VÁRHEGYI ATTILA

Teljes szövegű keresés

VÁRHEGYI ATTILA
VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ismét csak azt tudom mondani, köszönöm, hogy már a kérdésében is elismerte, hogy a magyar millennium évében megkülönböztetett figyelmet szentelünk a kulturális és történeti értékeink védelmének, és ezek bemutatására törekszünk.
(15.00)
Arra a kérdésére, hogy megfelel-e a meghozott önkormányzati határozat, azt tudom válaszolni, hogy jelenleg is folyik a tárca szakértői és az önkormányzat között az az egyeztetés, amelyben tárcánk több észrevételt tett, például hogy a szakhatósági jogkörök a megyei múzeumnál kell hogy maradjanak, kértük a megállapodástervezeteket kiegészíteni azzal, hogy múzeumi célokat szolgáló épületeket a későbbiekben ne lehessen más célokra elidegeníteni. Ezt pont azért kértük, hogy a folyamat, esetleg egy megyei önkormányzat kedvezőbb gazdasági viszonyai közepette újólag elindulhasson az itteni fejlesztés. Javasoltuk, hogy kerüljön rögzítésre, ha a települések kényszerhelyzete miatt a megye kénytelen visszavenni az intézményeket, az akkor fennálló szakmai besorolás szerint működtessék tovább, tehát hogy minden megfeleljen az ön által is említett törvény összes kitételének.
Ezekre figyelemmel Békés megye képviselő-testületének elnöke, Domokos László június 15-én kelt levelében értesített arról, hogy június 30-án dönt a megyei közgyűlés a megyei múzeumi szervezet átszervezéséről, a múzeumi feladatellátási koncepcióról, és arra kérték tárcánkat, küldjük meg szakmai véleményünket olyan időpontban, hogy azzal időben megismerkedhessenek a megyei közgyűlés tagjai, és lehetőség nyíljon a felkészülésre.
Hangsúlyozom, hogy a megyei önkormányzat joga és kötelezettsége a megyei múzeumok fenntartása, ugyanakkor bizonyos racionális változtatásokkal egyet lehet érteni, ha azok valóban racionálisak. Az álláspontunk kialakítása jelenleg is folyamatban van, ez a június 15-ei levél dátumából is talán érzékelhető, és erről napokon belül, még ezen a héten természetesen értesíteni fogjuk a megyei közgyűlést és annak valamennyi tagját, tehát lehetőség lesz a vélemény megismerésére. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem