DR. POKOL BÉLA
DR. POKOL BÉLA
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel éppen az elmúlt napokban merült fel a gazdasági jellegű kamarák esetében a kényszertagság eltörlésének kormányzati gondolata, és ez magának a kamarai szerveződésnek az alapkérdéseit is felveti, úgy gondolom, hogy érdemesnek tűnik az Igazságügyi Szakértői Kamaráról szóló törvénymódosítás kapcsán elidőzni annál a kérdésnél, hogy mi teszi szükségessé vagy egyáltalán lehetővé egy tevékenység esetén a kamarai szerveződést. Ennek alkérdése lehet, hogy lehetséges-e a kamarai szerveződés kényszertagság nélkül, vagy az ilyen, már csak kamarának nevezett egyesületnek, vagy más civil jogi szerveződésnek lenne tekinthető.
Úgy gondolom, hogy a kamarai szerveződés szükségességének elsődleges feltétele, hogy egy tevékenységet űzők szabályozására nem elégséges az állami jogi szabályozás, illetve a másik oldalról, a jogi szabályozás kereteiben nem lehet ezt teljes mértékben a piac szabályozására bízni. A gazdasági életben a piaci versengés jó funkcionálása esetén a jogi szabályozás elegendőnek tűnik ahhoz, hogy mindenféle kamarai szerveződés nélkül is jól menjenek a dolgok. Ekkor az állam szervezetén belül lehet elhelyezni azokat a feladatokat, amelyeket a piac ezen a területen nem tud szabályozni, és a gazdasági élet egyes szektorainak egyesületei és szövetségei egymással alkudozva nem tudnak egymás közt elrendezni.
Van azonban egy sor tevékenység, amelyek jellege csak korlátozottan teszi lehetővé, hogy pusztán az állami szintű jogszabályok, és ezek keretei között pusztán a piaci versengés szabályozzon. Úgy gondolom, az igazságügyi és a jogi életben tipikusan ilyen tevékenységeket találhatunk, és itt a piaci szerveződés szerepe, és az önkéntes jellegű, egymással konkuráló egyesületi formák szerepe nem elégséges. Úgy gondolom, talán még az ügyvédi tevékenység lenne az, amely a leginkább alkalmas a piaci szabályozásra, miután ma már a jogászképzés expanziója után nagyságrendekkel megnövekedett az ügyvédek száma, és így van versengés is ezen a téren.
A közjegyzők esetén már csak egészen minimális lehet a piaci szabad vállalkozás lehetősége, nem is beszélve a bírákról és az ügyészekről. Ezekben az esetekben elképzelhető, hogy teljes mértékben az állami szervezetbe integráljuk őket, de nem vitás, hogy lehetséges, hogy önszerveződő és kényszertagságon alapuló kamarai rendszerekre bízzuk tevékenységük szabályozását és ellenőrzésük nagy részét.
Magyarországon az elmúlt években, a '89-es rendszerváltás óta, mondhatni, egy civil szervezeti kultusz jött létre, úgyhogy a közvéleményen a fő sodort azok alkotják, akik az állami szerveződés helyett, ahol lehet, az önszerveződő testületek kezébe adnák a döntési jogosítványokat. Ismerve az Igazságügyi Szakértői Kamara létrejöttét, korábban az ágazati minisztériumok szervezése alá tartozó egyes elkülönült igazságügyi szakértők ágazati összefogása 1990 után, az Igazságügyi Szakértői Kamara rendszere így jött létre, összefogva őket. Az ennek a módosítását tartalmazó törvényjavaslat fekszik előttünk.
Ennél a törvénymódosításnál - és egy kicsit közelebb lépek az Igazságügyi Szakértői Kamara kérdéséhez - jelezni kell a szakértői kamarai szerveződés erre való alkalmasságának egy másik feltételét is. A megítélésem szerint ez a feltétel abban áll, hogy viszonylagos homogén jelleggel kell rendelkezniük az egységes kamarai rendszerben összefogott tevékenységeknek ahhoz, hogy tényleg önszerveződők tudjanak lenni az e tevékenységeket ellátók. Például nyilvánvaló, hogy a közjegyzői vagy az ügyvédi tevékenység résztvevői - hiába van szétágazó tevékenység mindkét pályán, különösen az ügyvédi pályán -, ennek ellenére rendelkeznek egy egységes szakmai identitással, és tagjaikba beivódott egy egységes szakmai ethosz, és más paraméterek is nagyjából leírhatók, és minden tag ehhez tartja magát.
Az igazságügyi szakértői tevékenység esetében nehezíteni látszik a szakértői kamarai szerveződést - tehát azt, amely az elmúlt években indult meg -, hogy az egyes szakértői tevékenységek között szinte semmi közös nincs - például az igazságügyi, az orvostani, a közlekedési, az építésügyi, a gépészeti szakértők, és még lehetne sorolni. A példákat a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara 19 szakosztályából kezdtem felsorolni.
A probléma látható az előbbi eltérő tevékenységeknél, itt abban áll, hogy ilyen eltérő tevékenységek esetén mesterségesen egy kamarai rendszerbe összefogott szakértők számára sok szempontból érdektelen a kamarai életben való részvétel.
(19.00)
Ekkor pedig fennáll annak a veszélye, hogy az érdektelen kamarai tagság felett egy kis hiperaktív csoport oligarchiája alakulhat ki, akik a tagságra hivatkozva, de ténylegesen teljesen önállóan és saját érdekeiknek megfelelően önszervezik az ilyen szférát.
Ebből a megfontolásból ered, hogy az ilyen helyeken lehetőleg olyan szabályokat kell alkotni, amelyek ösztönzik a tagokat a kamarai életben való részvételre, másrészt olyan szabályokat, amelyek gátolják, hogy a kamarai vezetés oligarchikusan elszakadjon a tagságtól. Ebből a szempontból szeretném megnézni a konkrét módosításokat az előttünk fekvő törvényjavaslatban.
Ebből a szempontból két változtatás érdemel figyelmet. Az egyik változtatás abban áll, hogy a tagok összességén alapuló területi kamarai közgyűlés mellett ez a módosítás létrehozza a küldöttgyűlést. A másik módosítás abban áll, hogy az alapszabály-módosításhoz ezentúl egy-egy területi kamarában nem az összes területi kamarai tag többségi szavazata kell, hanem elég lesz a megjelent tagok többségi szavazata is. Vizsgáljuk meg közelebbről e hatásokat!
Nézzük meg először a bevezetni kívánt küldöttgyűlés kérdését, hogy ennek milyen hatásai várhatóak. Jelenleg az összes területi kamarai tag minimálisan felének a jelenléte kell, tehát emellett határozatképes a közgyűlés, s így dönt a területi kamara minden lényeges kérdésében. Az indoklás jelzi - onnan veszem a számadatot -, hogy egy-egy területi kamarának 300-400 tagja van jelenleg, s a budapesti kamarának 1800 tagja van. Ezért különösen a fővárosban nem lehetett határozatképes közgyűlést összehívni az első fordulóban, mert 900 tag soha nem tudott elmenni erre.
A törvénymódosítás a fővárosban most kötelezővé tenné a küldöttgyűlést, míg a vidéki kamarák számára ez csak lehetőség lenne. A módosítás tehát ezt úgy változtatná meg, a küldöttgyűlést úgy irányozza elő, hogy minden tíz tag után egy küldöttet delegálnának egy-egy területi kamarába, és ez Budapesten - tehát az 1800-at veszem alapul - 180 fős lenne, s vidéken 30-40 fős lenne a küldöttközgyűlés. Úgy gondolom, ebben nyilván nem politikai vita lesz közöttem és Csákabonyi képviselő úr között, mert ez tényleg egyszerű szakértői probléma, tudniillik én kicsit más irányba fogok elmenni a javaslatommal, mint ő, fölkarolva a budapesti kamara változtatási javaslatát.
Úgy megyek tovább, hogy tehát a küldöttgyűlések Budapesten 180, vidéken 30-40 küldöttből állnának össze. Igen ám, így megyek tovább, azonban már ezeknek a felével is határozatképes az adott gyűlés. Tudjuk nagyon jól a gyakorlatból, a valószínűsítés inkább arra megy ki, hogy tehát Budapesten 180 fő helyett 85-90-nel még abszolút határozatképes, vidéken pedig 30-40 fő esetében már 15-20 fővel.
De még tovább megyek, tudniillik ez csak a határozatképesség: az így, mondjuk 15-20 fővel létrejött vidéki kamara, amelyiknek összejön a küldöttgyűlése, ennek a többségével hoz meg minden szavazatot, s ez pedig maximum 6-8-10 fő. Tehát itt van a problémám. Úgy gondolom, hogy a vidéki kamaráknál így akár 8-10 szavazattal, s Budapesten - valószínűsítve, hogy a küldötteknek nem teljes létszáma vesz részt - 40-50 fős többséggel is meg lehet majd hozni az 1800 tag ügyében a döntést. Azt hiszem, ennek ellenére a Budapesten 40-50 fővel meghozott szavazás ugyan 1800 főre hozza a döntését, de azért a 40-50 fő még heterogén szavazati bázist jelent.
