DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Az előző kormányzati ciklusban és most is felszínre került az a gondolat, hogy a gyógyfürdőkben meg kell szüntetni a gyógyszolgáltatások 100 százalékos támogatását. Az előző években, így például 1997 áprilisában is bebizonyítottam azt, hogy miért van szükség a gyógyszolgáltatások teljes körű támogatására.
Az ország Házában már elhangzott indokaimat nem ismétlem meg, de más tényekkel igyekszem alátámasztani a 100 százalékos társadalombiztosítási támogatás szükségességét. Azt könnyű belátni, hogy ha a dolgozók munkaképességüket ideiglenesen elvesztik, a gyógyfürdői utókezelés nélkül a táppénzes idő nő, egyes számítások szerint mintegy kétszeresére. Közismert a közúti és egyéb balesetek számának emelkedése, ezek körében a gyógyfürdői utókezelés nélkül emelkedik a tartósan munkaképtelen vagy rokkant állampolgárok száma. Az iskolaorvosi vizsgálatok igazolják, hogy sok a gerincferdüléses és rossz tartású fiatal, ezt a sorozások is alátámasztják. Ezen fiatalok gyógytorna nélkül tartósan betegek lehetnek.
A mozgásszervi betegek gyógyfürdői kezelésével a gyógyszerigény bizonyos számítások szerint körülbelül egynegyedére csökken. 1999-ben 33 százalékkal nőtt a gyógyszerek ára, és ez az áremelkedés 2000-ben is folytatódik. A gyógyszertárakban az egy lakosra jutó gyógyszerforgalom értéke folyó fogyasztói áron 1996-ban 12 ezer forint, 1997-ben 15 ezer forint, 1998-ban 19 ezer forint volt, 1999-ben jóval meghaladta a 20 ezer forintot ez az összeg. A nyugdíjasok körében még nagyobb ez az érték, és az köztudott, hogy a gyógyfürdői szolgáltatásokat elsősorban ők veszik igénybe.
Mindezen érvek igazolják, hogy ha a gyógykezeléseket a jövőben csak 85 százalékban támogatnák, az helytelen elképzelés lenne, mert egy kezelési napon több gyógykezelésre van szükség. Az meg egyenesen abszurd gondolat, hogy a legmagasabb szolgáltatási díjakat az országos jelentőségű gyógyhelyeken, így például a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben kellene fizetni. Az, aki ezt felveti, nincs tisztában azzal, hogy Hajdú-Biharban az egy főre jutó kereset az országos átlag alatt van. Sajnos, 2000 első három hónapjában Hajdú-Bihar megyében a keresetnövekedési ütem lassúbb volt az országosnál, így a megyei átlagos keresetek országoshoz mért lemaradása fokozódott, meghaladta a 20 százalékot. Ezért több térítési díjat fizetni a szoboszlói vagy a Hajdú-Bihar megyei aktív lakosságnak egyszerűen lehetetlen, még inkább indokolatlan az inaktívak körében, mert a megyében az egy nyugdíjasra jutó nyugdíj összege is az országos átlag alatt van.
Bízom abban, hogy a gyógyfürdői gyógykezelések kapcsán nem kell többet szólnom a tisztelt Házban, mert egészségügyi és közgazdasági alapon is indokolt a gyógyfürdők 100 százalékos társadalombiztosítási támogatása, és ez nem csupán az egyén, hanem a nemzetgazdaság érdeke is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem