DR. BOGÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyetértünk abban, hogy a megújuló energiaforrások jobb hasznosításának igényét megfogalmazó kérdésfeltevés nagyon helyénvaló. Energiagazdálkodásunk szempontjából fontos lehetőség a termálvízkincs többcélú kihasználása.
Valóban nagy értéket képviselnek a jelentős költségekkel folytatott szénhidrogén-kutatások következtében birtokunkba került, ön által említett, úgynevezett meddő kutak. Igaz az is, hogy hosszú ideje nem kellően megoldott e kútállomány kezelésének kérdése. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság, amely az állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorolja, a közelmúltban - és ezt talán ön is tudja - felgyorsította a feladat megoldását szolgáló munkálatokat. A KVI a Bányászati Hivatallal közösen elvégezte, illetve megkezdte a műszaki-biztonságtechnikai feltételrendszer összeállítását, a veszélyforrások felmérését.
A berendezések többcélú hasznosítása csak sok szempontból meghatározott követelményeket kielégítő módon képzelhető el. Ennek keretében folyamatban van a hasznosítható kútállomány felmérése, a műszaki-gazdasági hasznosítás lehetőségeinek komplex megállapítása. Mindehhez több hatóság folyamatos, koordinatív együttműködésére van szükség. Ebben részt vesznek a Budapesti Műszaki Egyetem mellett az érintett bányászati, környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóságok is.
A jelenlegi ismeretek szerint hazánkban a geotermikus energia nagyobb részét kertészeti, kisebb részét fűtési célra hasznosítják. Az előzetes becslések szerint a meddő szénhidrogénkutak mintegy 80 százaléka csak korlátozottan vagy egyáltalán nem hasznosítható a vízügyi, környezetvédelmi, természetvédelmi szempontok figyelembevétele mellett. A kutaknak mintegy 20 százaléka gondos, a hasznosítás feltételeit pontosan meghatározott körülmények között állítható a gazdálkodás szolgálatába.
Összességében tehát a magyar állam tulajdonosi képviseletében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság fontos feladatának tekinti az úgynevezett meddő szénhidrogénkutak hasznosítását, és természetesen aktívan elősegíti azoknak a céloknak a megvalósítását, amelyekről ön beszélt, és azt, hogy minél hamarabb eljussunk abba az állapotba, hogy pontos, kielégítő és megnyugtató válasz legyen az ön kérdéseire. Most ez gyakorlatilag folyamatban van, hiszen a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak az is kötelessége, hogy a megfelelő körültekintéssel járjon el, és minden ehhez szükséges egyeztetést, illetve vizsgálatot elvégezzen. A megújuló, ezen belül a geotermikus energia hasznosítása csak - mint említettem - a vízügyi, környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a gazdaságossági szempontok egyidejű érvényesítése mellett valósítható meg.
Azt tehát örömmel jelenthetem önnek, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság folyamatosan dolgozik ezen a feladaton, a munkák előrehaladott állapotban vannak. A közeljövőben elkészülő kataszter, a kutak jellemzőinek felmérését követően kerülhet sor a hasznosítható kutak vagyonkezelésbe adására.
(15.30)
Tehát igen rövid időn belül átfogó és megnyugtató válasz lesz az ön kérdéseire. Most azt tudom válaszolni, hogy ez a munka dinamikusan halad, és a megoldás közvetlen közelébe jutottunk.
Köszönöm kérdését és hogy lehetőséget adott mindennek az elmondására. Természetesen folyamatosan informálni fogjuk önt a megoldás módozatairól. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem