DR. GIDAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Én nem a kompetenciát szerettem volna itt megkérdőjelezni, hanem egy függetlenebb személy válaszát szerettem volna hallani. De elfogadom az érveit, viszont továbbra is fenntartom azt, hogy a hivatalba átkerült korábbi engedélyezési főosztály vezetője és a körülötte kialakult munkatársak eddigi tevékenysége - amely korrupciógyanús vagy legalábbis ezt a gyanút veti fel - megkérdőjelezi, hogy alkalmasak-e ennek a feladatnak a továbbvitelére. És amikor rendkívül szűkös az államháztartás, illetve a költségvetés, egyáltalán érdemes-e egy olyan hivatalnak a felállítása, amelynek tevékenységét tulajdonképpen ágazati szinten a Honvédelmi Minisztérium - és ez jobb kezekben lenne - elvégezhetné, vagy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elvégezhetné, hiszen növekszik a liberalizált termékek köre; a haditechnikai termékek körére meg úgy gondolom, hogy egy speciális csoport engedélyezési felügyelete szükséges, és ez kivonható lenne a hivataltól.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem