DR. GÓGL ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Igen tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nehéz kérdés a cukorbetegség. Sokkal nagyobb számban fordul elő, mint amit tételesen említett képviselő úr. Magyarországon a feltárt cukorbetegség 2-2,5 százalék, a tényleges előfordulás 4 százalék. Diétával kezelhető egy részük, míg a többiek az inzulint vagy más orális antibiotikumot ingyen kapják. Van egy méltánytalan diéta-hozzájárulás forintban is, ami igényelhető.
A kérdés címe is tartalmazza, de hangsúlyosan említette is képviselő úr a megelőzés kérdését. Túl azon, hogy a cukorbetegség előfordulásának lehet genetikai oka is, a megelőzésre lehetőség a jó életvezetés, az ideális testsúly, az epebetegségek elkerülése és az alkoholizmus lecsökkentése, mert a másodlagosan kialakult cukorbetegségek döntő többsége mögött sokszor lezajlott hasnyálmirigy-gyulladás mutatható ki.
Mit tud tenni a kormányzat? A genetika kitüntetett fejezete lesz az egészségügynek, éppen ezért az új egészségfejlesztő kutatóintézet szeptemberben kinevezendő igazgatójának a programjában a genetikai feltárást az első helyre tettük. Szeretnénk feltárni a megfelelő magyarországi átörökítési viszonyokat, és szükség szerint korrigálni. Az egészségnevelési programunkban úgy az ideális testsúly, mint a testi terhelés inzulinfogyasztó szerepe megjelent. Ugyancsak az ideális életvezetésre szeretnénk rászoktatni az embereket. Ez az, amit a megelőzés ügyében tenni tudunk.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem