DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Európa-politikánk szempontjából nyilvánvalóan a korábbi magyarországi struktúra szempontjából viszonylag kedvezőtlenebb helyzetben lévő térségek vannak kiemelt helyzetben. Ha az európai területi statisztikai egységek - ezeket NUTS-nak szoktuk rövidíteni - nevezéktanának rövidítéséből indulunk ki, akkor pont a NUTS-II, a nagytérségek, a NUTS-IV, a kistérségek és az eurorégiókkal a határon átnyúló együttműködések területe az, ahova nyilvánvalóan meg kell teremtünk a pénzeszközök fogadására és a közös gazdasági vállalkozásokra vonatkozó lehetőségeket.
A kistérségek tekintetében a kormány előrelépést tett, hiszen a területfejlesztési felelősök rendszerének a megindításával gyakorlatilag ezen a szinten egy szervezett munka megindul. A nagytérségek és ezek szerint az eurorégiók (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) területén ez még kérdéses. Remélem, hogy a továbbiakban együtt tudunk működni e struktúra kialakításában.
Az államtitkár úr válaszát elfogadom. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem