DR. HEGEDŰS MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. HEGEDŰS MIHÁLY
DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Még egyszer és tényleg utoljára... Itt Béki képviselőtársam nagyon félreértette, amit én mondtam. Én nem azt mondtam, hogy ez érdekeket sért, nem az orvosok érdekeit sérti, hanem a betegek érdekeit sérti az, kérem, hogy nem érik el a választott orvosukat! Tehát itt a betegekről van szó, és természetesen az, hogy ha egy olyan orvoshoz kell elmenni szükségesetben, sürgősségi ellátás esetén, aki nem ismeri, nem tudja, ez a betegnek óriási kára. Tehát erről van szó, semmi másról. (Dr. Horváth Zsolt felmegy az elnökhöz a pulpitusra.)
S még egyet az Orvosi Kamarával kapcsolatos megjegyzéséhez hadd mondjak Keller képviselőtársamnak. A kamara elnöke most teljesen más, mint a Gógl miniszter úr, tehát ennek nem sok köze van egymáshoz, és én úgy is gondolom, hogy esetleg nem is egy-egy világnézeten vannak, ezt nem tudom (Derültség.) - ezt nem tudom. De a véleményük a kamaráról azért ugyanaz. Hadd idézzem a kamara elnökének a véleményét a területi ellátási kötelezettségről, azt írja: "Kétségtelen, hogy jelen pillanatban a háziorvosok, a területi ellátás nélküli háziorvosok kötelmei alacsonyabb szintűek, mint a területi ellátási kötelezettséggel bíró kollégáiké." Van egy javaslata, miszerint: "A területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvos praxisjoga nem ruházható át, nem adható át. Amennyiben a háziorvosi tevékenységét megszünteti, ezzel a praxisjog is megszűnik." Tehát ezt javasolja a Magyar Orvosi Kamara más elnöke, mint aki volt négy évvel ezelőtt. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem