DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. A leghatározottabban visszautasítom az ön által elmondottakat, a gyanúsítgatásokat, hiszen erre semmiféle jogalap nincs. Ezek a váltások, amikor a főkapitány úr az önkormányzati és rendészeti bizottság előtt tájékoztatást adott, még nem voltak olyan stádiumban, hogy a bizottságot tájékoztatni tudja.
Azt is szeretném elmondani, amint önök is nagyon jól tudják, a rendőrség politikamentes szervezet, politikai szempontok nem játszanak szerepet sem a személycseréknél, sem pedig a működést illetően.
Arra kérem a tisztelt Házat és a tisztelt képviselő urakat, hogy munkájukban támogassák az új rendőri vezetőket, és támogassák azokat a rendőri vezetőket is, akik új helyen fognak dolgozni a magyar közbiztonság javítása érdekében.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem