését. Próbáljunk meg megálljt parancsolni annak a pedagógusi nyomulásnak - jó értelemben vett nyomulásnak -, hogy korlátlanul növeljük a tanulók elfoglaltságát. Erre mit tesz? Körülbelül 15 százalékkal növelni fogja az óraszámokat, és ezzel újra visszahozzuk azt, hogy a tanulók leterheltsége tovább fog nőni.
Finanszírozás: bevallottan 57 milliárd forinttal többe fog ez kerülni, mint eddig. Nagy-nagy érdeklődéssel 8-9-10 órán keresztül hallgattuk a hároméves költségvetési irányelvekről szóló vitát. Kétlem! Kétlem, és az irányelvek engem annak az ellenkezőjéről győztek meg, hogy lényeges források bevonására a magyar oktatásügy a következő három évben képes lesz ilyen költségvetési irányelvek mellett. Félek attól, hogy olyan feladatokat fogunk előírni a közoktatási törvényben, amelyek egy része - lehet, hogy a nagyobbik része - újra az önkormányzatokra fog hárulni. Akkor megint elkezdődhet a vita a normatívaemelésről, de akkor párhuzamosan csökkentjük az önkormányzatoknak szóló finanszírozást - akkor az egész nem ér annyit...
Végezetül - még sok mindent el akartam mondani, de be kell valahol fejezni -: kinek kedvez ez a törvénymódosítás? Kétségtelenül kedvez - és van a pedagógustársadalomban ilyen hajlam - a végrehajtó típusú, az "ők megmondják, mi végrehajtjuk" típusú pedagógusnak. Ez nem degradáló kijelentés, mert ez is lehet nagyon jó magatartás. De nem lenne jó, ha ez lenne az érték! Nem jó, ha egy törvény, egy oktatáspolitika ezt sugallaná, hogy ez a mérce, ez az etalon. Azt szeretném, ha maradna, hogy a kreatív, innovatív pedagógus legyen az etalon.
Azért nem állom meg, mert kicsit édesgyermekemnek tekintem - ha már minőségbiztosításról beszélünk -, hogy annak a bizonyos minőségi bérezésnek mi lett a sorsa. Mert lehet itt minőséget biztosítani, lehet ezt kimondani, lehet hivatalokat létrehozni, de azért én még mindig azt hiszem, hogy a minőségbiztosításnak, a jobb munkára serkentésnek az anyagi ösztönzés a legjobb forrása. Ennek a kiiktatása már a '99-es költségvetési törvényből, anélkül, hogy ennek a hatásait megvizsgáltuk volna - és a minisztérium még ma is tartozik az oktatási bizottságnak ennek a bemutatásával, hogy mit jelentett a minőségi bérezés -, azt hiszem, a minőség elleni vétek.
Az iskolaszerkezetről már annyi szó volt, de azért egy mondatot hadd mondjak: a 4+4+4-es visszahozása a rendszerbe a 6+4+2 helyett; abból a leginkább az első hat évfolyamot sajnálom, annak a pedagógiai felismerésnek a mostani kidobását az ablakon, hogy az alapvető készségek megerősítése hat évig kell hogy tartson a magyar iskolákban és nem négyig.
Összegezve: valóban egyetértek azzal a Vas Megyei Hírlapban megjelent Jánosi-interjúval, hogy konzervatív fordulat ez, de nem a nemesveretű fajtából, nem politikai-filozófiai értelemben, hanem visszatérés egy már meghaladott, a magyar pedagógia által - mint a kígyóbőrt - levedlett régi módszerhez, egy fölülről irányított, fölülről vezérelt, fölülről ellenőrzött rendszerhez.
(18.30)
Révész Máriuszék, Sági Józsefék nemzedéke ezt most fogja megismerni. Mi már kinőttünk ebből, tudjuk, hogy ez milyen volt. Nem szeretnénk ebből kérni, de ha önök ezt megszavazzák, akkor önök is meg fogják tudni, hogy ez mit jelent. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