A problémám azonban ott van, hogy vidéken már 8-10 fővel meg lehet hozni az egész területi kamarát érintő döntést, itt azonban a 8-10 fő esetén felmerülhet - ha ennyit kell biztosítani annak a csapatnak, amely tulajdonképpen vezeti ezt a kamarát, s 8-10 fő biztosított -, hogy akkor a döntéseket lényegében kézben tudja tartani, s önmaga díjazásáról is, minden lényeges választásról, újraválasztásról tud dönteni. Ezért úgy gondolom, hogy akkor a 10 fős megoldással ezt már elviheti - nem Pesten, mert, mondom, úgy látom, itt még nincs probléma, vidéken azonban már el tudja vinni -, s lényegében csak a horribilis díjazásokról tudna dönteni az a 7-8 ember, akinek a szavazata kell, s lényegében talán még díjazni is tudja.
Ami tehát felmerült a javaslatban: azt hiszem, Budapesten a 10 fő megfelelő. Amikor az alkotmányügyi bizottság elé került a kérdés, akkor olvastam el a budapesti kamara elnökének a kérését, s ezt őszintén szólva támogatom. Mondom, nagyon racionális, de végiggondoltam: ha 180 fő elmegy - de általában nem megy el annyi -, és a határozatképes létszámnak a fele is elég, s annak a létszámnak a fele, tehát ahogy elkezdtem számolgatni, így már nem is annyira problémás, illetve Budapest esetében a meglévő 10 fő megfelelő.
A vidék esetében azonban, úgy látom, a 10 fő túl kevés. Hadd jelezzem, ennek a hatására már el is készítettem egy módosító javaslatot, hogy a vidéki kamarák esetén tehát olyan szabályozásra lenne szükség, hogy ahol 1000 fő alatt van, ott ne 10, hanem 5 fő után delegáljanak egy küldöttet, tehát ha ma 3-400 fősek a vidéki kamarák, ott 70-80 fő lenne ez a szám. Ha annak a fele megy el, akkor még nincs baj. Úgyhogy ilyen változást jelzek. S amennyiben később 1000 fő fölé menne, vagy növekedne bizonyos területi kamarákban a létszám, tehát a Budapest-nagyság irányában növekedne, akkor ott is beáll, hogy attól kezdve 10 fő lehetne.
A másik jelzett változtatás az alapszabály módosításának a megkönnyítésére vonatkozik, amely szerint a jövőben elég lesz a döntéshez a megjelent tagok többsége, míg ehhez ma az összes tag többségi szavazata kell. Ez számszerűségben azt jelenti, hogy míg ma egy vidéki területi kamaránál minimum 200 fős többségi szavazat kell ahhoz, hogy az alapszabályt módosítani tudják, s ezután elég lesz 80-100 fő, Budapesten pedig gyakorlatilag 1800 fő esetében, ha elmegy a fele, akkor is elég 4-500 fő.
Úgy érzem - összefoglalva -, hogy ezt a változtatást, tehát hogy könnyebbé teszi egy kis csoport vagy kisebb csoportok számára az alapszabály módosítását, nem látom problémásnak. Azt gondolom, hogy valóban gazdaságosabban lehet mozgatni, s még nem olyan kicsi ez a szám, amely ezt módosítani tudja, hogy ezzel problémák lehetnének. Ezzel szemben az előbbi módosítást bizonyos szempontból problémásnak tartom.
Hadd jelezzek lezárásképpen egy belső ellentmondást, ahogy Csákabonyi képviselő úr is talált egyet, én is találtam egyet. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a következőkben, ha több módosítást végez még az Igazságügyi Minisztérium ezen a törvényen, figyeljen oda; tudniillik jelenleg az alapul szolgáló törvény 24. § (2) bekezdése azt mondja ki, a tisztségviselőnek hogyan szűnik meg a megbízatása: a tisztségviselők megbízatása az új tisztségviselő megválasztásának napján szűnik meg. A 25. § (1) bekezdése ezt úgy szabályozza, hogy a tisztségviselő megbízatása - a többi mellett - a megbízatás lejártával megszűnik. Tehát az elsőben az van, hogy nem tudom az utódot megválasztani, csak amikor az új tisztségviselőt megválasztják, mert azon a napon szűnik meg a megbízatása. Ha tehát az utód megválasztása valamilyen belső vita, vagy határozatképtelenség alapján nincs meg, ez elmegy, utána azonban egyértelmű, hogy a nap elteltével megszűnik a megbízatása. A kettő között valamilyen irányba el kellene mozdulni. Nem gondolkodtam azon, melyik lenne helyesebb, de ez mindenképpen ellentmondást jelent. Amíg a gyakorlatban valamilyen parázs vita nem alakul ki, addig ezt nem lehet érezni, de ilyen elképzelhető valamikor. Ezért jogtechnikailag ezt az ellentmondást jelezni kell.
Ennek ellenére hadd jelezzem, hogy összességében mind a változtatás koncepcióját, mind az alapul szolgáló törvényjavaslatot a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja nevében támogatjuk és elfogadásra ajánlom.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok és az MSZP padsoraiból.)
