DR. GÉMESI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A hétköznapokhoz, mindennapi küzdelmeinkhez az erőt az ünnepnapokból merítjük. Az igazi ünnepek tartalma, jelentősége kimagasló, ilyenkor azok az alapvető értékek kerülnek az előtérbe, amelyek emberi létünk legfontosabb határait jelölik ki, mert megszabják az erkölcsi határokat, mert elfogadásuk, illetve elutasításuk mentén szétválik a jó és a rossz, a fekete és a fehér.
Ilyen mindenki által elfogadott, soha nem vitatott, hétköznapi gondolkodásunkban és alkotmányos berendezkedésünkben egyaránt megjelenő alapérték a szabadság. A szabadság, amely olyan egyértelműen hozzátartozik az emberi léthez, a szabadság, melynek hiánya egyéneket, közösségeket, társadalmakat, népeket tehet tönkre. Sajnos Magyarország az elmúlt évszázadokban alaposan megtapasztalta, megtapasztalhatta ezt a keserű leckét, átérezhette azt, mit is jelent az idegen megszállás, elnyomás. Történelmünk legnagyobb alakjainak tettei ezért aztán össze is fonódtak a magyar szabadság megteremtésének sorskérdésével.
Amikor a történelemről beszélek, az egészen közelmúlt történelmére is gondolok, hiszen idén június 19-én volt tíz éve, hogy a megszálló szovjet hadsereg utolsó katonája is elhagyta Magyarország területét. Emlékszem, a végleges kivonulást csak június 30-ára időzítették, mégis hamarabb befejeződtek a csapatmozgások, jobbára ez a tíznapnyi nyereség az egyetlen pozitív emlék, amit maguk mögött hagytak.
A tartósra sikerült ideiglenes állomásozás valójában igazi megszállást jelentett, Magyarország földjén a világ egyik legnagyobb és leggonoszabb hatalmának fegyveresei tartózkodtak. Mégis nem célom, hogy felsoroljam az általuk közvetlenül elkövetett bűnöket és mindazokat a tetteket, amiket az ittlétük által hatalomra kerülők elkövettek, mert mindez már a hátunk mögött van, és a magyar kibontakozáshoz előre kell nézni.
Mégis fontos, hogy emlékezzünk, hogy megemlékezzünk történelmünk nagy napjairól. Ezért kezdeményeztük két képviselőtársammal - Orosházi Györggyel és Salamon Lászlóval - együtt, hogy június 19-e nemzeti emléknap legyen, ezért javasoljuk, hogy június utolsó szombatja mostantól a magyar szabadság napja legyen. Szöges ellentétben a sok évtizednyi rossz emlékű hagyománnyal, a magyar szabadság napján ne transzparensekkel, ne jelszavakkal, ne pártpolitikai érdekek bemutatásával, hanem a magyar kultúra legszebb értékeinek felvonultatásával ünnepeljünk.
A méltó megemlékezést szolgálja, hogy a Nemzeti Konzervatív Fórum az ünnep alkalmából díjat alapított, amellyel azoknak a kiemelkedő személyeknek a munkáját akarja elismerni, akik sokat tettek, tesznek Magyarország politikai, gazdasági, katonai és természetesen szellemi függetlenségének megteremtéséért. Az első díjazott Nemeskürty tanár úr lesz, az ő esetében senkinek sem kell bizonyítani, mi mindent tett meg országunk szellemi függetlenségéért, felemelkedéséért. Városomban, Gödöllőn az idén Koltai Gergely "Magyar passió" című történelmi játékkal köszöntjük a magyar szabadság napját. Pártállástól függetlenül valamennyi képviselőtársam megkapta már a meghívót június 24-e estére. Remélem minél nagyobb számban fogadják el az őszinte invitálást, és ez a közös együttlétünk is megmutatja, hogy valamennyien egyformán elköteleztük magunkat a magyar szabadság eszméjében, és valamennyien egyformán elköteleztük magunkat a magyar szabadság védelmében és ápolásában.
Köszönöm a szót. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem