HEGYI GYULA
HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Először is szeretném jelezni, hogy magam átérzem a helyzet abszurditását: tízpercenként, negyedóránként kimegyünk a folyosóra, hogy tájékozódjunk arról, hogy déli szomszédaink mellett megindult-e a háború vagy nem, közben pedig egy olyan vita folyik itt, amely szerintem nagyon fontos, de az idők szele úgy hozta, hogy az időzítése a kezdeményezők szándékától teljesen függetlenül nem a legpontosabb. Bár ellenzéki képviselőként bírálnom kell a kormányt, és szóvá akartam tenni, hogy ebben a pillanatban csak egy miniszter van itt, de ha a többi miniszter azzal foglalkozik, amivel a társadalom többsége, akkor azt kell mondanom, talán megérthető az, hogy az országnak ma nem ez a vita a legfontosabb témája; de ha már itt tartunk, képviselői feladatunk és kötelességünk, hogy eleget tegyünk a kezdeményezésnek, a Házszabálynak. Én magam indulatok nélkül megpróbálok érveket és ellenérveket felsorakoztatni amellett, hogy néhány éven belül megszüntessük a sorkötelezettséget.
Amit itt Gyimesi képviselő úr elmondott, felidézte idilli hónapjait a katonaságból, és aztán elmondta, hogy az ellenzéki vélemény kifejtésének komoly veszélyei vannak... - abban a negyven évben, amikor ön is meg én is sorkatonák voltunk, valóban azt gondolták, hogy az ellenzéki vélemény, az ellenzéki kezdeményezés veszéllyel jár, ezért aztán nem is volt ellenzéki vélemény a parlamentben. Őszintén remélem, hogy ön sem gondolja komolyan, hogy ha egy demokratikus párt vitát rendez arról, hogy a sorkötelezettséget eltöröljék vagy ne, ez komoly veszélyekkel jár. Egyébként polgári engedetlenségi mozgalomtól már csak azért sem kell tartani, mert aki nem akar bevonulni katonának, az polgári szolgálatot választ, amivel többek között a Fidesz is egyetértett annak idején.
Hogy még röviden válaszoljak a kormánypárti képviselők felvetéseire, tény és való, hogy Wachsler Tamás úr, a Fidesz akkori képviselője, jelenlegi államtitkár harcolt a legkeményebben az ellen, hogy a nevelésre vonatkozó bármi utalás bekerüljön a honvédelmi törvénybe. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) A Fidesznek azóta megváltozott a véleménye. Akkor ön, Gyimesi képviselő úr, itt elmondhatta volna, hogy ön szerint Wachsler képviselő - államtitkár - úr tévedett, ön mindent másképp lát, mint ő, vagy elmondhatta volna, hogy Wachsler Tamás úr önt bízta meg azzal, hogy a véleményváltozásáról értesítse a magyar közvéleményt. Mivel egyikre sem került sor, azt kell mondanom, hogy a Fidesznek ebben a kérdésben semmilyen oka sincs arra, hogy egy másik liberális pártot, egykori, '90-'94 közötti szövetségesét bármilyen kritikával illesse.
Azonban pontosan ez a délszláv háború arra figyelmeztet minket, hogy minden vagy nagyon sok minden másképp van, mint ahogy a rendszerváltás demokratikus államában elgondoltuk, és ilyen értelemben természetes, ha bármelyik párt módosít korábbi álláspontján, ha persze elismeri, hogy módosítani kényszerült. Például vegyük az árvízveszélyt, ami a mai vitában több ízben elhangzott. Én kedvenc, a jobboldal által baloldali liberális napilapnak nevezett lapomban olvastam, felháborodottan írta a szerző - teljes joggal, gondolta ő -, hogy Szolnokon több száz katonatiszti család lakik, mégsem vezényelnek sorkatonákat a gátakra. A liberális lap szerkesztője természetesnek tartotta, hogy a sorkatonáknak az a dolguk, hogy ha Szolnok városa veszélybe kerül, akkor a gátakon próbálják védeni az emberéletet, a technikát, a civilizációt. Azt hiszem, ez azt mutatja, hogy mindannyiunk tudatában, a kezdeményezők és a kormánypártok mögött állókéban, egyaránt keverednek bizonyos fogalmak.
A szabadság nemes, szép érték, mindannyian osztjuk, ugyanakkor amikor baj van, szeretnénk azt látni, hogy árvíz idején, hóveszély idején, természeti katasztrófa idején a sorkatonák ott álljanak és segítsenek. Hozzá kell tenni azt, hogy egy szerződéses katonától valóban nem lehet ugyanazt elvárni, mint egy sorkatonától, mert ha a szerződéses katona egy közalkalmazott, akkor azt mondhatja, hogy menjenek el, mondjuk, a képviselőházi alkalmazottak vagy a tanárok, vagy bárki más ugyanúgy segíteni a gátakra, hiszen a szerződés nem arra szól, hogy valaki vészhelyzetben a gáton teljesítsen szolgálatot, hanem arra, hogy egy jól meghatározott katonai feladatot ellásson.
(13.20)
Ezért mondanám el azt, amit régi bölcsességnek tartok, de sajnos a parlamentben ritkán fogadjuk meg - s ez minden ciklusra vonatkozott - , amit úgy szoktak mondani, hogy "százszor mérjél, és egyszer vágjál". Vagyis jól gondoljuk meg a dolgokat, mielőtt törvényi szabályozást hozunk! Az a törvénydömping, módosításdömping, amely ebben a Házban 10 éve folyik, azt mutatja, hogy mi, politikusok ritkán gondolunk erre a bölcsességre.
Ilyen értelemben érdemesebb lenne lassan, kimérten, a tapasztalatokat folyamatosan ellenőrizve változtatni a sorkötelezettség jelenlegi formáin. Azt gondolom, ez nemcsak katonapolitikai, hanem társadalompolitikai kérdés is. Nagyon örülök mindazoknak a véleményeknek, amelyek a különböző pártok részéről elhangzottak, s amelyek a sorkötelezettség, a katonai szolgálat társadalompolitikai összefüggéseire világítottak rá.
(Az elnöki széket
dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mégis - ha már Gyimesi képviselő úrhoz hasonlóan magam is voltam 11 hónapig katona, s feltehetően azonos, szerény katonatiszti rendfokozatunk van, továbbá felmenőink között voltak igazi katonatisztek is - hadd figyelmeztessek arra a szempontra, amely tulajdonképpen elhangzott a kormánypártok részéről is, lényegében helyesen, hogy a vegyes rendszernek is vannak előnyei. Akik foglalkoztak katonatörténelemmel, alappéldának szokták felhozni, hogy Franciaországban hosszú időn át valóban nemzeti funkciót teljesített a sorkötelezettségre épülő hadsereg, ugyanakkor azon belül a különösen nagy fegyelmet, kitartást igénylő feladatokra létezett az idegenlégió, amely a hadseregen belül egészen más szemléletet tükrözött. Természetesen ide nem kívánunk idegenlégiót behozni, de nyilvánvaló, hogy a katonai szolgálatnak, a katonai feladatok teljesítésének vannak különösen nagy fegyelmet, hozzáértést, szakértelmet követelő részei. Helyes, ha ezekre szerződéses katonákat alkalmaznak, s helyes, ha ezeknek a speciális alakulatoknak a száma folyamatosan növekszik, folyamatosan, úgy ahogy ezt az élet és a katonapolitikai realitások megkövetelik, nem gyorsabban és nem is lassabban. Ebben a tekintetben a politikus bölcsessége, ha figyel az eseményekre, a tapasztalatokra, és azokhoz igazítja a véleményét.
Ami a társadalompolitikai összefüggéseket illeti: az egyik, ma SZDSZ-es képviselő édesapja - nemzetközi jogászprofesszor -, amikor találkoztunk abban a helyzetben, hogy 18 éves előfelvételis kiskatona voltam, ő pedig jogászprofesszor, azt mondta nekem, már csak azért is érdemes fenntartani a sorkötelezettséget, mert nagyon sok katona ott tanul meg fogat mosni. Ez, hála istennek, nem rám vonatkozott, de a polgári társadalmakban a hadseregnek kétségkívül volt civilizációs feladata is bizonyos értelemben, olyan feladata, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből származó fiatalok számára valamilyen módon társadalmi átlagot jelenített meg, s lehetőséget adott arra, hogy a különböző családokból származó fiatalok megismerjék egymást. Magam, ha már a katonaélmények kerültek szóba, 18 évesen találkoztam először uránbányászokkal, akik szintén katonák voltak, és bevallom, akkor tudtam meg, mi az, hogy uránbányász, mert addigi tanulmányaimból kimaradt ez a rész.
Azt gondolom, társadalompolitikailag igenis nagyon fontos a hadseregnek az a szerepe, hogy itt a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből származó emberek legalább 6 vagy 9 hónapig együtt vannak, egymással sorsközösségben.
Fodor Gábor, az egyik kezdeményező a mai Népszabadságban helyesen veti fel azt a kérdést, hogy tulajdonképpen a polgári szolgálatot, mivel díjazással, ellátással nem jár együtt, főleg a magasabb társadalmi osztályba tartozók engedhetik meg maguknak. Tisztelt Fodor Gábor képviselőtársam, a legnagyobb tisztelettel - ezt az érvet elfogadva és komolyan véve -: ha megfordítom ezt az érvet, abból viszont az következik - amit a nyugat-európai és az amerikai példa pontosan bizonyít -, hogy akkor ki az, aki be fog vonulni szerződéses katonának? Általában, zömében, döntően a társadalom legalsó kategóriájába tartozó emberek, munkanélküliek, szegények, a szociális kirekesztés áldozatai, az Egyesült Államokban igen nagy részben a szegény etnikai kisebbséghez tartozók. Ilyen értelemben tehát a csak és kizárólag szerződéses katonaság sok tekintetben a szegények gettójává válik.
Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon is van egy etnikai kisebbség, és ha azon gondolkodnánk, hogyan lehetne demokratikusabbá tenni a hadsereget, és például a cigány kérdésre hogyan lehetne választ adni, sok egyéb mellett például nagyon is elképzelhetőnek tartanám - még akkor is, ha egyeseknek ez abszurd gondolatnak számít -, ha a hadsereg célzottan és tudatosan ösztöndíjat adna cigány fiataloknak, hogy a tiszti karban legyenek a kisebbséghez tartozó tisztek is. Ez sok más, hasonló példa mellett hosszú távon bizonyosan hozzájárulna a cigányság integrációjához a magyar társadalomban. Ma inkább ezeken érdemes gondolkodni, mint azon, hogy egy-két éven belül megszüntessük a teljes sorkötelezettséget.
Ha már az amerikai példa több képviselő részéről szóba került: itt van nálam az International Herald Tribune március 13-14-ei száma, amelyben William Pfaff, a Herald Tribune és a Los Angeles Times jól ismert publicistája hosszú cikket ír arról, hogy - elnézést, ebben a Házban ilyen témát nem szokás pedzegetni, de a NATO többek között abban különbözik a Varsói Szerződéstől, hogy a szövetségeseinket is lehet bírálni - szerinte az amerikai hadseregben milyen komoly erkölcsi züllést okozott az általános sorkötelezettség megszüntetése. Azt mondja, hogy amíg a hadseregben voltak sorkatonák, addig létezett a gondolkodásnak bizonyos szabadsága - independence of mind -, amely nagymértékben eltűnt azzal, hogy csak és kizárólag zárt társadalmi réteggé, mondhatnám kaszttá vált a hadsereg. Azt mondja ez a szerző, hogy amióta megszűnt a népi vagy nemzeti katonai szolgálat, azóta zárt korporációvá vált az amerikai hadsereg, s elvesztette azt a civil kontrollt, amelyet az a tény jelentett, hogy évről évre több százezer fiatal vonult be és szerelt le a hadseregnél. Ilyen értelemben a társadalom legkülönbözőbb rétegei s természetesen a szülők is értesülhettek arról, hogy mi zajlik le a hadseregben. Amióta ez megszűnt, azóta a felelősségérzet elveszett, és a hadsereg tagjainak leginkább az az érdeke, hogy a hadseregen belüli botrányos témákat elkenjék, elhallgassák a társadalom elől, hiszen mindannyian fizetésért dolgoznak ott, és nem érdekük, hogy bármiféle civil kontroll legyen a hadsereg felett.
(Kocsi László helyét a jegyzői székben Mádai Péter foglalja el.)
Úgy gondolom, természetesen a civil kontrollt jelenti az, ha egy államtitkár, vagy helyettes államtitkár ott ül a hadseregben, azonban ha százezer szülő hétről hétre értesül arról és érdekli, mi történik a hadseregben, ez a civil kontrollnak egészen más pontja.
Ezzel együtt nem mondom azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindarra, amit önök kezdeményeznek, nem kerülhet sor. Pusztán azt mondom, a másik megoldás mellett is vannak érvek, és nagyon helytelennek tartanám, ha a szűk pártpolitikai vitákból az érvek és az ellenérvek összemérése és megmérettetése elmaradna.
Szóba került az új alkotmány: ha valóban új alkotmányt hozunk Magyarországon, nagyon fontos lenne benne újradefiniálni az állampolgári kötelezettségeket, benne a sorkötelezettséget, a hadkötelezettséget, azonban amíg erre az alkotmányreformra nem kerül sor, új alkotmány nélkül nehezen tudom elképzelni azt a változást, amire kezdeményezés történt.
Ha a civil kontrollról még mondunk néhány szót, például amit a legtöbben megéltünk, vagy sokunk megélt ebben a Házban: tény, hogy a magyar hadseregben létezett úgynevezett előfelvételis rendszer, amely során az egyetemi tanulmányok előtt álló fiatalok 11 hónapot szolgáltak, s ez minden tekintetben intellektuális pezsgést is jelentett a hadseregnek.
Magam is a '70-es években voltam katona, és emlékszem arra, a műegyetemi professzorok kivívták, hogy például angol nyelvű oktatás folyjék a hadseregben. Ilyen értelemben ez nem az előző hadsereg érdeme természetesen, pusztán arról van szó, hogy ha a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből, a magasabb társadalmi osztályok rétegeiből is szolgálnak fiatalok a hadseregben, akkor a társadalom véleményformáló rétege is jobban odafigyel a hadseregre, mintha kizárólag a munkanélküliek és a szegények szolgálnak.
(13.30)
És van még egy szempont, tisztelt képviselőtársaim. Félve mondom ezt, nem fogom a gondolatot végigmondani, de azért gondolkodjunk el, egy fiatal demokráciában egy zsoldos hadsereg mindig rejt magában bizonyos veszélyeket. Ez nem Magyarországra vonatkozik természetesen, hanem egy elvont, távoli, elképzelt országra, mégis tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy ahol a hadsereggel komoly visszaélések történtek, az alapvetően és döntően ott fordult elő, ahol vagy zsoldos hadsereg volt, vagy a tisztikar teljes mértékben elszakadt a demokratikus társadalmi hagyományoktól. Magyarországon nem ez a helyzet. Őszintén remélem, hogy amikor Fodor Gábor és Mécs Imre képviselő urak bölcs kezdeményezése a távolabbi jövőben megvalósul, akkor már olyan mély, meggyökeresedett demokráciában élünk, hogy nem is kell félni ilyen veszélytől.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
