VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy egy nagy terjedelmű törvényjavaslatról van szó, engedjék meg, hogy röviden, öt percben zárszót mondjak.
A törvényjavaslat elkészítésével, a biztosítási törvény jelenlegi módosításával két fontos célkitűzést kívántunk megvalósítani. Egyrészt a megváltozott piaci és jogszabályi környezethez kívántunk alkalmazkodni, és tisztább, átláthatóbb szabályozást teremteni; másrészt az európai uniós jogharmonizáció első szakaszára vállalt kötelezettségeinknek akartunk eleget tenni. A törvényjavaslat vitája során a képviselők és az első helyen kijelölt költségvetési és pénzügyi bizottság összesen 106 ponton kívánták módosítani a törvényjavaslatot.
A 106 pont tükrözi azt az aktivitást, amit a képviselő hölgyek és urak a parlamenti vita során tanúsítottak. A javaslatok közül a kormány 31-et támogatott, amely azt mutatja, a javaslattevők jelentős része elfogadta azt a gondolatmenetet és érvrendszert, amely alapján a kormány a törvényjavaslatot kidolgozta.
A törvényjavaslat általános vitája során és a bizottsági üléseken is többször elhangzott, hogy a módosítás során igen nagy mértékben szigorodtak a biztosítóegyesületekre, de különösen a szakosított biztosítóegyesületekre vonatkozó, illetve a biztosítók személyi és tárgyi feltételeire vonatkozó szabályok. A beérkezett módosító indítványok jelentős többsége is ezen témákat érintette.
Mind a kormány, mind az érintett képviselők kompromisszumkészségét mutatja az a tény, hogy egyes, talán a legfontosabb kérdésekben ötpárti megegyezés született, és az ennek nyomán született módosító javaslatokat a kormány elfogadta.
Ezek a kérdések a biztosítóegyesületek alapításával összefüggő organizációs tőkekövetelmény mértékét, az alacsonyabb biztonsági tőkekövetelményekkel kapcsolatos feltételek pontosítását, a biztosítók kiszervezett tevékenységeire vonatkozó felügyeleti ellenőrzés hatályát, a biztosítóegyesületek tőkekövetelményeknek való megfelelésének határidejét és a biztosítók biztosítástechnikai tartalékainak fedezetként figyelembe vehető eszközeit, ingatlanjait érintették.
(16.30)
A törvényjavaslat részletes vitája során a korábbiakhoz kapcsolódóan, illetve önálló indítványként további módosító javaslatok érkeztek, amelyek között a pontosítások, jogtechnikai módosítások mellett egy koncepcionálisan új elem is megjelent: a biztosítók jelzálog-hitelezési tevékenységének engedélyezése. Ez lényegében egy korlátozott, kizárólag az ingatlanfinanszírozás terén érvényesülő lehetőség a biztosítók számára, mely kapcsán az egyébként életbiztosítással rendelkező ügyfelek kaphatnak hitelt biztosítási összegük erejéig. Hitelfedezetként az életbiztosítási szerződés mellett az adott ingatlanon alapított jelzálogjog szolgál, az ingatlanérték maximum 60 százalékáig. Ezzel a lehetőséggel bővül a lakásfinanszírozás számára rendelkezésre álló források köre, illetve erősödhet a biztosító és ügyfele közötti kapcsolat az egyre komplexebb szolgáltatások elérhetőségével, amely segítheti az öngondoskodási gyakorlat elterjedését is.
A kormány a fentiek értelmében döntött úgy, hogy a kezdeményezést támogatja, és elfogadja az ebben a témában született bizottsági módosító javaslatot. Támogatja a kormány továbbá mindazon módosító javaslatokat, amelyek a törvényjavaslat alkalmazása szempontjából fontos pontosításokat tartalmaznak, ezzel is hozzájárulva a belső összhang és következetesség megvalósulásához.
A kormány azokat a módosító javaslatokat nem támogatja, amelyek a törvényjavaslat kidolgozása során tett célkitűzésekkel, akár a biztosítási piac erősítésével, akár a jogharmonizációs feladatokkal ellentétesek, vagy kidolgozatlanságuk miatt veszélyeztetik a jogi intézményrendszer következetességét és stabilitását.
Összefoglalásképpen szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslatban önök elé bocsátott módosítások a biztosítási szektor iránti bizalom erősítését, a piac stabilitásának megőrzését, fejlődésének további ösztönzését célozzák, s emellett az európai közösségi jogszabályokhoz való közeledést szolgálják.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm a törvényjavaslat vitája során kifejtett aktív tevékenységüket, és kérem önöket, hogy a kormány által támogatott módosító, kapcsolódó módosító és bizottsági módosító indítványokat fogadják el.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem