IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr az ajánlásában úgy fogalmazott, hogy egyes SZDSZ-es képviselők kezdeményezésére tárgyaljuk a mai témát, illetve került sor erre a vitanapra.
Az ő fogalmazásával szemben szeretnék köszönetet mondani Mécs Imre és Fodor Gábor képviselőtársaimnak azért, hogy mindannyiunk számára alkalmat nyújtottak e rendkívül fontos kérdés átgondolására és véleményünk tolmácsolására. Ha jól értettem a miniszter úr fogalmazását, még azt is mondta, hogy a vesztesek és a média számára hálás téma ennek a kérdésnek a felvetése.
Nem igazán tartom illendőnek egy bevezetőben vesztesekről beszélni, amikor a szabaddemokraták képviselőit említjük. Azt hiszem, jó volna, ha minden felesleges politikai felhangot nélkülözne az a higgadt gondolkodás, amire ebben a nagyon fontos kérdésben szükség van. Ráadásul még azt is hozzáteszem: szó sincs arról, hogy ez csak a veszteseket és a médiát érdekelné, hiszen mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy az önkéntes haderőre való áttérés kérdése ma igen sok országban napirenden van. Erre konkrét példák is elhangzottak több hozzászólásban. Tegyük hozzá, hogy nálunk, Magyarországon is körülbelül 10 éve folyik különböző intenzitású vita e kérdésről. A rendszerváltással egy időben felvetődött, hogy a hadkötelezettségre épülő sorozásos katonai rendszer helyett hivatásos önkéntes haderő kialakítása lenne célszerű.
Több hozzászóló utalt arra is, hogy az elmúlt években, az előző két parlamenti ciklusban milyen, ebbe az irányba mutató lépések történtek. Azt is tapasztalhatjuk, hogy a haderő átalakítására vonatkozó szándékok és elgondolások meglehetősen ellentmondásosak voltak az elmúlt időszakban.
Szintén szeretnék vitatkozni azzal a megállapítással is, hogy azért került sor erre a kezdeményezésre, mert a közvélemény előtt ez valószínűleg nagyon népszerű. Nem hiszem, hogy itt népszerűség-hajhászásról van szó, sőt kifejezetten azt hiszem, e kezdeményezés bátor lépés, s szükségszerű is, hogy ezzel a témával komolyan foglalkozzunk. Mégpedig azért tartom szükségesnek, mert az előző években is tapasztaltam, de a mai vitát hallgatva is világosan kiderült a számomra, hogy a témáról való gondolkodás vagy beszélgetés tele van bizonytalansággal és tudatlan magabiztossággal, egyszerre van jelen a szőnyeg alá söprés szándéka, a félrehallás, amire a legeklatánsabb példa a Varga képviselő úr által említett "legyen-e hadsereg, vagy ne legyen hadsereg?" kérdés. Ez, úgy tudom, nem szerepel a felvetésben, s nem szerepel a mai vita témájaként.
Érdekesnek tartom az alkotmányra való hivatkozást is, hiszen természetes, hogy az alkotmány a mai állapotok szerint rögzíti mindazt, amit rögzítenie kell. Ez azonban nem akadályozhat meg bennünket a konstruktív gondolkodásban, és nem teszi lehetetlenné azt, hogy az ügyet nagyon sokoldalúan közelítsük meg, s hogy azért ne tegyük félre az erről való gondolkodást, mert az alkotmány természetesen ma másképpen szabályozza ezt a kérdést.
Ugyanakkor hallhattunk naiv moralizálást a nemzeti öntudatról vagy annak hiányáról is. Nem hiszem, hogy ennek a kérdésnek komoly köze van mindahhoz, amiről itt ma beszélni kell.
Rendkívül hibás megközelítésnek tartom azt, amikor valaki kimondja, hogy "sorkatonai szolgálat egyenlő biztonság", az önkéntes hivatásos hadseregre való áttérés pedig egyenlő a biztonság elvesztésével. Ezzel szemben az a meggyőződésem, hogy a következő hónapokban tudományos igényességgel, higgadtan, mindenféle pártpolitikai felhang nélkül végig kell gondolni és meg kell vitatni biztonságpolitikánk kérdéseit, s a dolog logikája szerint kell haladni. Nem a jelenleg érvényes jogszabályok emlegetéséből és a fel nem tett kérdésekre adott válaszokból szükséges kiindulni, hanem mindenekelőtt felelős politikai döntést kell hozni a nemzeti katonai stratégia keretében arról az alapvető kérdésről, hogy a katonai felkészítés alapjának az országok közötti háborút, vagy egy ennél alacsonyabb kockázatot jelentő háborús küszöb alatti fegyveres konfliktusokat kell tekinteni. Ha erre a kérdésre elég bátrak vagyunk választ adni, akkor ebből következhet, hogy szükséges, vagy nem szükséges az ország alkalmas férfilakosságának teljes körben történő besorozása és katonai kiképzése, az ország fegyveres védelmére történő tömeges alkalmazása.
Ha képesek vagyunk dönteni, és vállaljuk döntésünk kockázatait, közben természetesen számos körülményt kell mérlegelnünk. Az elnevezéséből ugyan nem derül ki, de fontos tudnunk, hogy a két haderőrendszer alapvetően nemcsak a nevében és a létszám feltöltésében tér el egymástól, hanem minden lényeges elemében: így a haderő létrehozásában, a felkészítésben, a kiképzésben, az alkalmazás tervezésében, magában az alkalmazásban, a vezetésben, s az anyagi-technikai ellátás egész rendszerében. Ebből az is következik, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen és könnyedén áttérni egyikről a másikra. Ha elhatározzuk az áttérést, egymásra épülő lépések sorozatát kell logikus sorrendben megtennünk.
Mérlegelve a két haderő előnyeit és hátrányait: az önkéntes haderőre való áttérés megvalósítható és megvalósításra érdemes célkitűzést jelenthet a honvédség általános fejlesztése érdekében, s annak keretei között.
(11.50)
Az áttérésnek politikai, gazdasági és más feltételei vannak. Ha ezek a feltételek nincsenek meg, az áttérés - hiába a jó szándék - kudarcra van ítélve. Az áttérésről való döntés meghozataláig, majd az áttérés idejére is alapkövetelmény a honvédség működőképességének, az ország védelméből és a NATO-tagságból fakadó feladatai teljesítésére való képességének megőrzése és folyamatos korszerűsítése. Az önkéntes haderőre való áttérésig az önkéntesek arányának fokozatos növelése biztosíthatja az áttérés zökkenőmentes végrehajtását.
Ezzel együtt azonban számolnunk kell egy nagyon fontos tényezővel. A költségeket többen különböző oldalról közelítették meg. Vannak, akik azt állítják, hogy a sorozásos hadsereg olcsóbb. Vannak, akik ezzel szemben azt állítják, hogy hosszabb távon az önkéntes, a hivatásos hadsereg olcsóbb. Egy viszont vitathatatlan: a kettő együttes alkalmazása ebben az átmeneti időszakban a lehető legdrágább megoldás. Éppen ezért, amikor költségek kalkulációjáról van szó, és majd a költségvetés benyújtásra kerül, nagyon fontosnak tartom, hogy a kormányzat felelős tisztségviselői ezt a kérdést tartsák szem előtt, és mindent tegyünk meg azért, hogy elkerüljük a hadsereg költségvetési válságba való hajszolását. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
