DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Járvás István képviselő urat úgy ismertem meg, mint hozzáértő, az agrárgazdaságért elkötelezett jó szándékú ember. Éppen ezért talán nem haragszik, ha hozzászólása kapcsán néhány megjegyzést tennék.
Egyrészt azt gondolom, hogy folyamatosan önmagunk ellen hergeljük önmagunkat, amikor elfogadunk olyan állítást, miszerint a részaránytulajdon és az üzletrész az a speciális tulajdon, ahol a tulajdonos, ha úgy tetszik, háttérbe vagyon szorítva. Szeretném jelezni, hogy egy részvénytársasági részvény körülbelül hasonló helyzetet tud teremteni. Tehát azt gondolom, hogy ilyen értelemben semmiféle specialitás nincs. Egyetlen egy dolog van: az Országgyűlés eddig még egyetlen egy esetben sem vállalta fel a föld népének a priorálását, sokkal fontosabbnak tartotta az adott vidéktől adott esetben távol élő tulajdonosok érdekeit érvényesíteni. Nyilván azért, mert az erősebb érdekérvényesítők ők voltak, és úgy tűnik, hogy most is.
A másik dolog, ami miatt szót kértem, azt gondolom, hogy itt valami sajátos félreértés van. Legyen összekötve a név és a helyrajzi szám. Bocsásson meg, itt már össze vagyon kötve, csak az a kérdés, hogy egy helyrajzi számhoz sok név van, és ez a törvényjavaslat éppen azt célozza, hogy egy név, egy helyrajzi szám. Azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül ugyanaz, nem feltétlenül érték, különösen nem, ha figyelembe vesszük, hogy ennek milyen negatív hatása lehet a földműves nép gyakorlati mindennapjaira. Éppen ezért - bár egyetértve jó szándékával - mégis megfontolnám azt, hogy pont ezen a módon kellene mindennek a célnak eleget tenni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem