BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Sajnálom, hogy a vita további szakaszában Kövér miniszter urat már nélkülözni kényszerülünk. (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Csak hogy legyen világos a vita közöttünk - mert azt hiszem, tényleg értem, hogy Horváth Zsolt és Mánya Kristóf mit mond, és talán ők is értik, hogy mi mit mondunk -, arról van szó, hogy ha van egy százezres város, ott van ötven, területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvos, és ezenkívül van öt - hogy úgy mondjam - szabadúszó háziorvos (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Marad is, lesz is!), az ötvennek a folytatását önök lehetővé tennék a törvényben, az ötnek a folytatását nem tennék lehetővé a törvényben. Ezt azt jelenti, hogy a jövőben a polgárok választási lehetősége csökken. Nem szűnik meg, de csökken. Igaz? (Dr. Horváth Zsolt: Nem!)
Mánya képviselő úr éppen most mondta el, hogy jó is, hogy csökken, mert mennyire nem indokolt az ilyen 60 kilométeres sugarú praxisok fönnmaradása. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Én erre azt mondom, hogy ezt ne itt döntsük el, hogy indokolt-e, hanem döntsék el az orvosok, meg a betegek, hogy nekik megéri-e. Erről szól köztünk a vita, tisztelt képviselő urak. Hölgyet nem látok most azon az oldalon, azért vagyok ilyen udvariatlan.
Az a kérdés tehát, hogy a szabad orvosválasztást szűkíti-e ez a törvényjavaslat vagy nem szűkíti. (Babák Mihály: Nem! Egyértelmű a válasz: nem!) Teljesen világossá vált az eddigi hozzászólásokból, hogy igen, szűkíti. Ezt mi nem helyeseljük, és a módosító javaslataink azt a célt szolgálják, hogy ne szűküljön. Az önök törvényjavaslata pedig azt a célt szolgálja, hogy lépésről lépésre szűküljön. (Dr. Gidai Erzsébet: Horváth Zsolt! Nem érdemes rá válaszolni! Lényegtelen a vita! Mellékvágányon megy a vita!)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem