DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Kosztolányi képviselőtársam két megjegyzésére szeretnék reagálni, megköszönve neki is, hogy alkalmat ad arra, hogy e kérdésekről beszéljünk.
Az első, hogy képviselőtársam szóba hozta a Habsburg Birodalmat. Örülök neki, hogy ez szóba került, Molnár képviselőtársam már tett említést a történelmi háttérről, és bizony érdemes egy pillanatra megállnunk itt. Ugyanis 1867 óta van Magyarországon kényszersorozás. Tehát amikor még egy régebbi vitában rendszeresen visszatértek a magyar hagyományokra való hivatkozásra - a magyar hagyomány az önkéntes hadsereg vagy a zsoldos hadsereg, tudjuk, ez két különböző dolog, de ebbe most nem is mennék bele -, az biztos, hogy nem a kényszersorozott hadsereg, tehát ez nem magyar hagyomány. Ez a Habsburg Birodalomból, illetve a kiegyezés utáni időszakból származik, és maradt meg a XX. században. Ebből a szempontból tanulságos, és örülök, hogy szóba hozta a Habsburg-kérdést.
A másik pedig: e vitának több tanulsága van. Az egyik tanulsága az, hogy a pártok jelentős része elfogadta, hogy helyes dolog az önkéntes hivatásos hadsereg. Simicskó képviselőtársam is innen, a pulpitusról mondta, hogy teljesen egyetért vele, csak azt mondta, hogy nem most, hanem később kell, de abszolút egyetért ezzel a céllal. Ez az, amiért szóba hozom e kérdést, mert én Kosztolányi képviselőtársam helyében nem hoztam volna ide ezt a Haider-problémát, mert szerintem ez nem egy jól sikerült ellenérv volt. Ugyanis, ha belegondol a képviselőtársam, bizony az a helyzet, hogy ha nekünk azt vetette a szemünkre, hogy Haider képviseli az önkéntes hadsereg modelljét Ausztriában, akkor bizony ugyanezt visszafordíthatjuk az ön irányába is: ezek szerint a Fidesz is ezt képviseli, vagyis Haiderrel van egy platformon. Hiszen Simicskó képviselőtársam bólogatott is, hogy bizony az önkéntes hivatásos hadsereg álláspontján vannak, csak azt gondolják, hogy egy kicsit később kell bevezetni. (Dr. Kis Zoltán közbeszól.) Ez szerintem nem volt jó érv. Azt javaslom, hogy kanyarodjunk vissza inkább (Tüsszentés a Fidesz soraiból. - Dr. Kis Zoltán: Nem mondom, hogy egészségedre!) a tárgyszerű érvek birodalmába, és ne pedig az ilyen hajánál fogva előrángatott ellenérvekhez.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)