VARGA ISTVÁN
VARGA ISTVÁN
VARGA ISTVÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Bár az előttem felszólaló szabaddemokrata képviselő vitára ingerel, de úgy gondolom, hogy kell egy kis idő, néhány perc, hogy lehiggadjak, ezért mondandómat másképpen, az eredeti felszólalás alapján szeretném folytatni. (Moraj az SZDSZ padsoraiban.)
Lányi képviselő úr elemezte már, hogy a mai politikai vitanap címe "A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és - nagyon pontosan megfogalmazva - Magyarország NATO-csatlakozása". Úgy gondolom, hogy ebben a Házban nincs vita közöttünk, sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselők között, hogy szerencsés helyzetben van ma Magyarország. Szerencsés helyzetben van azért, mert hosszú évszázadok után végre ez az ország révbe ért, és végre nem kell attól félnünk - most már NATO-tagként -, hogy az ország elveszti függetlenségét és szuverenitását, nem kell attól félnünk, hogy ismét idegen katonák szállják meg hazánkat, nem kell attól félnünk, hogy az ország biztonsága bármilyen történelmi szituációban is veszélybe kerül. Azt hiszem, hogy a mai nap és a tegnap éjjeli történések, a délszláv válság világosan és egyértelműen azt a következtetést vonja le számunkra, hogy a legjobb pillanatban - talán a legeslegjobb pillanatban - került az országra a NATO védernyője. Megmondom önöknek őszintén, hogy egy kicsit csodálkoztam is, hogy ma a Magyar Országgyűlésben, egy délszláv válság kellős közepén arról folyik az ország Házában a vita, hogy kell-e hadsereg, vagy nem kell hadsereg. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Nem erről szól a vita. - Hazudsz!) Nagyon örülök annak, hogy itt van a vezérkar, hogy van Magyarországnak katonasága, és nagyon örülök annak, hogy nem kell félnünk, hogy ez a délszláv válság, ez a tűzfészek kiterjed hazánkra, Magyarországra. (Dr. Fodor Gábor: Menjen haza, ha nem tudja, hogy miről van szó!)
Ha szabaddemokrata képviselőtársaim, nagyon helyesen, a vitanap második részében a NATO-csatlakozást emelték ki, akkor, úgy gondolom, ezen a napon és ezen a helyen valóban illik egy kis történelmi visszatekintést tennünk, hogy hogyan jutottunk el a NATO-tagsághoz, és talán - és ebben lehet, hogy vita van közöttünk - arról is kellene szólni, hogy milyen Magyarország geopolitikai helyzete, hol van, hol volt ez az ország Európában (Csige József: Ezt senki nem tudja, várjuk a fejleményeket.), és hogy az ország geopolitikai helyzete a későbbiekben befolyásoló tényező lesz-e vagy sem. Ma nagyon egyszerűen, nagyon könnyedén azt mondjuk, azt írják: NATO-tagok lettünk, megérdemeltük, egyenes következménye ez a magyar külpolitikának.
Úgy gondolom, aki ismeri a magyar történelmet, az tudja, hogy sokkal nehezebb, sokkal hosszabb és sokkal nagyobb áldozatokkal járó folyamat volt ez, mint hogy elintézzük egy mondattal, hogy a NATO tagjai lettünk. Nagyon emlékszem még arra, amikor Antall József miniszterelnök a Varsói Szerződés felbontásáról beszélt, milyen újságcikkek és milyen politikai vélekedések jelentek meg. Nagyon jól emlékszem arra, hogy többször megkérdőjelezték a miniszterelnök úr döntését, megkérdőjelezték a kormány döntését, holott ma már világos és egyértelmű, hogy ez a tett és ez a történelmi lépés döntően hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország a NATO tagja lehetett. (Bauer Tamás: Fordítva volt!) Az is tény, hogy 1991. október 28-án Antall József volt az a miniszterelnök, egyedül a volt Varsói Szerződés tagállamai közül, aki részt vett a NATO miniszteri értekezletén, és Antall József világosan és egyértelműen elmondta, hogy az európai integráció nincs atlanti, transzatlanti gondolat nélkül. Világosan és egyértelműen elmondta Antall József, hogy az európai stabilitás záloga a NATO.
Nem vitatom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a rendszerváltozást követő Horn-kormány és, azt hiszem, minden józan politikai erő konszenzust teremtett abban a kérdésben, hogy valóban a NATO-tagság biztosítja hazánk polgárainak számára azt a védernyőt, amely hosszú történelmi hányattatás után végérvényesen lezárt egy korszakot ebben az országban, végérvényesen lezártuk a múltat. Mosolyogva, de megnyugvással vettem tudomásul, hogy most már - és lehet, hogy ez csak egy hírlapi kacsa, elnézést kérek, nem vagyok honvédelmi szakértő, majd vagy bólogatnak, vagy fejet ráznak képviselőtársaim, de úgy olvastam és hallottam - a katonai térképeken az ellenség színe a vörös lesz.
(11.00)
Ez, úgy gondolom, valami cezúrát azért jelent az ország számára, és végérvényesen lezár egy korszakot.
Azt mondtam - és néhány percet erre is szeretnék fordítani -, hogy talán geopolitikai helyzetünket és történelmünket is elő kellene hívni, hogy mi történt itt, különösen ebben az évszázadban. Lakonikus rövidséggel azt mondanám, hogy a XX. század nem a magyarság évszázada volt. Nemcsak arra gondolok, hogy volt itt két vesztes világháború, volt itt egy nyilas és egy orosz megszállás, hanem arra is gondolok, hogy 1920. június 4-én volt egy trianoni békeszerződés, melynek traumája a mai napig, különösen ebben a Házban, itt él közöttünk.
Ennek a traumának a következményei nemcsak azért negatívak, mert az ország elvesztette területének kétharmadát és magyarul beszélő polgárainak egyharmadát, hanem azért is, mert az ország, a nemzet törékennyé és kiszolgáltatottá vált ebben a térségben. Azoknak a magyarjainknak, akik ma, most a Vajdaságban élnek, akiket kényszersorozással visznek be, és azoknak a magyaroknak, akik a Felvidéken, Erdélyben vagy a Délvidéken, Horvátországban élnek, úgy gondolom, az új évezredben és az új évszázadban valami védernyőt kellene a magyar alkotmányból következőleg biztosítani. (Szabados Tamás: Ezt ki kéne fejteni!) Ez is a mi dolgunk, ennek a Háznak, ennek a kormánynak a feladata!
Tisztelt Országgyűlés! Ha a cím első részét röviden kellene megválaszolnom, akkor azt mondanám, hogy nem, nem és nem. Ha pedig aktualizálom a dolgot, akkor fellapozom a legnépszerűbb napilap címoldalát, és azon azt látom, hogy "NATO-parancs légitámadásra". Valóban ez a legfontosabb kérdés ma az országban, ez foglalkoztatja a polgárokat, ez foglalkoztatja a katonákat, sajnos, nem az foglalkoztatja, hogy itt defetista nyilatkozatokat tegyünk.
De ha kinyitom az újságot a 12. oldalon - és minden elismerésem a Szabad Demokraták Szövetségéé -, egy hatalmas cikk jelent meg - és irigylem is a képviselő urat -: "Csak az jöjjön katonának..." címmel, és négy hasábon keresztül Fodor Gábor előző felszólalását olvashatjuk - én már olvastam is - a Népszabadságban. Bizonyos proporcionalitás, bizonyos arányosság is szükséges lenne, és úgy gondolom, most nem kell senkinek arról beszélni, hogy Magyarországon nincsen sajtószabadság, vagy hogy bizonyos politikai erők túldimenzionálják a dolgot.
E tiszteletreméltó kezdeményezéssel, hölgyeim és uraim, nekem a legnagyobb bajom a következő: népszerű dolog-e fiataljainknak azt mondani, hogy nem kell elmenni sorkatonának? Népszerű dolog-e azt mondani az édesanyáknak, különösen azoknak az anyáknak, akiknek a fia valamikor valamilyen balesetet szenvedett, hogy a gyerek vagy a következő gyerek nem megy sorkatonának? Népszerű dolog-e egyetemistáknak azt mondani, hogy mehetsz egyetemre mindjárt, nem kell egyetlen hónapot sem sorkatonai szolgálatban letölteni? (Zaj. - Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból: Nem is így van! - Dr. Kis Zoltán: Másképpen van, István!) Népszerű dolog-e egyik pillanatról a másikra azt mondani fiataljainknak, mindenfajta feltétel nélkül, hogy Magyarországon professzionális hadsereg lesz, nincs semmi szükség arra, hogy itt bárki katonai szolgálatot teljesítsen?
Én úgy gondolom, hogy népszerű dolog! Én úgy gondolom, hogy ha a politika vagy a politikai pártok csak a népszerűséget hajhásznák, akkor a Fidesznek ajánlanám elsődlegesen, hogy ezt kellett volna meglovagolni, biztos, hogy több tízezer vagy több százezer szavazatot lehetett volna szerezni. Úgy gondolom azonban - és erre miniszter úr is utalt -, hogy ha komolyan veszi a kormány a kötelezettségét, komolyan veszi az alkotmányban írt kötelezettségét, akkor ez a kérdés most, kedves képviselőtársaim, egyáltalán nem aktuális.
Ez a vita álvita! Ez a vita, hölgyeim és uraim, l'art pour l'art! Mindannyian tudjuk, a Szabad Demokraták Szövetsége is tudja, hogy milyen feltételeket kellene biztosítani, hogy ezt a célt elérjük. Mindenki tudja, hogy ehhez először is alkotmánymódosításra van szükség.
Kérdezem a hallgatókat és nézőket, kérdezem képviselőtársaimat: van-e ma lehetőség a magyar parlamentben alkotmánymódosításra? Nota bene, még az ügyészségi alkotmánymódosításra sem került sor, annak ellenére, hogy Vastagh Pál akkori miniszter és képviselőtársam és a Szocialista Párt ugyanúgy kérte az ügyészség kormány alá rendelését, most mégsincs ebben konszenzus. Hogyan lehetne egy ilyen kérdésben konszenzus közöttünk? Sehogy! Ezért mondom, hölgyeim és uraim, hogy ez a vita álvita.
No de - és itt most segítségül kell kérnem a szakmát, nem vagyok honvédelmi szakértő - azért megpróbálom nagyon röviden és tömören összefoglalni, hogy milyen érvek szólnak az ellen, hogy ennek a kezdeményezésnek bármilyen táptalaja legyen, hogy Magyarországon ez bevezetésre kerülhessen.
Először azt szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány elképzeléseiben természetesen szerepel - és úgy emlékszem, szerepelt is - a sorkatonai szolgálati idő csökkentése - tudomásom szerint most kilenc hónap -, felmerült a hathónapos időtartam. A hathónapos szolgálati idő csökkentése az én véleményem szerint, a mai realitásokat figyelembe véve szinte lehetetlen. Tehát én úgy gondolom, annyit üzenhetünk a fiataloknak, hogy talán majd a következő kormányzati ciklusban szóba jöhet az, hogy kilenc hónapról hat hónapra csökkentjük a szolgálati időt. (Bauer Tamás: A kilencet is elleneztétek! - Kuncze Gábor: Az lesz a drága!)
Lényeges érv az is - és ezt sem vitatjuk -, hogy lehetséges és szükséges a szerződéses katonák arányának, illetve számának növelése, de a jelenlegi pénzügyi helyzetben nem elég vonzó a szerződéses szolgálati forma, ezért ez az első olyan érv, ami miatt szerintem lehetetlen ennek bevezetése. Hiányoznak a pénzügyi feltételei az élet- és munkakörülmények olyan mértékű javításának, hogy azonnal - szeretném hangsúlyozni: azonnal - vonzóvá legyen a katonai pálya. Lehet, hogy ebben megint vitát gerjesztek, elnézést kérek, egy konzervatív politikusnak erre is hivatkozni kell: szerintem hiányoznak a magyarországi hagyományok; a közgondolkodás átformálása, egy merőben új toborzási rendszer bevezetése rövid távon nem képzelhető el.
Hölgyeim és Uraim! Nem elég csak a szerződéses katonák bérére előteremteni a pénzt, mert ez a honvédség egész piramisára hatással lenne, és nyilvánvaló, hogy a jelentős béremelés feszültségeket gerjesztene. Kezelhetetlen szakmai helyzetet eredményezne az azonnali bevezetés, hiszen tisztán professzionális haderő mellett nem keletkezik kiképzett tartalék; zárójelben: nincsenek leszerelő sorkatonák. Ennek megteremtése új elemeket kíván - néhányan már beszéltek erről -: területvédelem, nemzeti gárda, vagy nem is tudom, minek nevezzük. És nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy ugyan lezárult egy sokéves átszervezés, de ez a Magyar Honvédségnek nem a legszebb korszakába tartozik - elnézést, hogy ilyet mondok. Tehát a drasztikus leépítések nem a Magyar Honvédség hadereje és a vezérkar elképzeléseinek megfelelően történtek.
Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nincs vita közöttünk a tekintetben, hogy a sorkatonai szolgálati időt hosszú távon lehet csökkenteni. Azonban ha figyelembe vesszük az összes feltételt - hangsúlyozom, az összes feltételt -, amely e drasztikus lépéshez és átszervezéshez vezetne, én úgy gondolom, hazánk nincs abban a helyzetben, hogy ezt meglépje.
(11.10)
Befejezésül azért még valamit el kell mondanom: hamis dezinformáció, felületes kezelése a kérdésnek az, hogy Magyarország a NATO tagja lett, hátradőlhetünk a fotelben, elcsaphatjuk a katonákat, nincs szükség hadseregre, nincs szükség semmire, majd megvéd bennünket a NATO. Aki ismeri az Észak-atlanti Szövetség Szervezetét, aki ismeri az észak-atlanti szövetség célkitűzéseit, annak felépítését, az tudja, hogy erről szó sincs. Nem igaz tehát az, hogy a NATO-tagságunkkal minden megszűnt.
Végül, de nem utolsósorban, hölgyeim és uraim, kedves szabaddemokraták nézzenek a térképre, lapozzák fel a mai újságok első oldalát, és kérdezzék meg a polgároktól, hogy most min gondolkoznak. Azon gondolkoznak-e, hogy kell-e általános hadkötelezettség vagy sorkatonai szolgálat, vagy azon gondolkoznak - különösen az idősebbek -, hogy mi lesz az ország biztonságával? Köszönöm, és köszöntöm a katonákat, szükség van rájuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
