VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Bizonyára egyetértünk abban, hogy az elmúlt 150 évben ilyen méretű ár- és belvízhelyzet nem volt Magyarországon. Rendkívüli helyzetre nagyon nehéz felkészülni, ennek ellenére a kormány a maga részéről azonnali intézkedésekkel próbál azok segítségére sietni, akik ennek a helyzetnek az elszenvedői. A lakóépületek kérdése mellett még néhány dologról szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat és a tisztelt képviselő urat.
A miniszterelnök úr a súlyos helyzetre tekintettel 1999. március 6-án rendelte el a rendkívüli belvízvédelmi készültséget. Az érintett tárcáknál - úgymint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál, a Közlekedési Minisztériumnál és a Belügyminisztériumnál - azonnal lépéseket tettek annak érdekében, hogy a kialakult helyzetet megoldják.
Ezek alapján tájékoztathatom arról a tisztelt Házat, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál a vízgazdálkodási feladatokra biztosított 800 millió forint összegű keretből eddig 200 millió forintot csoportosítottak át vízkárelhárításra és belvízvédekezésekre. Ennek a kifizetése már megtörtént. Felmérést készít a minisztérium arról, hogy milyen károk keletkeztek mezőgazdasági üzemeknél, erdőgazdaságoknál, és ezek visszajelzése alapján szintén kármentesítést fog végrehajtani. A Közlekedési Minisztériumnál március 22-éig belvízvédekezésre 1,8 milliárd, árvízvédelemre 1,7 milliárd forintot költöttek el. A Belügyminisztériumnál a '99-es vis maior tartalékkeretből 400 millió forint került átutalásra.
El kell mondanom azt is, hogy most tart a károk felmérése, 138 épület rongálódott meg, 29 dőlt össze, és a kormány gondolkozik egy olyan gyors segítségen, amely ezeknek a lakóépületeknek a felújítására, felépítésére valóban gyors segítséget adhat a rászoruló embereknek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem