DR. SCHVARCZ TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A preambulum néhány visszásságára szeretném én is felhívni a figyelmet. A kormány által beterjesztett preambulumban az szerepel, hogy csak a szakmáját szerető orvostársadalom aktív közreműködésével valósítható meg a reform, és valósítható meg a gyógyítás és a betegellátás színvonalának emelése, míg a mi javaslatunkban az szerepel, hogy "az ellátás megvalósításában közreműködők". Azt hiszem, ez egy szélesebb megfogalmazást jelent.
Az előbbi megfogalmazás sértő azokra, akik nem orvosként dolgoznak a betegellátásban, tehát sértő az egészségügyi szakdolgozókra, főiskolásokra, ha kiemelünk ebből egy réteget. Az egészségügyi ellátás többszereplős játék, tegnap elhangzott, ha mi kiemeljük belőle az orvost, és attól függ egy reform megvalósítása, hogy az orvosok mellé állnak vagy sem, akkor az ugyanolyan reformmegvalósítás lesz, mint ami eddig volt, hogy valószínűleg különféle orvoscsoportok eddig elszabotáltak több reformot. Tehát ha nem az egészségügyben dolgozó széles palettára támaszkodik egy reform, akkor eleve kudarcra van ítélve.
Nem látunk ok-okozati összefüggést az orvostársadalom helyzetének és a betegellátás színvonalának javítása között. Mint említettem, több minden kell ahhoz, nemcsak az orvostársadalom helyzete, hogy javuljon az ellátás színvonala, és kicsit furcsának tartjuk azt, hogy a gyógyítás közügyként van megfogalmazva ebben a preambulumban, ezért javasoljuk a saját, szerintünk jobb verziónkat.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
(17.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem