DR. MÁNYA KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

DR. MÁNYA KRISTÓF
DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is a 26., 27. és 28. ajánlási pontban leírtakhoz szólnék ismét hozzá. Kitörési pont van, és ezt Béki Gabriella képviselő asszonynak mondom újfent. Ha ezeknek az érintett praxisoknak a nagy része új körzetet alakít ki, átirányítható menet közben évek alatt új praxisba, új, most már területi ellátási kötelezettséggel bíró praxisba. Ezt ne tessék olyan jelentéktelen dolognak tartani! Nem fog vonatkozni nyilván mindarra a 400 vagy 380 kollégára, de ne felejtsük el, hogy mint ahogy elhangzott, ezeknek jelentős része a foglalkozás-egészségügyi szolgálatban jelentős munkát végző - mellékesen, zárójelben: jelentős bevételt szerző - kolléga.
(18.40)
Tehát számukra szinte csak egy kiegészítő tevékenység a háziorvosi tevékenység egyébként is. Ezért is mondta Csáky képviselőtársam, hogy ez bizony ilyen értelemben rendszeridegen. De visszakanyarodva rögtön az elején mondottakhoz, bizony egy ilyen kicsi, háromszakaszos törvénynek is van kapcsolata - ezt mutatja az elmúlt két óra -, adott esetben, hogy hogyan szabályozunk kapacitást, azt nem mindig önmagában a társadalombiztosítás költségvetése határozza meg, hanem az, hogy mit tekintünk adott esetben forgalomképes praxisnak, és mit tekintünk viszonylag korlátozottan forgalomképes praxisnak. Ilyenekkel bizony már a reform jelentős lépését tehetjük meg.
Hiszen a kérdés továbbra is az, hány háziorvosi praxisra van Magyarországon szükség. Erről a kérdésről még nem nagyon beszéltünk, de óhatatlan, hogy erről is beszéljünk. Nincsen kőbe vésett szám, ma valóban meghatározza ezt a finanszírozási kormányrendelet - az említett 43/1999-es. De az közel sem biztos, hogy Magyarországon ideális körzetnagyságok vannak. Tudomásom szerint - és hadd beszéljen belőlem a kamarai tisztségviselő - vannak megakörzetek, óriáskörzetek, ahol 3200-3400 beteg van egy háziorvosi körzetben. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nem biztos, hogy jó, ha így van.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem