DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Témaválasztásának különösen örülök, mert az egészségügyben meglévő problémákra hívta föl a figyelmet. Ugyanakkor el kell hogy mondjam, az ön értékítéletével jelentős részben nem értek egyet, bizonyos tényszerű megállapításai szerintem nem állják meg ma a helyüket.
Amit ön az egészségügyi finanszírozásról elmondott, valóban megindult a rendszerváltozást követő néhány évvel később a forráskivonás az egészségügyből. Ennek volt egy eklatáns nagy példája, ezt mindnyájan ismerjük, '96-ra datálható. Ezt követően folyamatos volt, '98-ban megállt a forráskivonás, '99-ben történt egy bővülés a rendszerben, a 2000. évben egy szerény emelkedés, szinten tartás következett be, ez a mostani év.
(12.30)
Arra a kérdésre, hogy a magyar egészségügyi rendszer pazarló-e vagy nem, akkor tudunk választ adni, ha nemcsak a nemzetközi adatokhoz viszonyítunk, hanem a meglévő struktúrához - már bocsánat, hogy ezt a szót fogom használni -, tehát ahhoz, hogy milyen rendszer alakult ki az elmúlt negyven év alatt az országban. Egy nagyon egyenetlen képet fogunk kapni, bizonyos területeken jelentős túlfejlesztések történtek, úgy is fogalmazhatnánk, presztízsberuházások, más területeken pedig az ellátás nagysága nem éri el azt, mint, mondjuk, Budapesten vagy az ország egyes régióiban.
Ezt az egyenetlenséget szeretnénk kiegyenlíteni, ezért van az a meghirdetett programunk, hogy az ágyszámokat újra kell tárgyalnunk a megyékkel - ezek lesznek a megyei egyeztető fórumok -, ami nem jelent ágyszámleépítést, hanem azt jelenti, hogy a szereplők egy közös megegyezés után megpróbálják a rendszert optimálissá, elfogadhatóvá, mindenki számára elfogadhatóvá tenni. Ezt a tárgyalást nem lehet megúszni. Le kell ülni, helyben kell megegyezni mindenkinek! Mi azt tartjuk szem előtt, hogy orvos-beteg találkozást, orvos-beteg kapcsolatot nem bonthatunk szét.
Az egy másodlagos kérdés, hogy ez az ellátás egy fekvőbeteg-intézményben egy hétig történik, két napig történik vagy egy egynapos betegellátás után egy néhány napos gondozással vagy egy néhány napos ápolással utána a beteg otthonában.
El kell mondjam önnek, képviselő úr, hogy az egészségügyi technológiák valóban fejlődtek annyit az utóbbi időben, hogy ugyanazokat a betegségeket rövidebb idő alatt tudjuk meggyógyítani, és ha a beteg állapota megengedi, akkor Nyugat-Európában is és a világ fejlett részén az otthoni szakápolás az, amit választanak, hiszen ez az, ami a beteg számára sokkal kedvezőbb, nem beszélve arról, hogy a rendszer számára olcsóbb.
Az is megkerülhetetlen tény, hogy az egészségügyben a befektetett összegeket, amelyekre szükség van - tekintettel arra, hogy a technológia nagyon nagy arányban fejlődik, egyre drágább berendezések, egyre drágább eszközök válnak szükségessé, és ezen a téren a magyar egészségügy még tudja tartani a lépést a világgal -, mi ezt csak úgy tudjuk ma megteremteni, hogy nem lehet minden egyes kórházba minden nagy értékű eszközt telepíteni. Éppen ezért kell a különböző megyéknek, régióknak megegyezni abban, hogy a legdrágább ellátások a régió mely városában, mely területén lesznek, ahova - tény és való - az emberek egy részének utazni kell hosszabb-rövidebb időt. Ez az, amit ma meg tudunk tenni, és ez az, ami ma elérhető a számunkra.
Ugyanakkor engedje meg, hogy elmondjam, hogy a leggyakoribb betegségeket, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő, szerencsére a kis kórházainkban is jól és eredménnyel tudjuk kezelni, ezért viszonylag kevesebb azon betegek száma, akiknek hosszabb útra kell készülniük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Kisgazdapárt és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem