SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Az olajtermékek forgalmazásának liberalizációjára 1991. január 1-jétől került sor, és innentől kezdve gyakorlatilag minden 1 millió forint tőkével rendelkező társaságnak megadta az engedélyt az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium az olaj, olajtermékek forgalmazására. Így egy-két éven belül már több száz, körülbelül négyszáz cég foglalkozott olaj-, olajtermék-forgalmazással. Erre az akkori törvények, az igazságügyi szervek, a rendőrség, a VPOP nem voltak felkészülve; az infrastruktúrájuk sem volt felkészülve.
Ezért a törvények fokozatosan születtek meg, melyek igyekeztek kizárni, bezárni az összes kiskaput az olajszőkítések, az olajozások előtt. '93-ban már módosult a jövedéki törvény, de az igazi szigorításokra '94 decemberében került sor. Az MSZP-SZDSZ-kormány volt az, amelyik például bevezette az egységes árat a gázolajra és tüzelőolajra, és szigorította a halasztott vámfizetés feltételeit.
Nem bevezette, tisztelt Fazekas képviselő úr, mint ahogy ön azt vagy tévesen, vagy szándékolt prekoncepciója szolgálatába állítva itt nekünk elmondta, hanem szigorította a '92-ben bevezetett halasztott vámfizetés ügyét. (Dr. Fazekas Sándor közbeszól.) Amit tehát ön elmondott, az tízéves távlatban teljes zavar és összevisszaság volt az időrendben és a meghozott törvények és szigorítások ügyében.
Egyébként nehéz dolog, hogy miközben a belügyminiszter úr elmondja, hogy az ő országos főkapitányságának idején hogyan tették rendbe a törvényeket, jogszabályokat, ön kizárólag arról beszél, hogy ez alatt az időszak alatt milyen törvényi disznóságok történtek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nem csoda, hogy (Az elnök ismét csenget.) a frakcióvezetőm fölháborodott az ön hozzászólásán. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem